A brit ellenzék 40 éves vezére, Ed Miliband nem először kerül a figyelem középpontja, hiszen már megválasztása is kisebb fajta csoda volt. Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, az újdonsült munkáspárti elnök előtt hatalmas feladatok álltak szeptember végén, melyek, ha nem veszi komolyan – írták akkor a meghatározó brit lapok is –, maguk alá temethetik a néhai energiaügyi minisztert. Az előzetes figyelmeztetések ellenére a félelmek, úgy tűnik, mégis beigazolódnak és lehet, hogy amilyen meglepetésszerű volt a fiatalabbik Miliband megválasztása, olyan gyors lesz a bukása is.
Még a Munkáspárt elkötelezett híveit, sőt, a teljes baloldali médiát is váratlanul érte, hogy a szeptemberi pártelnök-választáson a biztos befutónak látszó David Milibandet – ha csak egy hajszállal is – megverte öccse. Az akkori külügyminiszter ugyanis ismertebb, népszerűbb és nagyobb politikai rutinnal rendelkező politikus volt, mint testvére. A megválasztás előtt azonban a kocka fordult, hiszen a munkásszakszervezetek nem David, hanem Ed Miliband mögé álltak be, lényegében ezzel megnyerve neki a választást. A hírek már akkor arról szóltak, hogy a „Vörös Ed”-ként becézett ifjú pártelnök a szakszervezetek szorításában a korábban a New Labour által megszerzett balközép platformot feladva ismét balra tolódik – a klasszikusabb, a munkásságot zászlajára tűző szocializmus irányába. Bár ezek a félelmek vagy, ha úgy tetszik, vélemények eleddig nem igazolódtak be, a helyzet mégsem éppen rózsás.
Az elmúlt két hétben ugyanis több neves napilap – többek között a The Daily Telegraph, a The Times és a The Independent – foglalkozott a kisebbik Miliband kilátásaival, ami, érzésük szerint, korántsem bíztató sem magára a politikusra, sem pedig pártjára nézve. Az élesebb véleményeket kivéve, melyeket elsősorban ismertebb konzervatív publicisták jegyeznek, többen tudni vélik, hogy Ed Miliband napjai meg vannak számlálva. Ez persze erős túlzás, hiszen az egykori Brown tanácsadó alig két hónapja van csak hivatalban, tehát valami hihetetlen, a koalíciós kormányt alapjaiban megrengető teljesítményt elvárni bajosan lehetne. De tény – és ezt többen kiemelték az újságírók, valamint a politikai elemzők közül –, hogy a munkáspárti elnök, megválasztása óta tragikusan észrevehetetlen, főleg a brit miniszterelnökkel, David Cameronnal szembe állítva. Szakértők szerint a problémák legfőbb okozója egyrészről a pártelnöki határozatlanság – hiszen Miliband láthatóan nem tudja fegyelmezni saját képviselőit, ezzel pedig lényegében képtelen egységes arculatot kialakítani a közvélemény felé –,másrészről pedig az, hogy nincsenek elismert tanácsadói, akik segítenének neki a munkavégzésében és a koalíciós kormánnyal szembeni stratégia kialakításában.
(Ed Miliband, forrás: www.mirror.co.uk)
Ha ez az állapot fennmarad – már pedig egyelőre nem látszik, hogy Ed Miliband szorosabbra húzná a gyeplőt – a pártelnök kilátásai sötétek, vagy sokkal inkább kilátástalanok. Persze két dolog mellette szól: az egyik, hogy jövőre lesznek önkormányzati választások, ami a vergődő ellenzéki politikusnak mindig jól jön, főleg, ha közben a regnáló kormány rengeteg népszerűtlen intézkedést hoz – mostanság a konzervatív-liberális tandem amúgy is futószalagon gyárt ilyeneket; a másik maga a pártja, hiszen a Munkáspárt legendásan megengedő gyengekezű vezetőivel szemben – emlékezzünk csak Gordon Brownra, vagy korábbról Neil Kinnockra és Michael Footra.
Röviden összefoglalva tehát Ed Miliband helyzete és fellépése aggasztó, de azért nem reménytelen, vagyis a munkáspárti szimpatizánsok reménykedhetnek abban, hogy a fiatal pártelnök végre magára talál és kezébe veszi az irányítást. Ha azonban ez valamilyen oknál fogva mégsem történne meg, akkor könnyen lehet, hogy a következő választásokon már nem Ed Milibandnek fogják hívni a brit Munkáspárt elnökét.
Németh Áron Attila
