Hatalmas belpolitikai vihart kavart a magyar kormány döntése, miszerint kerítést épít a magyar-szerb határon az illegális bevándorlók feltartóztatására. Ismerve a fenyegetés mértékét, könnyen eldönthető, hogy ez a szándék nem csupán helyes, hanem egyenesen Magyarország kötelessége.
Messze mögöttünk vannak már a hidegháború lezárulását követő önelégült optimizmus évei, mikor a hajdani Jugoszlávia felbomlását követő háborúk és népirtások csupán átmeneti rendellenességeknek tűntek a történelem haladásának szükségszerűnek látott irányába, amelyet a demokrácia és a piacgazdaság világszintű és rohamszerű elterjedése jelentett. A kivételekből azonban az elmúlt két és fél évtized során még a legidealistább európai polgár számára is kitűnt a nyilvánvaló tény, hogy az emberiség döntő részének sorsát továbbra is a polgárháborúk, vallási villongások és kisszerű törzsi torzsalkodások fogják jellemezni. A legtöbbeknek így esélyük sincs arra, hogy hazájukban maradva életszínvonaluk megközelítse akár Európa peremvidékének jólétét. Az emberek által adott válasz ezekre a kérdésekre logikus, menekülni kell a kilátástalanság helyzetéből és szinte bármi áron eljutni oda, ahol esély adódhat az újrakezdésre. Ez az „Ígéret Földje” azonban nem az óceánok által védett Egyesült Államok, se nem Japán, egyedül Európának és az ide vezető úton elterülő államoknak kell viselnie mindazt a terhet, amit a kilátástalanságban élők egyre csak sokasodó százmilliói jelentenek.
("Ma", f: hataretkelo.com)
A magyar kormány döntése erre a kihívásra ad egy tökéletlen, de szükségszerű választ, egy olyan helyzetben, amelyben csak rossz és rosszabb megoldás létezik, mert mindenekelőtt alapvető kötelességünk és nemzeti érdekünk megvédeni határainkat az illegális bevándorlóktól, és az ide érkező valódi menekültek befogadását törvényes keretek közé terelni. Hazánk a schengeni övezet teljes jogú tagja, amely kötelez minket, hogy az Európai Unió délkeleti határát minden szükséges eszközzel megvédjük az illegális beszivárgás ellen. Ennek a kötelezettségnek az elmulasztása akár Magyarország kizárását is eredményezheti a schengeni övezetből, márpedig az Uniós polgárok szabad mozgása a kontinentális blokkon belül az európai történelem egyik legnagyobb vívmánya, egyben szimbóluma annak, hogy nagy erőfeszítések árán a korábbi ősellenségek össze tudtak fogni egy közös eszmény érdekében. Az illegális migráció által okozott káosz, éppen ezt a törékeny egységet veszélyezteti. A polgárok szabad mozgásának beszüntetését követné a tőkeáramlás korlátozása, ezzel pedig ütne az Európai Unió végórája.
Magyarország újra a civilizált Nyugat délkeleti végvárában találta magát, és míg Románia és Horvátország remélhetőleg képes határait ellenőrizni, ugyanez nem mondható el a Balkán-félsziget többi országáról. Szerbián keresztül mind a jobb életet kereső albán népesség, mind a széteső, az Unióból való kirúgás által fenyegetett Görögországon át érkező migránsok szabad utat találhatnak egészen hazánkig. A világ összes konfliktusát és nyomorát képtelenek lennénk megoldani, és az Európába vágyó százmilliókat se vagyunk képesek befogadni, egyet azonban szavatolhatunk: határaink biztonságát.
("Holnap", f: penzcentrum.hu)
Az európai „Ígéret Földje” porózus határainak ködös látomását, amely már idén is százezreket buzdított arra, hogy életveszélyes körülmények között tegye meg az utat Afrikából vagy a Közel-Keletről az Európai Unióba, az „Európa Erőd” szilárd képének kell felváltania. A tüneti kezelés, azaz a naiv befogadás helyett, az illegális migráció és a menekültkérdés okait kell felszámolnunk közép és hosszú távon, vagyis, elő kell segíteni, hogy a fejlődő országokban a lakosság megtalálja boldogulását, és hozzá kell járulni a terrorizmus elleni harchoz a Közel-Keleten. Ameddig azonban a nemzetközi helyzet nem változik, országhatárunk lehető legteljesebb védelme határozza meg bármely megválasztott magyar kormány nemzeti, egyben Európai Uniós elsőrendű kötelezettségét.
Csepregi Zsolt
