Bizonytalanság a Brexit kapcsán

2019. február 16.

Meglehetősen nagy a bizonytalanság még mindig a Brexit kimenetele ügyében másfél hónappal a március 29-i kilépési határidő lejárta előtt. Jelen pillanatban is még több lehetséges kimenetel benne van a pakliban, a legvalószínűbb forgatókönyv azonban a no-deal Brexit, azaz az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kilépése az EU-ból. Ennek elkerüléséhez ki kellene bogozni azt a gordiuszi csomót, ami eddig meghaladta az uniós és brit politikusok képességét: hogyan tartsák fenn a nyitott határokat Észak-Írország és az Ír-sziget többi része között úgy, hogy közben az az Egyesült Királyság részeként kilép az Európai Unióból?

Kiválóan illusztrálja, hogy mekkora káosz van az Egyesült Királyságban a Brexit kapcsán az a múlt héten megjelent hír, miszerint a brit kormány egy, saját hajókkal nem rendelkező komptársasággal kötött megállapodást arra a vészhelyzetre, ha a Dover-Calais vonalon túlságosan feltorlódna a hajóforgalom az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépése után. Bár ez csak egy példa volt, talán jól bemutatja, hogy igazából senki sem tudja még, pontosan mi is lesz a Brexit után, illetve egyáltalán hogyan is fog ez lezajlani. Jelenleg ugyanis precedens nélkül áll, hogy egy tagállam kilépjen az Unióból, ráadásul maga az eljárás is eléggé kidolgozatlan, hiszen nem igazán gondolták komolyan az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkének megalkotásakor, hogy egy tagállam kilépésére bármikor is sor kerüljön.

A valóság azonban – mint mindig – felülmúlja a legvadabb elképzeléseket. Így tehát jelen pillanatban ott tartunk, hogy az angol fogadóirodák 1,75-szörös pénzt fizetnek arra, hogy bekövetkezik a no-deal Brexit. Ugyanis most nincs érvényes kilépési megállapodás az EU és a UK között, mivel az előző, nagy nehezen összehozott dokumentumot a brit alsóház hatalmas többséggel leszavazta. Ennek az oka az volt, hogy a megállapodás szerint, ha az átmeneti időszakban (2020. december 31-ig) nem sikerül megnyugtató megoldást találni az ír határkérdésre, az Egyesült Királyság vámunióban maradhat az EU-val.

A Brexit-megállapodás jelenlegi legfőbb problémája, az Észak-Írország és Írország közti határellenőrzés egy rendkívül kényes kérdés. Miután Írország függetlenedett az Egyesült Királyságtól, az Ír-sziget északi, többségében protestánsok által lakott része London fennhatósága alatt maradt. Az északír katolikusok központi kormányzat általi elnyomása azonban azt eredményezte, hogy a radikális köztársaságpártiak az 1960-as évek végén ellenállást hirdettek a kormánnyal szemben. Ezzel megkezdődött egy évtizedekig tartó, merényletekkel és megtorló akciókkal teli időszak, amit az 1998-as nagypénteki egyezmény zárt le. Ez a megegyezés véget vetett az erőszaknak, és elindított egy békefolyamatot Észak-Írországban, aminek kulcseleme a mindenféle határellenőrzés felszámolása a sziget két része között.

terkep.jpg

A Brexit-népszavazás eredményei térképen, választókerületekre lebontva, forrás: Daily Express

Ha azonban az Egyesült Királyság ki akar lépni az Európai Unióból, megoldást kell találni arra, hogyan oldják meg a határellenőrzés kérdését. London javaslata egy olyan bilaterális megállapodás volt, ami az árukereskedelemre és pár egyéb területre (állami támogatások, környezetvédelmi sztenderdek, stb.) vonatkozott volna, és elutasította a határellenőrzést a sziget két része között. Ezt az Unió elutasította, hiszen az Egyesült Királyság ezzel gyakorlatilag csak a számára kedvező EU-s együttműködésben vett volna részt, ráadásul mindenféle ellenőrzés nélkül lehetett volna behozni termékeket az EU-ba, ami komoly kockázatokat jelenthetett volna. Ehelyett a Bizottság javaslata az volt, hogy a kikötőkben és hajókon kellene ellenőrzéseket folytatni, ha már a határon nem lehet, ami pedig értelemszerűen a briteknek volt elfogadhatatlan, hiszen ezzel gyakorlatilag Észak-Írország és a brit sziget között jött volna létre határ.

