Ferguson újra lángokban

2014. november 26.

Hétfőn este a helyi nagyesküdtszék ítéletet hozott a még augusztus 9-én St. Louis-ban lelőtt fegyvertelen fekete tinédzser ügyében. A döntés értelmében a halálos lövéseket leadó rendőr ellen nem emelnek vádat. A város Ferguson nevű elővárosában ennek köszönhetően újra fellángoltak az indulatok a helyi lakosság és a rendfenntartó erők között.

Nem akartak semmit a véletlenre bízni a vizsgálat során – látszólag legalábbis erre utal az, hogy a döntést több hónapnyi előkészület, kihallgatások hada és szakértők bevonása tette teljessé. Mindezek mellett érezhető és várható volt, hogy akármilyen alaposak is próbálnak lenni a nagyesküdtszék bírái, ítéletük nem lesz képes maradéktalanul kielégíteni a szemben álló feleket. A helyzet hátteréről természetesen megoszlanak a vélemények. Mindenesetre itt van, amit tudni érdemes:

  • Augusztus 9-én egy fehér rendőr, Darren Wilson, lelőtt egy fegyvertelen 18 éves fekete fiatalt, Michael Brownt;
  • Brown az eset előtt egy közeli boltból ellopott egy doboznyi, nem kifejezetten értékes szivart, majd a helyszínről egy társával együtt távozott;
  • Wilson kettejükkel pár utcával arrébb találkozott, ám fontos megemlíteni, hogy ekkor még nem tudhatta, hogy a két fiatal részt vett a fenti bűncselekményben;
  • Hivatalos jegyzőkönyv szerint Wilson azért szólította meg Brownt és társát, mert az út közepén sétáltak, akadályozva ezzel az autóforgalmat;
  • A felek összeszólalkoztak, majd innentől több vélemény ütközik: A) Brown és társa lökdösni kezdték a rendőrt, erőszakkal visszatolták a rendőrautójába és megpróbálták elvenni a fegyverét, így Wilson több lövést (összesen hatot) adott le a fiatalra; B) A fiatalok nem akartak eleget tenni a felszólításnak, hogy felmenjenek a járdára, így Wilson megpróbálta egyiküket beültetni a rendőrautóba, eközben Brown elszaladt, a rendőr pedig üldözőbe vette, és közben adta le a lövéseket; C) Brown megadva magát feltette a kezét, ám a rendőr hat lövéssel leterítette őt.

ferguson1.jpg

("A fekete életek számítanak" - fergusoni életkép; f.: reuters.com)

Az incidens azonnal hatalmas tömegtüntetésekbe és demonstrációkba torkollott Ferguson utcáin. Az érintettek és a helyi lakosok – akik a történtekben egyértelműen az amerikai fekete kisebbség elleni atrocitást, és a fekete lakosok életének semmibevételét látják – eddig arra vártak, hogy igazságos döntés születik a szerintük nyilvánvaló rendőri túlkapással szemben. Csalódottságukat így jelenleg újra utcai megmozdulásokon vezetik le, erre pedig minden jel szerint a politikai vezetés is számított, hiszen Missouri államban már a múlt héten rendkívüli állapotot rendeltek el. Többen azonban értetlenül állnak azelőtt, hogy az állam kormányzója ezzel együtt miért nem kérte a Nemzeti Gárda segítségét is a predesztinálható zavargások megfékezésére – ahogy ez végül augusztusban is történt. A helyzet komolyságát elnézve erre valószínűleg nem kell sokat várniuk.

