Szeptember 5. óta, azaz lassan egy hónapja tartja magát az ukrán tűzszüneti megállapodás, amelyet bár még mindig nem tekinthetünk teljes mértékűnek, a harcok minimális szintűre csökkentek. A helyzet gyors megoldására azonban még ezzel együtt sem számíthatunk.

Az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciós támadás megindulása, valamint a Hongkongban zajló események új fókuszpontot nyújtanak a világsajtónak, az ukrán krízis immáron hivatalosan is elkezdett belecsúszni az elfelejtődő konfliktusok kategóriájába. Pedig az ottani szituáció még korántsem érte el a megoldáshoz szükséges szintet. Mert bár igaz, hogy a tűzszünet megkötése óta csökkent a harcok intenzitása és ezzel együtt a halálos áldozatok száma, az ellentét Kijev és az orosz-párti szakadárok között ugyanakkora, mint a belső háború kialakulásának hajnalán. És ha mindez nem lenne elég az elhúzódó rendezéshez, látható az is, hogy a háttérben lévő szintén érdekelt felek (legfőképp Oroszország és az EU tagállamok) közti bizalmi szint sem emelkedett a Minszkben megállapított tűzszünet óta.

("Üdvözlünk Donyeckban!" - szakadár katona a reptéren; f: telegraph.co.uk)

Kezdjük az Ukrajnában tapasztalható fejleményekkel: ahogy az várható volt, a Petro Porosenko által kihirdetett autonómiaterv nem volt elfogadható a szeparatisták számára. Naiv gondolatnak is minősült, hogy egy, a kijevi parlament által, a fronttól távol, a luhanszki és donyecki vezetők kihagyásával megfogalmazott és elfogadott önkormányzati kísérlet pozitív fogadtatásra lel majd a teljes függetlenségért harcoló fél szemében. Számomra már az is meglepő, hogy az ukrán elnök nem bukott bele a kezdeményezésbe, hiszen miután a társadalom egy emberként állt mögötte az elmúlt idők során, elrettentő lehetett számukra azt tapasztalni, hogy vezetőjük ilyen könnyen képes feladni az addigi célokat. Nem lett igazam a totális negatív fogadtatással kapcsolatban, mert bár sok kritika érte Porosenkót, előzetes felmérések szerint az október 26-i előrehozott választásokon az ő pártja fog győzedelmeskedni – bár érdemes hozzátenni, hogy ez korántsem lesz egy mindent elsöprő győzelem, a második helyezett alig 6 százalékkal van lemaradva. A jelenlegi kormányzati stratégia folytatásával pedig egészen bizonyos, hogy Ukrajna tovább fog haladni a nyugati hatalmakhoz való erőltetett közeledésében. Már most tervbe lett véve az EU-hoz való 2020-as csatlakozás, valamint a NATO tagság kérelme. Mindezek pedig pontosan azok a lépések, amelyeknek már csak az előzményei is folyamatos súrlódást okoztak Oroszországgal. Nem véletlen, hogy a nyomás még mindig jelen van a keleti fronton: a donyecki repteret újra tűz alá vették, vasárnap sajnálatos módon újabb halálos áldozatokról kellett beszámolni. A felek között pedig tovább mélyíti az ellenségeskedést a népírtásról szóló vádak hivatalos szintre emelése: mind az orosz, mind az ukrán legfelső bíróság eljárást indít az ügyben. Emellett pedig a szakadár területeken november 2-re választásokat írtak ki, ami egyértelműen mutatja, hogy az orosz-párti erők nem kérnek az ukrán fennhatóságból.

Az eddigi példa pedig azt mutatja, hogy egy ilyen helyi választás után a helyi vezetés nagyon gyorsan népszavazást ír ki az Oroszországhoz való csatlakozásról. Ám a Krímmel ellentétben, ahol nagyszámú orosz katona állomásozott a szavazások ideje alatt, Kelet-Ukrajnában sokkal kisebb az orosz fennhatóság, így valószínűtlen, hogy egy ilyen eredményt Kijev harcok nélkül elfogadna. Vlagyimir Putyin számára pedig jelenleg nem kifejezett érdek a katonai lépések folytatása, ugyanis egyre égetőbb szüksége lesz az EU-s szankciók lebontására. Ehhez pedig valamilyen szinten vissza kell szereznie a nyugati bizalmat – még ha csak látszólagosan is. Ez eddig nem sikerült, (pedig praktikusan már a minszki döntés is a kritikus (eddig) utolsó hullámbeli szankciós döntés meghozása előttre lett időzítve) tegnap az uniós vezetők döntöttek arról, hogy az Oroszországot sújtó gazdasági megszorítások továbbra is érvényben maradnak. És bár időben egyre közeledünk az orosz gázexport csúcsszezonjához, ami egészen biztosan levegőhöz juttatja a kereskedelemre épülő államháztartást, az kétségtelen, hogy az eddigi európai lépéseknek van erejük. Ezekkel az „orosz óriás” együtt tud élni, akár hosszabb ideig is, azonban például a Putyinhoz közeli oligarcháknak ez egyáltalán nem érdekük. Kérdés, hogy meddig tudja őket megnyugtatni, ám véleményem szerint a mostani nyugalmi lépés is inkább már a türelmetlenkedőknek kedvez.

("Bizalmi lépések" - fogolycserét felügyelő ukrán katona; f: reuters.com)

Az ukrán konfliktus olyan akut helyzetbe került, amikor bár a figyelem már nem összpontosul rá, a nemzetközi támogatásra ugyanúgy szüksége van. Újra csak azt tudom mondani, amit eddig, hogy bár a Krím visszaszerzése Kijev számára teljesen esélytelen, a keleti területeken még van lehetőség konszolidálni a helyzetet. Ehhez azonban Porosenko tervei mellett a nyugati nyomás is feltétlen fontosságú. Amennyiben ez elmarad, vagy csak gyengül, úgy a két szakadár együtt nem működő mini-államként fog működni az ukrán határon belül. És ez a jobbik eset, hiszen bekövetkezhet a már említett „demokratikus leválás” vagy a harcok újabb felerősödése. Sajnos meg kell, hogy állapítsuk: Ukrajnában tűzszünet van, de a valódi béke még nagyon messze.

Mészáros Tamás