DiploMaci Fókusz: Bevándorlás, menekültek (2)

2015. január 20.

A miniszterelnök január elején tett nyilatkozata, miszerint „a gazdasági bevándorlás nagyon rossz dolog”, heves közéleti reakciókat váltott ki. A bevándorlás és a menekültek kérdésével kapcsolatban azonban elmondható, hogy az emberek fejében rengeteg tévképzet él, amelyek függetlenek attól, hogy adott egyének hol élnek, vagy milyen a társadalmi státusuk.

Tegnapi cikkemben már igyekeztem rávilágítani arra, hogy amikor bevándorlókról beszélünk – nagyon fontos aláhúzni –, nem egy homogén csoportra kell gondolnunk, hanem különféle kultúrákból érkező, különböző szocio- ökonómiai státuszú és életkorú emberekre. Természetesen, mint más uniós tagállamokban, Franciaországban is rettegnek a bevándorlók áradatától. A felmérések azonban azt mutatják, hogy bár a számuk növekszik, a növekedés üteme távol áll a „robbanástól”: az elmúlt 30 év során évente 1,2 százalékponttal nőtt, vagyis, a lakosság nagyjából 11-12 százaléka bevándorló. Ez megfelel az európai átlagnak.

De akkor mi a helyzet azzal állítással, hogy elveszik a munkát az „hazaiaktól”? Ezt is nehezen tehetnék meg. Sokak külföldön szerzett végzettségét ugyanis nem ismerik el az új otthonukban. Nemzetközi jelenség, hogy számos bevándorlót képzettségükhöz képest alul foglalkoztatnak. Sokszor végeznek képzettséget nem igénylő, alacsony fizetéssel járó munkát (pl. takarítás, utcaseprés, konyhán kisegítés, stb.). És nem, nem mindegyik szegény és képzetlen. Az ún. humanitárius esetek körülbelül 9 százalékát képezik a teljes bevándorló populációnak. Rengetegen jönnek Franciaországba tanulni, illetve családegyesítés keretében.

bevandorlas_4.jpg

("Régen átvágtuk a kerítéseket...")

Mi a helyzet Magyarországgal? Érdekes módon ide sem akarnak „tömegek” bevándorolni. A KSH adatai alapján számuk az elmúlt 10 évben körülbelül 18.000 és 35.000 között ingadozott. Az országban tartózkodó külföldiek száma magasabb, a 2010-es (a KSH által publikált legfrissebb) adatok szerint 197.900. Emellett fontos megemlíteni – ha már a miniszterelnök ilyen sokszor hangsúlyozza, hogy Magyarországot szeretné Magyarországnak megtartani –, hogy a bevándorlók két harmada nem afgán, nem bolíviai, de még csak nem is benini, hanem magyar nemzetiségű.

Mi a helyzet a menekültekkel? 2012-ben 2.157-en, 2013-ban már 18.900-an, 2014-ben pedig (december elejéig) több mint 30 ezer ember adott be menedékkérelmet. A menedékkérők száma tehát valóban nagy ütemben nő. Ehhez képest azonban az elismert menekültek, vagy oltalmazottak száma (akik bármilyen védelmet, ezáltal papírokat kaptak a magyar államtól) stagnál, vagy csökken a státusz formájától függően (462, 419, 350). Ezek a számok jól tükrözik Magyarország hozzáállását az idegenekhez és a befogadási kedvhez.

Fontos megemlíteni, hogy országunk földrajzi helyzete speciális: az EU keleti határa mentén, a közép-európai migrációs útvonalak kereszteződésében helyezkedik el. Magyarország mindezek ellenére máig nem dolgozott ki hivatalos migrációs politikát. Magyarország és a politikusaink nagy része szereti hazánkat tranzit országként definiálni, ami a felelősséghárításon túl, az integráció során felbukkanó hiányosságokkal való szembenézést is nagyban nehezíti, hiszen a jó öreg „Magyarország csak tranzit ország” kártyát elő lehet húzni és azt gondolják, hogy ezzel le is tudták a problémát.

bevandorlas_5.jpg

("...ma inkább építjük a kerítéseket")

