Magyar „unortodoxia” a menekültügyben is?

2015. augusztus 13.

Tegnap röppent fel a hír, miszerint a magyar kormány a belföldön beindított bevándorlással kapcsolatos plakátkampányt kiterjesztené a válságzónákba is, tehát azokra az országokra, ahonnan a legtöbb menekült érkezik Magyarországra. A lépés valószínűleg nem sokat fog segíteni a Fidesz-KDNP kommunikációs stratégiájának megítélésen, azt azonban nem mondhatjuk, hogy csak ők próbálkoznak hasonlóval Európában.

Az, hogy a migráció, a bevándorlás és a menekültügy a 2015-ös európai politika egyik legfontosabb toposza lett, mára vitathatatlan. A bevándorlási számok olyan arányban (2015 júniusáig a tavalyi évhez képest 150 százalékkal) nőttek az európai államokban és köztük leginkább Magyarországon, hogy az érintett kormányok látványos lépéseket kellett tenniük, hogy fenn tudják tartani a kompetens vezetési arculatot. Itthon ez legfőképp a totális tematizálásban csúcsosodott ki: Orbán Viktor és kormánya minden területen kulcskérdésként, gyökérproblémaként kezelte a helyzetet, amelyben erőteljes fellépésre van szükség – főleg, mivel Brüsszel véleményük szerint képtelen a válságot központi szinten kezelni.

migration01.jpg

("Kiélezett figyelem" - rendőrök és menekültek a magyar-szerb határ menti településen; f.: MTI)

Azt, hogy ez a probléma valóban kardinális jelentőségű ma, tökéletesen bemutatja az Eurobarometer által végzett közvélemény-kutatás is (a magyar eredményekkel összevetett verzió itt elérhető el PDF-ben): a jelenleg legfontosabb probléma, amivel az EU jelenleg szembe kell, hogy nézzen a válaszadók szerint, az a migráció kérdése. Érzékelhető, hogy a társadalmi szociális érzékenység bár egyes szinteken erősnek mutatkozik, a konkrétan érintett csoportok (határ menti városok, menekült táborok melletti országrészek) legtöbbször maximálisan elutasítóak a befogadási politikákkal szemben - lásd például a jelenlegi szlovákiai helyzetet. Nem véletlen, hogy az uniós politikusok is folyamatosan egy olyan új keretrendszer kialakításán dolgoznak, ami megnyugtató hatással lenne a jelenleg inkább szegmentált tagországi politikákra is. A legutóbbi döntés szerint a bevándorlástól leginkább sújtott államok 2020-ig összesen 2,4 milliárd eurónyi támogatást kapnának a helyzet kezelésének elősegítésére. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ez az összeg nem jelent extra juttatást: az eredeti költségvetésben szereplő 7 milliárd eurós menekültügyi alapból fizetik majd ezt.

A támogatások elindítása mellett a másik nagy mérföldkő az EU-s stratégiában a menekültek tagországi befogadásának keretrendszere lenne. Azonban jelenleg a kötelező befogadást elutasították a tagországok, jelenleg csupán önkéntes kvóták alakultak ki több tagállam jóvoltából – Magyarország ebben jelenleg még szimbolikusan sem vesz részt. Jelenleg ugyanis az itthoni kormánykommunikáció egyértelműen az „ország megtelt”-gondolatkör mellett tör lándzsát. Ezt a motívumot szeretnék erősíteni azzal is, hogy például Szíriában és Afganisztánban is (helyi nyelvjárásokra lefordított) plakátokkal „informálnák” az ottani lakosságot, nem érdemes Magyarország felé venni az irányt azoknak, aki a kivándorlás mellett dönt. Ennek valódi hatásairól érdemes lenne valós vitát kezdeményezni, mi itt a DiploMaci Blogon első körben Titeket szeretnénk megkérdezni, mi t gondoltok a lépésről – tehát szavazzatok a cikk alján!

migrants02.jpg

(f.: iom.org)

Érdemes azonban látni, hogy európai „erős állama”, a kérdés által szintén erősen érintett Németország is (ahol 19 százalékkal nőtt a bevándorlók száma a tavalyihoz képest) hasonló lépést tervez a jövőben. Thomas de Maiziere belügyminiszter videó üzenetben fog szólni az Albánia, Bosznia és Hercegovina, Koszovó és Macedónia felől érkező migránsokhoz, amelyben ki szeretné hangsúlyozni, hogy ne bízzanak azon ígéretekben, hogy a gazdasági indokkal történő bevándorlók is menekültstátuszt kapnak országában.

Összességében tehát látható, a menekültügyi helyzettel jelenleg minden európai ország kormánya kifejezett prioritással foglalkozik, és ahol tehetik, megpróbálnak belpolitikai tőkét is kovácsolni a problémából. Egyértelmű az is, hogy a tagországok egyre biztosabban érzékelik, a központi megoldások mellett mindenképp szükséges a szituáció önálló kezelése is, hiszen a jelenlegi EU-s szabályozások nem működnek még megfelelően kontinentális szinten, valamint nem is lehetnek elégségesek a helyzet konkrét, határok menti intézésében. Mindezek mellett azonban mindenképp szükséges és időszerű lenne Brüsszel részéről a téma rendezésének felgyorsítása, ugyanis a gazdasági gyengeségek után a menekültügyi helyzetről kialakított válaszok hiányossága újabb lendületet ad az euroszkepticizmus számára.