Most tehát úgy áll a helyzet, hogy semmilyen megállapodás nincs érvényben, tehát jelen állás szerint március 31-én rendezetlenül zajlik majd le a Brexit. Theresa May brit miniszterelnök folyamatosan próbál valamilyen engedményt kicsikarni az EU-ból, ennek apropóján találkozott múlt héten Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, aki azonban nyomatékosan kifejezte, hogy az EU nem hajlandó változtatni az általa elfogadott (de a brit parlament által elutasított) megállapodás lényegén, csak kisebb finomhangolások lehetségesek. May-nek otthon sincs egyszerűbb dolga: a Brexitet támogató konzervatívok a jelen formában nem hajlandók támogatni a megállapodást, a Munkáspárt elnöke, Jeremy Corbyn pedig a miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követően 5 pontban fogalmazta meg támogatásának feltételeit, ami sokkal szorosabb kapcsolatot eredményezne az EU-val, mint a jelenlegi.

theresa.jpg

Theresa May brit miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke; forrás: The Telegraph

Mi lesz tehát a dolgok kimenetele? A legvalószínűbb forgatókönyv természetesen a no-deal Brexit, azaz hogy március 29-cel megszűnik az Egyesült Királyság uniós tagsága, és semmilyen kapcsolat nem fog fennállni az EU és a UK között. Akadnak azonban alternatív lehetőségek. A háttérben mindkét fél szakemberei nagyon komolyan dolgoznak a megállapodás nélküli kilépésre való felkészülésen, ami magában foglalhatja azt, hogy kisebb megállapodásokkal (pl. légiközlekedésre vonatkozóan) tompítsanak a várható hatásokon. Egy másik eshetőség, hogy módosítják a kilépés dátumát, ami több időt adna megoldások keresésére. A halogatás nem túl vonzó az EU-nak, mert májusban európai parlamenti választásokat tartanak, és ha a választás utánra tolnák a határidőt, akkor az Egyesült Királyságban is meg kellene rendezni azokat. Ráadásul ezzel nem oldanának meg semmit, mert egyáltalán nem úgy néz ki jelenleg a helyzet, hogy akármilyen megállapodást össze lehetne hozni, ami mindenkinek megfelel.

Elméletileg fennáll a lehetősége annak is, hogy az Egyesült Királyság visszavonja a kilépési nyilatkozatát. Az Európai Bíróság döntése alapján egyoldalúan is kihátrálhat a folyamatból, nem kell hozzá az EU hozzájárulása. Ezt azonban May kategorikusan kizárta, mondván, azzal a népszavazást vennék semmibe. Egy új népszavazás kiírása, amit a Brexitet ellenzők, főleg a Munkáspárt szorgalmaz, szintén nem valószínű, ugyanezen okból.

Mi fog történni 2019. március 29-én? Ahogy azt a fent leírtak bemutatják, ezt most nem lehet biztosra megmondani, most a legnagyobb esély a rendezetlen kilépésre mutatkozik. Hogy ennek mi lesz a hatása, azt szintén csak találgatni lehet, annyi biztos, mindkét félnek rossz lesz, az Egyesült Királyságnak talán katasztrofális – nem véletlen, hogy sajtóhírek szerint újra elővették a királynő Londonból történő kimenekítésére vonatkozó terveket, ha zavargások törnének ki. Ez talán kicsit túlzás, de jól példázza, hogy senki sem tudja, mire lehet készülni.

