Az október 26-i választások igazi tétje keleti szomszédunk jövőbeni orientációja volt. Ahogy azt sokan várták, a szavazók többsége a nyugatbarát kurzusra voksolt, ami azonban messze nem jelenti azt, hogy Kijev el is tud indulni az integráció rögös útján. A következő lépés Moszkváé lesz.

Vlagyimir Putyin előzetesen megígérte, hogy a választások eredményeit tiszteletben fogja tartani, függetlenül attól, hogy ki kerül ki győztesen a megmérettetésből. Arra azonban már nem tett fogadalmat, hogy az újonnan felálló parlamentet nem fogja újabb külpolitikai konfliktusokba hajszolni, ahogy arról sem biztosította az ukrán vezetést, hogy véget vet a kelet-ukrajnai harcoknak.

A választásokat a fegyveres harcok és a Krím megszállása miatt a 225 választókerületből csak 198-ban tartották meg, tehát a jelenlegi szavazás eredménye nem tükrözi a teljes társadalom értékítéletét (nem beszélve a nagyon alacsony, csupán 53 százelékos részvételi arányról). A szavazatok felének feldolgozása után biztosnak tűnik, hogy Porosenko Blokkja és a Jacenyuk-féle Népi Front közösen megszerezte a listás helyek közel felét, ami azt jelenti, hogy a nyugati orientáció mellett elkötelezett Porosenko-Jacenyuk tandem minden bizonnyal folytathatja a megkezdett munkát. Valószínűleg még ezen a héten elkezdődnek a koalíciós tárgyalások, és ha hinni lehet Porosenko korábbi ígéreteinek, akkor a többség megteremtése érdekében a kisebb parlamenti pártok közül legalább kettővel megkezdik az együttműködésről szóló diskurzus. Kérdéses azonban, hogy az első helyért fej-fej mellett versengő két nagy párt közül végül sikerül-e a Népi Frontnak befutnia győztesként, és így kedvezőbb alkupozícióból megkezdenie a koalíciós tárgyalásokat.

("Már számolják"; f.: theguardian.com)

Porosenkonak mindenesetre van oka az örömre: annak ellenére, hogy Oroszország változatos eszközökkel próbálta diszkreditálni az új államfőt, a támogatottsága az elmúlt hónapokban jóformán semmit sem csökkent. Amennyiben sikerül a többi párt részvételével kiszélesítenie a koalíciót, akkor a szavazatok akár 70-75 százalékát maga mögött tudva biztos társadalmi támogatottságra tenne szert a következő évek építkezéséhez.

Porosenko győzelmi beszédében úgy fogalmazott, hogy Ukrajna társadalma a választásokon erőteljesen és visszafordíthatatlanul kinyilvánította elkötelezettségét az integráció mellett. A politikai akarat és felhatalmazás adott, az eszközök azonban még nem ismertek. Azt például már ő sem emelte ki, hogy az integráció felé vezető út egyik legelső eleme a szociális juttatások megnyirbálása és a gazdasági megszorítások lesznek, hiszen a jelenlegi elavult struktúrák fenntarthatatlanok. Ha Ukrajna szeretne uniós pénzekből részesülni, akkor előbb ezek (nyilvánvalóan fájdalmas) reformjára kell felkészülni.

Az ukrajnai társadalom egyelőre végtelenül optimista, annak ellenére, hogy a megélhetés költségei hónapról hónapra nőnek: a hrivnya csak az idén 40 százalékot gyengült a dollárhoz képest, és a legóvatosabb becslések szerint is legalább ötmilliárd dollár Kijev adóssága Moszkva felé a gázszállítások kapcsán.

Úgy tűnik, az emberek jó része egyszerűen kiábrándult az orosz kapcsolatból, és a másik pólustól várja a régóta ígért fellendülést. Azonban míg a politikusok történelmi szavazásról és egy hosszú sikertörténet kezdetéről beszélnek, addig a realitások mást mutatnak. A közelgő télen Oroszország épp csak annyi szénhidrogént szállít majd, amennyi talán épp elég lesz március végéig. A harcok továbbra is zajlanak, legutóbb ismét a donyecki utcákon csaptak össze a szeparatista erők az ukrán katonákkal.

(Szemjonovka, egy kelet-ukrán falu romjai; f.: reuters.com)

Ami biztosra vehető: Ukrajna hitet tett a nyugati integráció mellett, és minden bizonnyal az új parlament mindent el fog követni annak érdekében, hogy az uniós közeledés jótékony hatásai minél előbb jelentkezzenek. Másrészt ne felejtsük el, hogy Ukrajna, ha politikailag le is tud válni Oroszországról, gazdaságilag erre még évtizedekig képtelen lesz. A nyugati nyitáshoz kell a politikai akarat (ez már megvan), de a megfelelő gazdasági erőforrások egyelőre nem állnak rendelkezésre, ebből következően az orosz befolyást sem lehet kiváltani középtávon.

Mit tehet Moszkva? Egyik oldalról el kell viselnie a politikai vereséget, másrészt viszont bízhat az integrációpárti erők megosztottságában. A 2004-es narancsos fordulatot követő belpolitikai csatározásokhoz hasonlóan itt is bekövetkezhet olyan törés az amúgy „nyugatos” erők között, ami végül az integrációs folyamat megroppanásához vezethet. Moszkvának továbbra is bizonytalanságot kell gerjesztenie, miközben változatos hívószavakkal megpróbálja visszaédesgetni magához Ukrajnát. Putyin hivatkozhat a pánszlávizmusra, a szovjet örökségre vagy éppen beállíthatja a nyugati integrációt egyfajta uniós gyarmatosító szándékként. Ukrajna pedig – politikai akarat ide, oroszellenes retorika oda – továbbra is aggódva figyelheti, hogyan is döntenek a sorsa felől a két blokk országai.

Hámori Viktor

Ha tetszett a cikk, szavazz a DiploMacira a Goldenblog 2014 "Közélet" kategóriájában!