Tegnap délelőtt zajlott az országgyűlési bizottságok előtt az új Orbán-kormány miniszterjelöltjeinek előzetes meghallgatása, így többek között Navracsics Tibor külügyminiszter-jelölt is felszólalt az elkövetkező négy év stratégiájával kapcsolatban. Kérdés azonban, mennyi ideig fogja ő maga meghatározni a magyar irányokat, hiszen a hírek szerint posztját ősszel Szijjártó Péter kaphatja.
Egy ideje a teljes hazai sajtó arról ír, hogy a volt közigazgatási és igazságügyi miniszter csupán fél évig fogja ellátni új posztját, utána uniós biztosként folytatná munkáját (tehát az EU egyik legfontosabb szervében, az Európai Bizottságban képviselné Magyarországot). A hírek szerint, ha ez így történne, helyét Szijjártó Péter venné át – aki addig vagy az új Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára lesz, vagy a keleti nyitásért felelős, hivatalosan „kétoldalú gazdasági kapcsolatokért felelős” államtitkára. Bár a Fideszes többség miatt talán csak formalitás, mindenesetre a külügyi bizottság bizalmat szavazott Navracsics Tibornak, Szijjártó Péterre pedig saját elmondása szerint „érdekes feladat” vár az új Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Akárhogy is, úgy tűnik, hogy a következő négy évben őket kettőjüket nem lehet majd kifelejteni a Magyarország külpolitikájával kapcsolatos diskurzusokból.
(Magyarország külügyminisztere(i) – forrás: hvg.hu)
Bár természetesen még csak nagyon előzetes információink vannak mindarról, mit is tervez a kormány és a tárca az elkövetkezendő négy évben, megpróbáltuk összeszedni, mégis milyen irányokra számíthatunk:
„Konszenzusos” külpolitika: Valószínűsíthető az eddig elhangzottakból, hogy a keleti nyitás politikáját finomítani fogják a kormányon belül. Ez igaz lehet első körben a kommunikációra, így az eddigi keleti priorizációt egyfajta kiegyensúlyozott pozícióként ismertetnék, ahol a nyugati és keleti kapcsolatok egészségesebb súllyal lesznek jelen, második körben pedig a gazdasági partnerségekre, hiszen látható, hogy a keleti nyitás nem hozott az elmúlt években különösebben érzékelhető változást az export-import számokban.
Külgazdaság előtérbe kerülése: Mind Navracsics, mind Szijjártó említette már, hogy a hagyományos diplomáciai feladatokat alá kell rendelni a külgazdasági és kultúrdiplomáciai céloknak. Látható, hogy a legfontosabb mostantól a gazdasági kapcsolatok erősítése és új szálak létrehozása lesz – „ez lesz minden fokmérője” ahogy Szijjártó fogalmazott. Mindez nem mondhatjuk, hogy nem lenne időszerű: a külföldi bizalom az előző Orbán-kormány időszaka alatt nagymértékű romláson ment keresztül, a befektetők nem érezték magukat biztonságban a folytonosan változó jogi környezet miatt. Kérdéses, hogy mindez az itthoni adópolitika változtatása nélkül, csupán a külpolitikai eszközeivel a visszájára fordítható-e, azonban az ez irányba való lépések megtételéhez a következő pont is egészen biztosan fontos lesz.
Külgazdasági szakdiplomácia egységesítése: A fenti stratégia/nézőpontváltás miatt központosítás megy majd végbe a külgazdasági diplomácia területén, aminek értelmében a teljes szerepkör irányítását a Külgazdasági és Külügyminisztérium veszi át. Ez az erősebb kontroll fogja elméletben garantálni, hogy a külügyi munkatársak előnyös pozícióba tudják helyezni a magyar vállalkozásokat, a magyar befektetési piacot.
Megmarad az EU-val való retorikai szembenállás: Bár továbbra sem kérdőjeleződik meg még minimálisan sem az Európai Uniós tagságunk, az EU-val kapcsolatos kisebb-nagyobb jogi viták várhatóan továbbra is nagy hangot fognak kapni a kormányzaton belül – ezzel fenntartva a magyar érdekek Brüsszelben való teljes mértékű védelmének képét. Az Orbán-kormány láthatóan továbbra sem támogatja, hogy az EU-s intézmények több hatalmat kapjanak a tagállamoktól, így az efelé irányuló lépésekkel szemben valószínűleg erőteljesen fel fognak lépni – bár úgy tűnik, ezzel nincsenek egyedül a kontinensen.
Visegrádi Négyek erősítése: Az előző pont folyományaként (egyfajta EU ellenpontként), valamint Navracsics bizottsági meghallgatásán elhangzottak értelmében feltételezhető, hogy több energiát szánnak majd a régiós együttműködések megerősítésére. Valószínű, hogy ez a kooperáció is inkább a gazdasági, energetikai szövetségeket fogja elsőrendűnek tekinteni, a külpolitikai közös platform úgy tűnik, még várat magára.
Sajnos jelenlegi ismereteink még csak ennyit engednek következtetni számunkra, azonban természetesen továbbra is figyelemmel fogjuk kísérni a magyar külpolitikai stratégia alakulását – akárki is fogja irányítani azt.
Mészáros Tamás