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának 2012-es jelentése megjegyzi, hogy „a menedékjoggal és külföldiekkel foglalkozó jogszabályok módosításai, valamint a kapcsolódó intézkedések arról tanúskodnak, hogy a kormány a menekültek és menedékkérők emberi jogainál és védelmi szükségleteinél előbbre valónak tartja a biztonsággal és a rendfenntartással kapcsolatos célokat.” A kormány a legtöbb forrást az adminisztratív fogva tartás növekvő infrastruktúrájának felújítására és fenntartására különíti el. A jelenlegi menekültügyi rendszerünk tehát nem teszi lehetővé a maradást azoknak sem, akik státuszt kapnak, és szívesen letelepednének nálunk. Magyarország nem egy tipikus célország a menekülteknek, sokan nem is tudják, hogy ez a kis ország egyáltalán létezik, amikor a háborúk, kínzások, politikai bebörtönzések, üldözések vagy az elviselhetetlen nyomor és éhezés miatt elmenekülni kényszerülnek. Legtöbbjüknek az a vágya, hogy egy biztonságos, demokratikus országban tudjanak élni, ahol nem kell nap, mint nap rettegésben élniük, a saját vagy családtagjaik életét veszélyben tudniuk. Sokan megelégednének Magyarországgal, de a rendszer minden irányból arra kényszeríti őket, hogy tovább menjenek, és valahol Nyugat-Európában próbáljanak meg véglegesen letelepedni. Pontosan milyen jelenségek miatt tranzit ország Magyarország?

1) Magyarországon sokszor élnek azzal az Európa szerte is gyakorolt lehetőséggel, hogy az illegálisan (papír nélkül vagy hamis papírokkal) érkezőket féléves menekültügyi őrizetbe vegyék. Ez az egyébként is traumatizált emberek későbbi maradása és integrációja szempontjából borzasztóan káros, az alapvető bizalom rendül meg bennük, sokan már a menekültügyi eljárás végét sem várják meg. Nem akarnak egy olyan országban letelepedni, mely az üldözöttekre bűnözőként tekint. Természetesen lehetőség van óvadékot fizetni, amire azonban a menedékkérők nagy részének nincs pénze, hiszen ez az összeg akár több ezer eurót is jelenthet. A Helsinki Bizottság arról is beszámolt, hogy fiatalkorúak és családok is kerültek már menekültügyi őrizetbe, pedig ennek nem szabadna megtörténnie. Ausztráliában egy időben megpróbálták bevezetni, hogy a börtönre emlékeztető menekültügyi őrizet helyett az emberek közösségben maradhassanak, együtt lakjanak. Persze az őrizet itt is fennállt és a rendszer közel sem volt tökéletes, de a menedékkérők önállóbb életet élhettek és a közösség megtartó ereje is segítette őket a nehéz időszak átvészelésében. Egy ország sem képes arra, hogy minden menedékkérőt befogadjon, ám nem mindegy, hogy az emberekkel hogyan bánunk. Abban a helyzetben, amikor a menedékkérők emberinek nevezhető körülmények között tartózkodhatnak, pontos és alapos felvilágosítást kapnak a menedékkérelmük elbírálásának menetéről, sokkal jobban kezelik a hosszas procedúrából adódó stresszt, felkészülnek az esetleges elutasításra és nyitottabbá válnak más lehetőségek irányába is. Röviden tehát, ha az embereket emberként kezeljük, akkor úgy látszik, arra jól reagálnak.

2) Akik maradnak és a rendszer is elismeri őket, tehát valamilyen védelmet, ezáltal papírokat kapnak, azoknak rengeteg, a mindennapi életet alapvetően hátráltató és nehezítő tényezővel kell szembesülniük. Az integráció szinte minden ponton súlyos problémákkal küzd. A lakáskeresés és munkakeresés mind a nyelv ismeretének hiányában, mind pedig az idegenek ellen irányuló nagyfokú bizalmatlanság miatt még azoknak is komoly kihívást jelent, akik például tudnak angolul. A nyelvoktatás nem megoldott, pedig ez a menekültek itt maradásának és boldogulásának egyik fontos feltétele lenne. Ingyenes, intenzív magyar nyelvtanfolyamra van tehát szükség. A kerületi családgondozókkal való kötelező kapcsolattartás tolmács hiányában rendkívül alacsony hatásfokú. A tolmács drága, mondhatnák sokan, de az az igazság, hogy akár az egyetemeken (ritkának számító) nyelveket tanuló diákok is sokat segíthetnének. A lakhatási problémákat az üresen álló szociális bérlakásokkal lehetne enyhíteni. A külföldieket foglalkoztató cégek/vállalkozások adókedvezményt kaphatnának, mely pozitívan segítené a menekültek elhelyezkedését, akik közül szintén sokan végzettséggel rendelkeznek. Ezek elismertetésére, illetve képzésekre, oktatásra szinte alig van lehetőség. Pedig a külföldön szerzett szakemberekből Magyarország is profitálhatna. Nehezíti a menekültek helyzetét az is, hogy nem nagyon vannak igazi, nagyobb, már kialakult közösségek, melyek szociális hálót jelenthetnének az újonnan érkezőknek. És ha már a közösség védelmező szerepénél tartunk, akkor a családegyesítés fontosságát is ki kell emelni, ebben is nagyon fontos segíteni a státuszt kapott menekülteket.