 Németh Olivér

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr6114631278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzendör Sztadiz 2019.02.18. 07:42:09

Állítólag az is lehet, hogy durvább lesz, mint a világvége. De az is lehet, hogy nem.

Szelid sunmalac 2019.02.18. 08:28:04

Most akkor megsem voltak olyan okosak az EU-ellenes jobboldali partok, vagy mi van?

bbrrr 2019.02.18. 11:36:55

nekem ez új volt, hogy a no deal brexit a legvalószínűbb... 1 hónapja még ez volt az utolsó helyen (legalábbis May azt állította, hogy valószínűbb a no brexit mint a no-deal brexit, tehát ha nincs megállapodás, akkor inkább visszavonják a kilépést)

Deal már nem lesz addig. Kérdés, hogy kilépés lesz-e, vagy sem, és hogy a kettő közül mi a valószínűbb.

Ellenzéki Tüntető 2019.02.18. 12:22:49

@Szelid sunmalac: Most akkor mégse okos a bezzegnyugat? :D

Nekünk, magyaroknak persze gond, ha kilépnek a britek, de elfogadjuk a döntésüket, nem verjük magunkat vörös fejjel a földhöz, mint Bangóné. Ők biztos tudják, miért döntöttek így, nem a mi dolgunk se kioktatni, se hülyének nézni őket.

nemecsekerno_007 2019.02.18. 13:35:40

A brit józanság hiányozni fog az EU-ból, bár ez az egész Brexit egy ős-szopás. Meglátjuk. Jobb lenne ha maradnának, kicsit ellensúlyoznák a brüsszeli papírfejű bürokratákat...

VT Man 2019.02.18. 16:50:52

A n0-deal brexit is felrugja a nagypenteki (Eszak Ir - Irorszag hatar) egyezmenyt, nem?

Mi lesz akkor? Ujra jon az IRA es robbantgatni fog?
Vagy Eszak-Irorszag is nepszavazni fog, hogy csatlakozzon Irorszaghoz? Vegul is, ha Britannia kilephet az EU-bol, Eszak-Irorszag is kilephet Britanniabol.

Blogolo Blogi 2019.02.18. 19:30:13

@Ellenzéki Tüntető: Imádom, mikor a magadfajta folyamatosan többes szám első személyben nyomatja az igét. Ja nem, inkább szánom.

Blogolo Blogi 2019.02.18. 19:36:38

@nemecsekerno_007: A britek mást sem csinálnak évszázadok óta, mint akadályozzák a németek és franciák közeledését, vagyis egy erősebb Európát. Most elszámították magukat.
Ma két vezető hír volt, megy a Honda és páran kiléptek a Labouroktól. Egyre többen érzik,hogy ugrás után kemény lesz a talajfogás.

Szaktanár 2019.02.18. 19:57:41

"Egy új népszavazás kiírása, amit a Brexitet ellenzők, főleg a Munkáspárt szorgalmaz, szintén nem valószínű, ugyanezen okból."

ez nincs így, Corbyn, a Labour vezetője kategorikusan nem hajlandó állást foglalni egy 2nd referendum mellett, de ellene sem. egy igazi politikai kalandor a figura, aki patikamérlegen méri ki, h melyik álláspont hoz többet az adott pillanatban. amint ez kiderült, ősidők óta elkötelezett lesz amellett.

@VT Man: "A n0-deal brexit is felrugja a nagypenteki (Eszak Ir - Irorszag hatar) egyezmenyt, nem?"

nem. a GTA valójában sehol sem állítja, h nem lehet határ NI és Ireland közt.

@Ellenzéki Tüntető: "Ők biztos tudják, miért döntöttek így, nem a mi dolgunk se kioktatni, se hülyének nézni őket."

