A 2017-ben esedékes hongkongi kormányzóválasztásról szóló pekingi reformtervekkel kapcsolatosan továbbra sem született konszenzus, a hongkongi demokratikus ellenzék és a pekingi vezetés között az egyet nem értés változatlan. Míg az előbbi a Különleges Igazgatású Terület egyre nagyobb mértékű önállóságának elérését, valamint a főkormányzó személyének 2017-től kezdődő közvetlen módon történő választási eljárásának bevezetését tűzte célul, addig az utóbbi egyre ellentmondást nem tűrőbben ragaszkodik a terület feletti fennhatóságát bizonyító eredeti reformterveihez.
Hongkong – Makaó mellett – a Kínai Népköztársaság két Különleges Igazgatású Területének egyike, mely kiváltságos mivoltának köszönhetően csak honvédelmi és diplomáciai ügyekben kötődik szorosan a szárazföldi Kínához. Autonómiát élvez mind kapitalista gazdasági rendszerének igazgatása, mind pedig saját jogrendszerének megalkotása terén. Hongkong az a város, ahol Kelet és Nyugat, két különböző kultúra, két eltérő világnézet találkozik, de korántsem olyan békés módon, mint ahogy azt sejtenénk. Továbbá az a hely, ahol eddig az „egy ország két berendezkedés” elve kiválóan működött. Az elmúlt hónapok eseményeit górcső alá véve azonban ez az állítás megdőlni látszik.
("Kína minden hongkongi ügyben ott van", f: www.guardian.com)
Hongkong politikai életének egyik alappillére a Végrehajtó Tanács. A Tanács élén a kormányzó áll, akinek személyéről eddig kizárólagosan a pekingi vezetés által kinevezett különböző létszámú Választási Bizottság döntött. Az új reformtervezet szerint a főkormányzó jelölteket – az előzetes ígéretekkel ellentétben – továbbra is a Bizottság állítaná, akik közül később a hongkongiak választhatnák ki vezetőjüket. Ez a tervezet, mint amelyről előzőleg Mészáros Tamás kolléga is beszámolt (link), nagy ellenérzést váltott ki a demokratikus ellenzék körében, akik a jelöltállítás nyílt és szabad módját követelik.
Hongkong esetében az egyik fő problémát az adja, hogy az ott élők identitása, világnézete, valamint gondolkodásmódja nagyban különbözik a „szárazföldi” kínaiakétól. Mind nyelvhasználatban, kultúrában, közlekedésben, életszínvonalban megfigyelhetőek azon különbségek, melyek jelentősen növelik a szakadékot a két terület között. Felmérések szerint (link), a hongkongi lakosok csupán 31 százaléka tartja magát kínainak, míg a maradék 67 százaléka elsősorban „hongkonginak”. Személyes tapasztalataim is arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a hongkongiak többsége idegenként tekint szárazföldi kínai társaira, ami következtében a bevezetésre szánt reformok (melyek nyilvánvalóan a kínai fennhatóságot erősítik, a kínai eszméket követik és a szárazföldi modellt valósítják meg) ellenérzéseket keltenek a demokratikusabb szellemiségűekben.
A városállam mind gazdaságilag, mind politikailag fontos szerepet játszik a Kínai Népköztársaság életében. Peking nézőpontjából azonban még több kiváltság átadása – jelen esetben a főkormányzó személyének nyílt és közvetlen választása – nem vezetne jóra, hiszen az a többi önállóságot maga számára kivívni akaró problémás területek körében olyan dominó effektust indítana el, melyet nem biztos, hogy a kínai vezetés megfelelően tudna kontrollálni. Mindezek értelmében Peking a kérdést a nemzetbiztonsági, nemzetvédelmi ügynek tekinti. Ahogyan az Xi Jinping politikai beszédeiből is sorra kiderül, az egység fenntartása érdekében az éves költségvetésben a nemzetbiztonságra csoportosított összeg arányának növelése mellett Kínában szükség van a Pártba vetett hit erősítésére is. A vezetés nem engedhet meg a jelenlegihez hasonló bármiféle önállósodási szikra fellobbanását.
("A hongkongiak politikai jogokat akarnak")
Peking igyekszik a kedélyeket azzal csillapítani, hogy nem szabad elhamarkodott előítéletet alkotni a még nem teljesen kidolgozott új rendelkezéssel kapcsolatosan. A központi vezetés azzal érvel, hogy Hongkong az elmúlt rendszerhez képest így is sokkal demokratikusabb módon választhatja majd főkormányzóját. A Kínai Népköztársaság számára fontos, hogy olyan ember kerüljön vezető pozícióba, aki mind a városállamhoz, mind Pekinghez hű, ugyanis csak ebben az esetben lehet mindkét oldal számára eredményes, és sikeres a Különleges Igazgatású Terület vezetése. A kínai South China Morning Postban erre a kijelentésre azzal reagált a már visszavonult Andrew Li hongkongi főbíró, hogy a bírói függetlenség korában már nem lehet az alapján dönteni egy vezető személyéről, hogy az pro vagy kontra álláspontot foglal el egy üggyel, személlyel, vagy akár egy országgal kapcsolatban. Li Fei az Országos Népi Gyűlés és Állandó Bizottság főtitkár-helyettese kiemelte, hogy a döntés mind Hongkong, mind pedig a szárazföldi Kína Alkotmányával, továbbá a pekingi Bizottság rendelkezéseivel is összhangban van. Véleménye szerint a választási tervezet mindenki számára pozitív hozadékkal bír.
A környező nagyhatalmak reakcióit tekintve Tokió – aki eddig sikertelenül próbált Ázsia kizárólagos pénzügyi központjává válni – az események hatására önpromócióba kezdett, mely során azt hangoztatta, hogy a befektetőknek nem csak jó nyelvi megértésre, hanem az államszerkezet szabadságára, stabilitására is szüksége van, amely Japánban garantált. A megkérdezett hongkongi befektetők szerint viszont azok, akik a várost választják célpontjukként, tisztában vannak azzal, hogy a kártyák a Kínai Népköztársaság szabályai szerint vannak osztva, így a tervezett változás megléte, avagy annak hiánya nem befolyásolja gazdasági tevékenységüket. Mindezek ellenére a demokraták aggódnak a reformok hongkongi gazdaságra gyakorolt várható hatásától, amely véleményem szerint kissé eltúlzott abból a szempontból nézve, hogy amíg Kína kitart az egység mellett, a pekingi vezetésnek sem áll érdekében a térség gazdasági jelentőségének szándékos és direkt csökkentése. A demokraták továbbá azt is kifogásolják, hogy a tervezettel a civil jelölés fogalma kizáródik, mely a demokrácia fogalmát sérti. Feng Wei a Hongkong és Makaó Ügyek Hivatalának igazgatóhelyettese válaszként azt hangoztatta, hogy egy demokrácia nem csak a képviselő választásának a módjában manifesztálódik, hanem egy hibrid rendszert felállítva további csatornáknak is jelentős szerepük van.
Összegzésképpen elmondható, hogy minden jel arra mutat, hogy addig, amíg a Kínai Népköztársaság nem lesz bizonyos abban, hogy Hongkong képes a közvetlen szavazás során olyan főkormányzót választani, aki egyaránt kötelezett mind a Kínai Népköztársaság, mind Hongkong felé, nem fogja átadni a közvetlen választás privilégiumát. Mindezt figyelembe véve szinte bizonyosnak tekinthető, hogy a 2017-es kormányzóválasztás szabályait még Peking fogja diktálni.
Gyuris Klaudia