bevandorlas_6.jpg

("Egy jobb élet reményében érkeztek")

Befejezésül pedig a kulturális különbségekről: vannak, de ezek orvosolhatóak, főként, ha képesek lennénk arra az álláspontra helyezkedni, hogy ezek segítségével kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Ehhez azonban nem úgy kellene tekinteni a „tőlünk különböző kulturális tulajdonsággal és háttérrel rendelkező” emberekre, mint potenciális veszélyforrásra.

A cikk megírásában és a helyzet alapos megértésében rengeteg segítséget kaptam a területen dolgozó otthoni szakemberektől. Köszönet érte.

Tarafás Laura

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr337087879

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A zsidó lakosság felfegyverzését követeli az EU-ban egy ismert rabbi 2015.01.20. 18:49:20

Gyorsított eljárásban kapjanak fegyvertartási engedélyt az EU területén élő zsidók, mert akit csak lehet, önvédelmi fegyverhez kell juttatni - követeli az uniós tagállamok vezetőitől Menachem Margolin rabbi. Azt is követeli, hogy a zsidók kapjanak megf...

Trackback: Öt kereszténygyalázó címlap a Charlie Hebdo-tól, amivel nem dicsekszik a média 2015.01.20. 18:47:43

Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi gúnyrajzokat. Csak hogy értse az ember, mi bajuk a radikális iszlamistáknak a prófétájukon gúnyolódó firkászokkal. (Szenthároms...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bölcsbagoly 2015.01.20. 19:49:27

Rossz szakembereket választottál!

Krisz11 2015.01.20. 20:11:06

Nincs szükség a bevándorlókra, ellenségek. Orbán a többség nevében beszél, helyesen.
És nem, ne tettesse senki magát hülyének, nem az erdélyi magyarokról beszélek, nem is az Európából jövőkről, és mindenki tudja, sem kínai sem indiai mérnökök nem jönnek ide tömegével.
Az afrikai bevándorló élősködőkről van szó. Azok 90%-ából sosem lesz semmi, csak bűnöző, segélyes.

maxwall a Putyin csicska birca 2015.01.20. 21:56:48

@Krisz11: Szia! Mesélj inkább a dollár hiperinflációjáról! Olyan sokat röhögtünk rajtad, mulattass még minket! :-))

Szélmalomharcos 2015.01.21. 01:20:07

Afrika túlnépesdett, de ez se a négert, se az arabot nem akadályozza abban, hogy doszt szaporodjék

Egyetlen fekete-afrikai ország (Nigéria) lakossága önmagában megközelíti a teljes EU-népesség felét, és ha úgy megy tovább, ahogy az elmúlt fél évszázad tendenciája mutatja, akkor nemsokára több lesz annál

Ámberek! Nem kéne most már elgondolkodni egy picit a libsi mantrázás helyett?

tommygun 2015.01.21. 02:12:11

"Befejezésül pedig a kulturális különbségekről: vannak, de ezek orvosolhatóak"
Orvosolható - tehát maga a posztíró is elismeri, hogy probléma. Ha nem "a területen dolgozó otthoni szakemberektől" szedte volna ezt a sok bölcsességet, hanem mondjuk körülnézett volna Nyugat-Európában és őszintén felmérte volna azt a probléma- és konfliktusmennyiséget amit a tömeges bevándorlás eredményezett, talán nem írt volna ilyen méretes baromságokat.

vasútlhíd 2015.01.21. 06:28:48

Egy ismerős mondta. Sajnos a mi orvostudományunk teszi lehetővé hogy szaporodjanak.

röf 2015.01.21. 06:53:47

Mint azt jól tudjuk, az Indexen bértollasodó blogírók feladata, hogy bármit mond Orbán, az ellenkezőjét kell bizonygatni.
Ilyen szempontból teljesen rendben van az írás.
No de hogy a realitásokhoz semmi köze, az is nyilvánvaló.... szakemberekkel megbeszéltem.
Ez tipikus SZDSZ duma, jöjjön mindenki, legyünk befogadó ország, ilyenkor nem számít az adóforint.
Jött is boldog-boldogtalan, leginkább a Dohány utca bizonyul már szűknek...