A történtek komolyságához ugyanis nem férhet kétség: Barack Obama a döntés kihirdetése után alig fél órával már televíziós nyilatkozatot adott ki, amelyben elismerte, hogy a nagyesküdtszék végső határozata után valószínűleg sokan mélyen csalódottak vagy egyenesen mérgesek, azonban a végeredményt egy jogállamban el kell fogadniuk. Bár az elnök és még az áldozat Michael Brown családja is a békés véleménynyilvánítás mellett emelt szót (amelyre mind Fergusonban, mind az ország több városában, például New Yorkban és Washingtonban is volt példa), hétfő estére a St. Louis-i előváros újra lángokban állt. A helyszínre vezényelt 1000 rendőr nehéz munkával tudta csak megakadályozni a helyzet elmérgesedését, és még így is több mint 60 embert vettek őrizetbe és számos lövés dördült el, 14-en megsebesültek. A késői órákra azonban a kedélyek szerencsére lenyugodtak.

ferguson2.jpg

("Teljes készültség" - rendőrségi alakulat a hétfői tüntetéseken; f.: index.hu)

Mindez viszont nem jelenti azt, hogy a kedélyek végérvényesen elcsitultak volna: tegnap este is folytatódtak a megmozdulások a környéken és az országban egyaránt. Köszönhető ez főleg annak, hogy az Egyesült Államokban továbbra is az egyik legnagyobb probléma a kisebbségek helyzete és a velük való bánásmód. A kérdés egyik legmeghatározóbb szeglete pedig éppen ezen kisebbségi csoportok és a rendfenntartó szervek közti igen negatív kapcsolat, mivel a sokszor legszegényebb rétegek soraiban (szociológiai alapvetésként) gyakoribbak a bűnesetek, így a rendőri erőkkel történő összetűzések száma is nagyobb. Bár Obama hétfői megjegyzése, miszerint több kisebbségi rendőr felvételével kívánja a megoldás felé terelni a helyzetet, elsőre nem tűnik rossz megoldásnak. Egyértelmű viszont, hogy a társadalom ilyen szintű megosztottságát nem lehet majd pár afroamerikai vagy spanyol ajkú rendőrtiszttel feloldani. Statisztikailag, politikai kommunikációs szempontból persze mindez segíthet a helyzet szőnyeg alá söprésében. Én mégsem hiszem, hogy a nagyszámú illegális bevándorlónak amnesztiát hirdető Barack Obamától, vagy akár a demokrata párttól ezt a hozzáállást várja el a szavazóbázisuk. A félidős választásokat elvesztő pártnak tehát most van 2 éve, hogy az ehhez hasonló helyzetekre valós válaszokat tudjon adni, vagy könnyen búcsút mondhatnak a Fehér Háznak.

Mészáros Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr556933847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2014.11.26. 16:12:18

Ez lesz az amcsik "Ártatlan Jaózsika" ügye. Itt is kiderült utóbb, hogy a sajtó által édes kis tiniként bemutatott áldozat a valóságban egy mázsán felüli puhos, akinek a megfékezésére az átlagos testalkatú rendőrnek semmi esélye sem lett volna fegyverhasználat nélkül. Az "erkölcsi okból felháborodott" tüntetőket minősíti az is, hogy a tüntetések csak bevezetőül szolgálnak a lényeghez, vagyis ahhoz, hogy indulataikat szabadjára eresztve gyújtogassanak és fosztogassanak. Ez zajlik most.

Üdv:
b

Krisz11 2014.11.26. 21:53:03

Ilyen az amikor Amerika a saját maga által terjesztett mocsokban (liberalizmusban) fuldoklik. Ahogy sokasodnak a szinesek, egyre nehezebb vagyakár lehetetlen lesz a rendet fenntartani. Márpedig a civilizáció alapja a törvényes rend, anélkül nincs semmi. Elég Brown-ék hazáját, Afrikát megnézni. Ott nincs civilizáció.
Amerika intő példa lehet nekünk is, hogy a multikulti nem működik. Nálunk sem.
Nekem egy rendőrnek beszólni sem jutna eszembe, pedig a mieink az amerikaiaknál békésebbek, nemhogy a rendőrt megverni, meg a pisztolyát elvenni.

Ötperces Nickregisztráció 2014.11.27. 20:24:34

("A fekete életek számítanak" - fergusoni életkép; f.: reuters.com)

Mögötte a graffiti: kill cops (öld a zsarukat). Vagy ez már nem tűnt föl neked?
süti beállítások módosítása