én ezt simán elfogadnám érvnek, ha így lenne, csakhogy nincs így. nézz meg bármilyen tetszőleges fórumot, ahol arra kérnek egy Leave szavazót, h mondjon néhány - vagy akár csak egyetlen - észszerű érvet a döntése mellett. ha találtál akár csak egyetlen olyan kommentet is, amely ezt megteszi, kérlek másold be a válaszodban.

tireless treehugger 2019.02.18. 21:34:03

a politika nagyon zavaros, rengeteg ismeretlen tényező van. Aki úgy gondolja hogy átlát rajta az nekem sarlatánnak tűnik. Én is csak részleteket emelnék ki.

1., A napokban például az jött fel hogy egy ideje milyen jól teljesít a brit export-gazdaság, mintha nem is lenne brexit félelem. Pedig pont amiatt van. Az úniós kereskedelmi szerződések -10%-os wámelőnyt jelentenek a gatt-hoz képes a világkereskedelmben. Most mindenki még a kilépési dátum előtt akarja célba juttatni a szállítmányt, ez pedig néhány hónap múlva brutális lassulást jelent.

2., többmillió kelet-európai hazaköltözésére számítok, akik a saját polgáraikat nem tudják elutasítani, munkát pedig nem tudnak nekik adni. Mi lesz ebből otthon???????

De mi van ha így tervezik?,Pl egy menedzselt recesszió apró hullámként indul, aztán az usa-eu segítségével terjed keletre és délre ahol egyre nagyobb és nagyobb válságokat fog gerjeszteni. (célpontban szerintem az sco van).

A britek mindig világméretben gondolkodnak, bármit cselekszenek annak hosszú távú oka/célja van. A brexitet sem illik önálló eseményként kezelni, viszont talán érthetőbb ha birodalmi környezetbe helyezzük.

Szaktanár 2019.02.18. 21:36:38

@tireless treehugger: sztem túlértékeled az átlagos britet. neki azt mondták, h minden baj forrása az eu meg a bevándorlók, ő meg elhitte. nincs ebben semmi tervezés.

tireless treehugger 2019.02.18. 22:14:08

@Szaktanár:

Átlagbrit nem szól bele a vezetésbe, megbízik az elitjében, náluk nincs jelentős elitellenesség.
A bevándorlók túlterhelték az ország "infrastruktúráját", náluk csak minimális állam van,(ezért voltak és lesznek versenyképesek). 2 év alatt közel egymillió kelet-európai ment el (jöttek helyettük újabbak, de ez már a selejtes maradék, nem életképesek)

>>nincs ebben semmi tervezés.
A világban semmi sem történik véletlenül vagy csak _úgy_. Minden esemény beilleszthető egy hosszabb folyamatba. És ahogy kiderülnek az összefüggések úgy válik láthatóvá hogy ki/kik mozgatták a szálakat.

Amikor egy társadalom/gazdaság instabillá válik, az lehetővé teszi a könnyű, gyors és olcsó beavatkozást. Az úniós bevándorlás hirtelen történt volt, megbillent az egyensúly, ......

A magyar kivándorlás hirtelen történt, megbillent az egyensúly, .... gondold végig.

Szaktanár 2019.02.18. 22:25:06

@tireless treehugger: hogyne szólna bele: épp ezért szavaz. azt sem állítanám, h annyira megbízna az elitjében. látva az elmúlt két év töketlenkedését, és főleg azt a nevetséges közjátékot, amely tavaly november-december óta zajlik, rengetegen elvesztették a hitüket, ha jól olvasom különböző felületeken (bbc hys, youtube kommentek, reddit kommentek). továbbra is fenntartom, h a kilépésre való szavazás érzelmi döntés volt, a bennmaradásra való szavazással ellentétben, amely értelmi. nincs egyetlen racionális érv sem az eu elhagyására. asszem azért mégiscsak jobb egy ilyen egységes európa, mintha a németeket kérnénk meg, h intézzék el.

tireless treehugger 2019.02.18. 23:23:32

@Szaktanár:

Hogyan szólna bele?, két lehetőségre szavazhattak. És mi történik?, egy harmadik.