Rudi Kató 2015.01.21. 07:16:18

A képen reklámozottakból nem kérünk! sajnos több száz éve tapasztaljuk minden áldott nap, hogy a tömegesen érkezők (cigányok és zsidók) nem hajlandók elfogadni az őket eltartó bennszülött nemzet szokásait, erkölcsét! Kizárólag a saját hagyományaik szerint élnek és mindenhol keresztbe tesznek annak a népnek akin élősködnek! Ha nem akarunk magunknak még több belső ellenséget akkor nem szabad további parazitákat befogadni!
Aljas hamisítás a Magyarországról az eu-ba dolgozó magyarokat össze hasonlítani ezekkel a patkányokkal mivel a Magyarok mindenhol tudomásul veszik a befogadó ország szokásait és azt tiszteletben is tartják!
Az össze hasonlítás szöges ellentétben áll egymással!

Dr.Traktor 2015.01.21. 09:03:53

"Nehezíti a menekültek helyzetét az is, hogy nem nagyon vannak igazi, nagyobb, már kialakult közösségek, melyek szociális hálót jelenthetnének az újonnan érkezőknek."

Az ő szempontjukból bizonyára nehezíti, ez tény.
Ami kérdés, hogy az ország (a mi anyaországunk és annak lakói) szempontjából baj-e, hogy így van?

Akár a cikk írója akár a "szakértők" nyugodtan kérdezzenek meg bármilyen helyi őslakost (mondjuk a fővárost kivéve), hogy szeretnének-e a városkájuk/falujuk egyik szögletébe egy kicsiny de egyre növekvő török/nigéria/arab/pakisztáni/randomegyéb közösséget az ő gyökeresen eltérő kultúrájukkal, vagy épp elég problémájuk van amúgy is!

Nagyon távol állok a turbómagyaroktól, de ebben az országban az kéne, hogy az elsődleges legyen, hogy a helyiek hogy boldogulnak...

Viktor ettől még egy szerencsétlen balf@sz marad mondjuk. A diplomáciához annyi érzéke van, mint egy rúd teszkós párizsinak. (660ft/kg)

Bafana 2015.01.21. 11:37:47

Elvtársaktól egy kis következetességet lehetne kérni? Vagyis ha egyszer 23 millió román munkavállalóval/bevándorlóval riogatnak, most meg mennyire hiányoznak nekik a bevándorlók. Akkor most jó a bevándorló, vagy sem? Ha ánuszrózsát csinálnak a komcsik a szájukból, akkor ne csodálkozzanak, ha elfordulnak tőlük. Vagy az üléspont határozza meg az álláspontot?

Andy73 2015.01.21. 12:00:45

"Mi a helyzet a menekültekkel? 2012-ben 2.157-en, 2013-ban már 18.900-an, 2014-ben pedig (december elejéig) több mint 30 ezer ember adott be menedékkérelmet."

Ez azért egy elég jelentős emelkedés, tavaly összesen 40 ezer felett volt az illegális bevándorlók (határátlépők/ menekültek) száma. Két év alatt 20-szoros növekedés. Ha százezres nagyságrendben jönnek (amire idén már van esély), akkor is minden rendben?
Magyarország egyelőre nagyon is humanitáriusan bánik ezekkel az emberekkel, de már a tűrőképessége határán van.
Jobban tenné a posztoló, ha tájékozódna a déli (szerb-magyar) határvidéken a helyzetről.
Egyébként ha ezeknek az embereknek csak egy része is itt telepedik le, az kétségkívül javít a demográfiai helyzeten, de a növekvő számuk mindenképpen súlyos problémákat jelent.

nnnnnnnn 2015.01.21. 12:07:00

az első mondat már rossz.

