A miniszterelnök január elején tett nyilatkozata, miszerint „a gazdasági bevándorlás nagyon rossz dolog”, heves közéleti reakciókat váltott ki. A bevándorlás és a menekültek kérdésével kapcsolatban azonban elmondható, hogy az emberek fejében rengeteg tévképzet él, amelyek függetlenek attól, hogy adott egyének hol élnek, vagy milyen a társadalmi státusuk.

Tegnapi cikkemben már igyekeztem rávilágítani arra, hogy amikor bevándorlókról beszélünk – nagyon fontos aláhúzni –, nem egy homogén csoportra kell gondolnunk, hanem különféle kultúrákból érkező, különböző szocio- ökonómiai státuszú és életkorú emberekre. Természetesen, mint más uniós tagállamokban, Franciaországban is rettegnek a bevándorlók áradatától. A felmérések azonban azt mutatják, hogy bár a számuk növekszik, a növekedés üteme távol áll a „robbanástól”: az elmúlt 30 év során évente 1,2 százalékponttal nőtt, vagyis, a lakosság nagyjából 11-12 százaléka bevándorló. Ez megfelel az európai átlagnak.

De akkor mi a helyzet azzal állítással, hogy elveszik a munkát az „hazaiaktól”? Ezt is nehezen tehetnék meg. Sokak külföldön szerzett végzettségét ugyanis nem ismerik el az új otthonukban. Nemzetközi jelenség, hogy számos bevándorlót képzettségükhöz képest alul foglalkoztatnak. Sokszor végeznek képzettséget nem igénylő, alacsony fizetéssel járó munkát (pl. takarítás, utcaseprés, konyhán kisegítés, stb.). És nem, nem mindegyik szegény és képzetlen. Az ún. humanitárius esetek körülbelül 9 százalékát képezik a teljes bevándorló populációnak. Rengetegen jönnek Franciaországba tanulni, illetve családegyesítés keretében.

("Régen átvágtuk a kerítéseket...")

Mi a helyzet Magyarországgal? Érdekes módon ide sem akarnak „tömegek” bevándorolni. A KSH adatai alapján számuk az elmúlt 10 évben körülbelül 18.000 és 35.000 között ingadozott. Az országban tartózkodó külföldiek száma magasabb, a 2010-es (a KSH által publikált legfrissebb) adatok szerint 197.900. Emellett fontos megemlíteni – ha már a miniszterelnök ilyen sokszor hangsúlyozza, hogy Magyarországot szeretné Magyarországnak megtartani –, hogy a bevándorlók két harmada nem afgán, nem bolíviai, de még csak nem is benini, hanem magyar nemzetiségű.

Mi a helyzet a menekültekkel? 2012-ben 2.157-en, 2013-ban már 18.900-an, 2014-ben pedig (december elejéig) több mint 30 ezer ember adott be menedékkérelmet. A menedékkérők száma tehát valóban nagy ütemben nő. Ehhez képest azonban az elismert menekültek, vagy oltalmazottak száma (akik bármilyen védelmet, ezáltal papírokat kaptak a magyar államtól) stagnál, vagy csökken a státusz formájától függően (462, 419, 350). Ezek a számok jól tükrözik Magyarország hozzáállását az idegenekhez és a befogadási kedvhez.

Fontos megemlíteni, hogy országunk földrajzi helyzete speciális: az EU keleti határa mentén, a közép-európai migrációs útvonalak kereszteződésében helyezkedik el. Magyarország mindezek ellenére máig nem dolgozott ki hivatalos migrációs politikát. Magyarország és a politikusaink nagy része szereti hazánkat tranzit országként definiálni, ami a felelősséghárításon túl, az integráció során felbukkanó hiányosságokkal való szembenézést is nagyban nehezíti, hiszen a jó öreg „Magyarország csak tranzit ország” kártyát elő lehet húzni és azt gondolják, hogy ezzel le is tudták a problémát.

("...ma inkább építjük a kerítéseket")

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának 2012-es jelentése megjegyzi, hogy „a menedékjoggal és külföldiekkel foglalkozó jogszabályok módosításai, valamint a kapcsolódó intézkedések arról tanúskodnak, hogy a kormány a menekültek és menedékkérők emberi jogainál és védelmi szükségleteinél előbbre valónak tartja a biztonsággal és a rendfenntartással kapcsolatos célokat.” A kormány a legtöbb forrást az adminisztratív fogva tartás növekvő infrastruktúrájának felújítására és fenntartására különíti el. A jelenlegi menekültügyi rendszerünk tehát nem teszi lehetővé a maradást azoknak sem, akik státuszt kapnak, és szívesen letelepednének nálunk. Magyarország nem egy tipikus célország a menekülteknek, sokan nem is tudják, hogy ez a kis ország egyáltalán létezik, amikor a háborúk, kínzások, politikai bebörtönzések, üldözések vagy az elviselhetetlen nyomor és éhezés miatt elmenekülni kényszerülnek. Legtöbbjüknek az a vágya, hogy egy biztonságos, demokratikus országban tudjanak élni, ahol nem kell nap, mint nap rettegésben élniük, a saját vagy családtagjaik életét veszélyben tudniuk. Sokan megelégednének Magyarországgal, de a rendszer minden irányból arra kényszeríti őket, hogy tovább menjenek, és valahol Nyugat-Európában próbáljanak meg véglegesen letelepedni. Pontosan milyen jelenségek miatt tranzit ország Magyarország?

