Tegnap az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése immáron 23-ik egymást követő évben hozott határozatot az Amerikai Egyesült Államok Kubával szembeni embargója eltörlésének szorgalmazásáról. A döntésnek azonban sajnos semmilyen kötelező érvénye nincs a nemzetközi jogban, így a kubaiak ezek után is maximum csak reménykedhetnek az országukat kíméletlenül sújtó szankciók jövőbeli megszüntetéséről.
Bár a szigetország embargóját sokan John F. Kennedy 1962 februári döntéséhez kötik, érdemes megjegyezni, hogy a Kubával szembeni szankciók pár évvel korábban már elkezdődtek. 1958-ban, amikor a felkelők először csaptak össze a Batista-rezsimmel, bevezetésre került az amerikai fegyverek exportjának tilalma. Két évvel később, miután Fidel Castro átvette a hatalmat, először a kubai cukorimportra vetettek ki kvótát, majd az év végén azt teljesen nullára csökkentették, az élelmiszerek és gyógyszerészeti termékeken kívül minden amerikai exportot megtiltottak. Tény azonban, hogy a közel teljes körű Amerikába irányuló kubai import leállítását Kennedy 1962-es döntése hozta el.
("Aktív propaganda" - kubai plakátok hirdetik a negatív blokád hatásait; f.: cnn.com)
Az embargó eredetileg természetesen az amerikai cégeket államosító, és így az Egyesült Államok gazdasági érdekeit elgáncsoló kommunista hatalom megdöntésének céljából jött létre. Az azóta eltelt több mint 50 év azonban korántsem azt mutatja, hogy a lépés sikeres lett volna, hiszen a castrói diktatúra (bár már nem Fidel, hanem öccse, Raúl által) még mindig fennáll. Az egyértelmű nemzetközi nyomás ellenére (az ENSZ közgyűlési határozatot az Egyesült Államokon és Izraelen kívül minden tag megszavazta) az amerikai vezetés nem igazán hajlik a szankciók eltörlésére, mégpedig legtöbbször az emberi szabadságjogok kubai eltiprása, valamint az innen eredeztetett, az amerikai nemzetbiztonságra és érdekekre leselkedő esetleges fenyegetések miatt.
Ez az érvelés azonban egyre kevésbé állja meg a helyét. Kétségkívül elismerhető, hogy a szabadságjogok helyzete Kubában sajnos még mindig igen gyenge lábakon áll. A Freedom House éves felmérésén Kuba nagyon rossz eredményeket ért el (bár javuló tendenciát mutat), azonban még így is megelőzi Észak-Koreát, Üzbegisztánt, Szudánt, Szaúdi-Arábiát és más országokat. Ezen államok közül azonban csupán Észak-Korea és Szudán az, amelyik gazdasági szankciókkal lett sújtva, a többi mindenféle korlátozás nélkül kereskedhet az Egyesült Államokkal. Közel mondvacsinált érvnek tűnik a kiemelkedő nemzetbiztonsági fenyegetés ütőkártyája is Kubával szemben, hiszen még a régióban is elég könnyű másik olyan országot megnevezni, amely sokkal aktívabban próbálja ellehetetleníteni az amerikai törekvéseket (például Venezuela).
Téves volna viszont állítani, hogy az elmúlt évtizedek során az Egyesült Államok egyszer se indult volna meg az enyhítés irányába. 1977-ben Carter elnök próbálta újranyitni az amerikai-kubai diplomáciai kapcsolatokat – Fidel Castro válaszul egy menekültekkel, bűnözőkkel és szellemileg fogyatékos személyekkel teli hajót indított Florida felé. Legutóbb Barack Obama elnök tett hasonlót, mikor enyhíteni próbálta a szigetországba való beutazás feltételeit – ekkor a kubai vezetés letartóztatott és 15 évre elítélt egy amerikai segélymunkást. Az ilyen reakciók miatt felmerül, hogy valójában az országot irányító kommunista hatalom kifejezetten nem akarja, hogy az embargó szorítása enyhüljön, mivel anélkül bizonyos körökben sokkal nehezebb lenne fenntartani a rezsim belpolitikai támogatottságát. Jelenleg még mindig sokan hiszik azt, hogy a gazdasági csőd csak az „amerikai imperializmus” miatt alakult ki, a politikai vezetést pedig mentesítik a felelősség alól. Problémát jelent a nyitásban a kubai emigránsok lobbija is, akik nagy erőket fektetnek abba, hogy az amerikai kormányzat semmilyen téren ne engedjen a castrói hatalom szorításán.
(forrás: forcechange.com)
Az embargó összességében tehát sikertelen stratégia volt a hidegháború alatt, és ebben a minőségében nem sokat változott az elmúlt években sem. Egy idejétmúlt maradvány, amely sem az amerikai érdekeket nem segítette (számítások szerint évi 1,2-3,6 milliárd dollártól esnek el vállalkozók), sem a kubai társadalmat és szabadságjogokat nem tudta megvédeni a diktatórikus elnyomástól. Fenntartása egyértelműen hátráltatja a gazdasági reformokat, pedig eltörlésével és a mérsékeltebb Raúl Castro 2008-as hatalomátvételével megvan az esély, hogy a kubai tervgazdaság békésen transzformálódjon át egy kínai jellegű, szocialista-kapitalista hibrid rendszerré. Láthatóan azonban az Egyesült Államok csakis a rezsim teljes összeomlását tudná elfogadni, így az ENSZ Közgyűlés mostani (vagy akármelyik jövőbeli) határozata kevés lesz a közeledési politika kiteljesedéséhez vezető úton való elinduláshoz.
Mészáros Tamás
Ha tetszett a cikk, szavazz a DiploMacira a Goldenblog 2014 "Közélet" kategóriájában!