A miniszterelnök január elején tett nyilatkozata, miszerint „a gazdasági bevándorlás nagyon rossz dolog”, heves közéleti reakciókat váltott ki.

helyesen:

A miniszterelnök január elején tett nyilatkozata, miszerint „a gazdasági bevándorlás nagyon rossz dolog”, heves reakciókat váltott ki a balliberális magukat értelmiséginek tartó 5%-sem elérő törpepártok körében.

Andy73 2015.01.21. 12:29:13

Senki sem gátolja meg abban Diplomacit, hogy befogadjon akárhány családot a képen szereplők közül a saját otthonába.

"Magyarországon sokszor élnek azzal az Európa szerte is gyakorolt lehetőséggel, hogy az illegálisan (papír nélkül vagy hamis papírokkal) érkezőket féléves menekültügyi őrizetbe vegyék. Ez az egyébként is traumatizált emberek későbbi maradása és integrációja szempontjából borzasztóan káros, az alapvető bizalom rendül meg bennük, sokan már a menekültügyi eljárás végét sem várják meg. "

És vajon mit kellene tenni ezekkel az illegális bevándorlókkal, azon túl, hogy a képen látható menekülttáborokban elhelyezzék őket, ahol teljes ellátást kapnak? Hogyan szeretnéd integrálni őket? És tényleg az összeset, évi több tízezres nagyságrendben?

Bafana 2015.01.21. 13:27:41

@mjz: Szerintem meg az őseid Árpáddal érkeztek a Kárpát medencébe.
Szakasits Árpáddal.

Szerintem.

Andy73 2015.01.21. 14:14:25

"A nyelvoktatás nem megoldott, pedig ez a menekültek itt maradásának és boldogulásának egyik fontos feltétele lenne. Ingyenes, intenzív magyar nyelvtanfolyamra van tehát szükség."

A posztoló és hasonló gondolkodású társai máris indulhatnak a menekülttáborokba magyart tanítani, lehetőleg önkéntesen, a saját költségükön. Hasznosabb lenne, mint itt az észt osztani és a kormányt ekézni, amely minden tőle telhetőt megtesz, hogy kezelje a menekültáradatot.

Andy73 2015.01.21. 14:18:22

"A lakhatási problémákat az üresen álló szociális bérlakásokkal lehetne enyhíteni."

Ez komoly? Van fogalmad arról, hogy milyen hosszú várólisták vannak, és milyen kritériumokat kell teljesíteni a magyar állampolgároknak is ahhoz, hogy a listára kerülhessenek?

mim 2015.01.21. 15:27:26

Egy tipikus szocialista húzás a szegény és képzetlen bevándorlókkal felduzzasztani a lakosságot, majd választási jogokat adni nekik, miközben sok-sok szociális juttatást igérnek nekik, meg munkát egyelő esélyeket stb..
Angliában bevalottan ezt tették. USA-ban a "demokraták" ezt pörgetik fel, de a szuper balos svédek is ezt teszik (közel 15% bevándorló).
Eközben az adók egyre nagyobb részben a segélyezésekre mennek. Új adókat vetnek ki. Növelik az állami kontrolt - pl megtiltják a bevándorlás nyílt kritizálását, vagy rasszistának nyilvánítják a témát felhozókat.
Rendőrség nem mer fellépni a bevándorlók által elkövetett büntettek esetén, mert.. rasszistának és bevándorló ellenesnek nyilvánítják őket a balos politikusok és a média. (lásd pakisztáni férfi bandák nőket erőszakolnak angliában, de a fenti módszerrel hárítanak a balos szervezetek).
Szóval nem szeretném a hazámat vonzóvá tenni beándorlóknak.
Sajnálom őket, de nem annyira, hogy az otthonomat odaadjam nekik.

Krisz11 2015.01.21. 20:04:47

@mjz:
"sátorban élnénk, és lónyomból innánk a vizet..."
Mert, a kazahsztániak pl: lónyomból isszák a vizet?

"egy jelentős bevándorló csoport érkezett, és nem csak, hogy elfoglalta más, itt élő népek helyét, de nem átallotta elüldözni/gyilkolni/asszimilálni őket."