A szavazást mindig a legjobban befolyásolhatók döntik el, akik precízen és pontosan mindig azt szavazzák meg amit elvárnak tőlük. Minél butább/instabilabb egy társadalom annál könnyebb a szavazás irányítása. A brit nem annyira buta/instabil, 51.8%-t tudtak belőlük kihozni, nálunk nemrégiben volt 98% is.

Nagyon hasonlít a valósághoz, amit mindig a buta tömegek hite/babonája határoz meg. Ezer évekig volt isten valóságos, a föld lapos, patkányok terjesztették a pestist, .... és hasonlók. Mi az hogy VOLT?, még ma is az. Hiszen most is itt beszélgetek a valósággal.

>>továbbra is fenntartom, h a kilépésre való szavazás érzelmi döntés volt,
>>a bennmaradásra való szavazással ellentétben, amely értelmi.
Nem veszed észre az ellentmondásokat abban amit írsz?, tényleg meg kell magyarázzam????, egy szaktanárnak?????????????????????????

Szaktanár 2019.02.18. 23:32:17

@tireless treehugger: öööö, nem, nem vettem észre őket, de most, h így mondod, teljesen igazad van :) köszönöm a beszélgetést, ég veled.

Moin Moin 2019.02.19. 06:48:30

II. Vilmos császár most halálra röhögné magát!:)))

Exploiter 2019.02.19. 07:40:45

@tireless treehugger:

Több száz órányi podcastot, ilyen-olyan politikai vagy világnézeti videót néztem végig, amiben ezzel foglalkoznak, helyiek. Meg ugyanennyi cikket, fórumot, stb.
Nekem úgy tűnik, alapvetően értelmi döntés lehet a kilépés is sokaknak.
Az EU bürokrácia túltolta és még mindig tolja. Sokan már alig várják, hogy kilépjenek, a szélsőbal nem olyan menő már az új generációban sem.

Szaktanár 2019.02.19. 09:34:59

@Exploiter: "Nekem úgy tűnik, alapvetően értelmi döntés lehet a kilépés is sokaknak.
Az EU bürokrácia túltolta és még mindig tolja."

meg tudnád indokolni, h milyen észszerű döntés áll a kilépés mellett? az h "az eu bürokrácia túltolja", eléggé, hát, ködös, már meg ne haragudj. nem tudom, mennyire követted pl az elmúlt hónapokat, ahogy TM próbálta átnyomni a deal-t a brit parlamentben, én végignéztem szinte az összes alkalmat (az informatikus munka egyik előnye, h lehet füles rajtad és azt nyomsz az egyik képernyődön, amit akarsz, szóval belefért az élő közvetítések követése meló közben). biztosíthatlak, h az eu parlament a világ leggördülékenyebb, legrugalmasabb, és legkevésbé bürokratikus szervezete ahhoz a cirkuszhoz képest, amit a britek nyomtak.

szóval tényleg érdekel a véleményed, h szted mi állhat a Leave döntés mögött, ha nem érzelmi reakció. bevallom, én még nem jöttem rá, de nagyon várom, h vki, aki szerint érthető a döntés, felvilágosítson, h miért az :)

Melki 2019.02.19. 09:45:57

@tireless treehugger:
Melyik szavazáson volt 98%? :)

Remélem, hogy azt a propaganda kérdőívet, amiben csak irányított, manipulatív kérdések voltak, és 8 általánosnál messzebb jutottak ki sem töltötték nem veszed szavazásnak.

Szaktanár 2019.02.19. 09:48:20

@Melki: haver, ne hülyéskedj már, h komolyan válaszolsz vkinek, aki 30+ kérdőjelet használ egyetlen mondatban :D
süti beállítások módosítása