1) Magyarországon sokszor élnek azzal az Európa szerte is gyakorolt lehetőséggel, hogy az illegálisan (papír nélkül vagy hamis papírokkal) érkezőket féléves menekültügyi őrizetbe vegyék. Ez az egyébként is traumatizált emberek későbbi maradása és integrációja szempontjából borzasztóan káros, az alapvető bizalom rendül meg bennük, sokan már a menekültügyi eljárás végét sem várják meg. Nem akarnak egy olyan országban letelepedni, mely az üldözöttekre bűnözőként tekint. Természetesen lehetőség van óvadékot fizetni, amire azonban a menedékkérők nagy részének nincs pénze, hiszen ez az összeg akár több ezer eurót is jelenthet. A Helsinki Bizottság arról is beszámolt, hogy fiatalkorúak és családok is kerültek már menekültügyi őrizetbe, pedig ennek nem szabadna megtörténnie. Ausztráliában egy időben megpróbálták bevezetni, hogy a börtönre emlékeztető menekültügyi őrizet helyett az emberek közösségben maradhassanak, együtt lakjanak. Persze az őrizet itt is fennállt és a rendszer közel sem volt tökéletes, de a menedékkérők önállóbb életet élhettek és a közösség megtartó ereje is segítette őket a nehéz időszak átvészelésében. Egy ország sem képes arra, hogy minden menedékkérőt befogadjon, ám nem mindegy, hogy az emberekkel hogyan bánunk. Abban a helyzetben, amikor a menedékkérők emberinek nevezhető körülmények között tartózkodhatnak, pontos és alapos felvilágosítást kapnak a menedékkérelmük elbírálásának menetéről, sokkal jobban kezelik a hosszas procedúrából adódó stresszt, felkészülnek az esetleges elutasításra és nyitottabbá válnak más lehetőségek irányába is. Röviden tehát, ha az embereket emberként kezeljük, akkor úgy látszik, arra jól reagálnak.

2) Akik maradnak és a rendszer is elismeri őket, tehát valamilyen védelmet, ezáltal papírokat kapnak, azoknak rengeteg, a mindennapi életet alapvetően hátráltató és nehezítő tényezővel kell szembesülniük. Az integráció szinte minden ponton súlyos problémákkal küzd. A lakáskeresés és munkakeresés mind a nyelv ismeretének hiányában, mind pedig az idegenek ellen irányuló nagyfokú bizalmatlanság miatt még azoknak is komoly kihívást jelent, akik például tudnak angolul. A nyelvoktatás nem megoldott, pedig ez a menekültek itt maradásának és boldogulásának egyik fontos feltétele lenne. Ingyenes, intenzív magyar nyelvtanfolyamra van tehát szükség. A kerületi családgondozókkal való kötelező kapcsolattartás tolmács hiányában rendkívül alacsony hatásfokú. A tolmács drága, mondhatnák sokan, de az az igazság, hogy akár az egyetemeken (ritkának számító) nyelveket tanuló diákok is sokat segíthetnének. A lakhatási problémákat az üresen álló szociális bérlakásokkal lehetne enyhíteni. A külföldieket foglalkoztató cégek/vállalkozások adókedvezményt kaphatnának, mely pozitívan segítené a menekültek elhelyezkedését, akik közül szintén sokan végzettséggel rendelkeznek. Ezek elismertetésére, illetve képzésekre, oktatásra szinte alig van lehetőség. Pedig a külföldön szerzett szakemberekből Magyarország is profitálhatna. Nehezíti a menekültek helyzetét az is, hogy nem nagyon vannak igazi, nagyobb, már kialakult közösségek, melyek szociális hálót jelenthetnének az újonnan érkezőknek. És ha már a közösség védelmező szerepénél tartunk, akkor a családegyesítés fontosságát is ki kell emelni, ebben is nagyon fontos segíteni a státuszt kapott menekülteket.

("Egy jobb élet reményében érkeztek")

Befejezésül pedig a kulturális különbségekről: vannak, de ezek orvosolhatóak, főként, ha képesek lennénk arra az álláspontra helyezkedni, hogy ezek segítségével kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Ehhez azonban nem úgy kellene tekinteni a „tőlünk különböző kulturális tulajdonsággal és háttérrel rendelkező” emberekre, mint potenciális veszélyforrásra.

A cikk megírásában és a helyzet alapos megértésében rengeteg segítséget kaptam a területen dolgozó otthoni szakemberektől. Köszönet érte.

Tarafás Laura