Tanulj t9rténelmet, hülye. Honfoglalás:

"A legelterjedtebb, hagyományos nézet szerint a magyarok egy lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. A honfoglaló törzsek eszerint 895 táján telepedtek meg a Kárpát-medence alföldi területein. Ekkoriban I. Szvatopluk morva fejedelem fiainak birodalma már széthullóban volt, ami megkönnyítette a dolgukat. 902-re a Kárpát-medence egész területét irányításuk alá vonták, bár az állataik miatt főként az Alföld, Mezőföld, Kisalföld, Csallóköz és Szerémség területein telepedtek le, ahol megfelelő minőségű legelők álltak rendelkezésre. E nézet szerint az itt lakó, főleg avar és szláv eredetű népek nem éltek túl sűrűn a vidéken és pár emberöltő alatt beolvadtak az új jövevények törzseibe."

"a Szarvason talált avar tűtokon látható rovásírásnak van magyar olvasata is. Eszerint a magyarok és az avarok rokon népek voltak."

"A terület jelentős része bolgár gyepű volt, tehát lakatlan terület, a Dunántúl részben a keleti-frank állam, részben pedig a Morva Fejedelemség peremterületéhez tartozott."

Az, aki kiirtott minden szembejövőt a te fajtád volt, ne keverd össze a magyarokkal.
Kánaán földjének megszállása ott van a tórában. Mi nem vagyunk ilyenek.

Sir Bates dö Hól 2015.01.21. 23:06:05

Szerintem főleg a pirézek veszélyeztetik a moi munkahelyeket és közbiztonságot, s ők az igazi élősködők. De a pomogácsok sem jobbak.

Krisz11 2015.01.23. 00:26:56

@mjz: Magyarul: a zsidózás nem tettszett, a többiben igazam van.

Danubium 2015.01.28. 20:00:24

A bevándorlás semmi több, mint a centrumországi munkaerő létrehozási költségének ráterhelése a perifériákra, így lényegében az ágazatkitelepítés, azaz "outsourcing" egyik formája, köztudomásúlag a nagytőkén kívül senkinek nem érdeke.

Lásd:

"Ezt is nehezen tehetnék meg. Sokak külföldön szerzett végzettségét ugyanis nem ismerik el az új otthonukban. Nemzetközi jelenség, hogy számos bevándorlót képzettségükhöz képest alul foglalkoztatnak. Sokszor végeznek képzettséget nem igénylő, alacsony fizetéssel járó munkát (pl. takarítás, utcaseprés, konyhán kisegítés, stb.)."

Szóval mivel a FELSŐBB VÉGZETTSÉGŰEKET nem fenyegetik, ezért nem jelentenek veszélyt a (túlképzett romkocsmás libsik belátta) munkaerőpiacra.

Nullius 2015.07.29. 16:23:47

2015 első negyedévében az EU-ba érkező menedékkérők közül 26% koszovói, 16% szír, 7% afgán!!! Az összes menedékkérő fele ebből a három országból származott!!! (+4% iraki, +3% ukrán, +3% szerb)
ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/6887997/3-18062015-CP-EN.pdf/4457b050-26f9-4cf1-bf27-9ffb73ff8c7b

Aquilonius 1 2015.08.02. 09:00:54

E cikk baromságainak torz-szüleménye helyett, ha fele ekkora energiát szánt volna a kisasszony arra, hogy szétnézzen egy-két szabolcsi, borsodi faluban, akkor más lenne a véleménye. ( ugyan ilyen szlamosodást jelentenek a bevándorlók Európa számára.)
A "szakértők"-ről nem is beszélve...
Persze, ez azért nem biztos. Lehet, hogy titokban, ugyanazon a platformon áll.
Európa tönkretételének platformján.

2015.08.13. 04:58:43

@Krisz11: Kik a Kárpátok gödrét ma lakják!

Őket már, nem lovak hozták!
Maguk jöttek, gyalog egykoron
Mezítláb, vagy bocskoron!
Paplakba, hivatalba beültek,
Maradék magyarok menekültek!
Megint nyugatra, útnak indultak!
Nyilaik, lovaik, már nem voltak!
Igaz, vissza se igyekeztek!
Hont, a hazába nem leltek!
Késő bánat, ebgondolat! 1850 után, cári menekültek ellen, nem volt kerítés!

2015.09.16. 04:41:22

„a gazdasági bevándorlás nagyon rossz dolog”, Lásd 200 éve bevándorolt ócskás, tollkereskedő, kocsmabérlők leszármazottai hová juttattak!
"Földalatti! Mozgalmár, bunkó voltál akik miatt 56-ban menekülnünk kellett?
süti beállítások módosítása