Mészáros Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr637703316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.13. 13:11:50

A kormány politikája ebben az ügyben szinte tökéletes.
A fő pontok:
1. Be kell fejezni a határkerítést, ez csökkenteni fogja a beáramlást,
2. A bejutottak ügyét expressz módon kell vizsgálni, a nem valódi menekülteket ki kell utasítani.
3. A valódi menekülteket és az elbírásálára várókat segíteni kell, humanitárius okokból, de nem túl magas szinten, ez ugyanis mágnesként hatna.

mortullus 2015.08.13. 13:25:49

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: A valódi menekülteket is el kell távolítani az országból.

fehérfarkas 2015.08.13. 17:39:38

Én támogatom az ötletet, és a hatékonyságához semmi másra nincs szükség, mint a "válságzónákba" kitett óriásplakátokra a mai magyar valóságot írni: amagyar átlagbért Euróban vagy Dollárban átszámítva, illetve a valós munkanélküliségi adatot. Ezt a látva a menekültek még a háborús országukba is szívesebben mennek majd vissza, mintsem hozzánk jönnének. Nem féletlenül hagyta el hazánkat az elmúlt fél évtizedben majdnem félmillió magyar (hogy külföldön találjanak jobb megélhetést).

Brix 2015.08.14. 19:23:18

@fehérfarkas: Magyarország egyelőre inkább tranzitállam, de a jövőben, ahogy telítődnek a leggazdagabb nyugati magországok, itt is elindulhat egy lassú betelepedési folyamat. Ebből a globális exodusból mi sem fogunk kimaradni, bárhogy dolgozik is rajta a kormány. A valódi megoldás az lenne, ha minden illegálisan az EU területére lépőtól megtagadnák a menekültstátuszt, és akik már itt vannak törvénytelenül, azokat kíméletlenül kitoloncolnák. Ha Ausztrália megoldotta, akkor Európának is sikerülni fog, minden csak politikai akarat kérdése... Orbán csak azt teszi , amit elvárnak tőle az európai emberek: minden eszközzel megpróbálja távol tartani a nem kívánt embertömegeket. A következő " unortodox " lépés az lenne , ha meglőnének néhány illegális betolakodót. Annak elmenne a híre még Afganisztánba is ...

na4 2015.08.14. 22:11:03

Elég itt a lelikzésböl, a hadsereg vonuljon fel a határ mentén és állítsák meg a feka csürhét bármi áron. Svédországban már öltek, nemi eröszak, Spanyolországban, Görögországban már nekimentek a rendöröknek, senkinek ne legyenek illúzióik, hogy mi vár ránk. Európa szisztematikus lerohanása folyik. Eddig 30 milliárdba kerültek, nem lett volna jobb ezzel a pénzzel a saját bajainkat orvosolni? Migránsok tünés!

kilincs ami nincs 2015.08.15. 07:56:18

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Szerintem kerítés helyett fal kéne. És, a biztonság kedvéért, nem csak egy hanem még három másik is. És hamár van négy fal akkor tetőt is rakhatnánk rá, és voilà, megoldottuk azt a gondot is, hogy hol helyezzük el a bevándorlókat.

sanyix 2015.08.15. 11:30:17

Van egy ötletetem: deportálni kéne az országból a fidesz, maszop, dk hívő kádári bunkókat, és helyettük normális bevándorlókat kéne befogadni, így talán nem hozná senki vissza, egy bukott rendszer rablóbandáit...

csak egy néző 2015.08.15. 11:32:52

"Vadászni kell a szakmunkást Sopronban"
Az ok legtöbb esetben az volt, hogy kimennek Ausztriába.
(Érdekes lenne ma egy szavazás a "hűség városában")
"Lasszóval fogják a munkaerőt a Balatonnál"
"Nagyon nehéz jó magyar munkaerőt találni"
"Nagyítóval se találni szakembert - Hir24"

csak egy néző 2015.08.15. 11:37:30

Ebben a bevándorló kérdésben sajnos már a 25. órában van egész Európa.
Innen, már nagyon nehéz és talán lehetetlen visszafordítani a dolgokat vérontás nélkül, pusztán humanitárius módon.

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 11:38:05

"kiterjesztené a válságzónákba is, tehát azokra az országokra, ahonnan a legtöbb menekült érkezik Magyarországra"

Hazudsz. Méghozzá egy mondaton belül kétszer is.

1. A tranzitországokra terjeszti ki. Vagyis azokra a biztonságos országokra, amelyeken a BEVÁNDORLÓK átutaznak, mielőtt hozzánk érkeznek.

2. Nem "menekültek". Alapból egyik migráns sem menekült. Ezt a státuszt a kérelmének az elbírálása UTÁN kapja meg, vagy nem kapja meg.

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 11:40:25

@csak egy néző:

Nem azért, mert nincs munkaképes ember, hanem azért, mert HÁLISTENNEK már eljutottunk odáig, hogy senki NEM megy el egy marék rizsért dolgozni valami primitív senkiházinak, aki a saját alkalmazottait se szégyellené lerabolni.

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 11:44:30

@csak egy néző:

"Innen, már nagyon nehéz és talán lehetetlen visszafordítani a dolgokat vérontás nélkül, pusztán humanitárius módon."

Mivel a kérdés kezelésében az idegen, Európán kívüli érdekeket kiszolgáló liberális hangadók ártottak a legtöbbet, így őket kellene soron kívül hígtrágyának ledarálni.

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 11:46:36

@sanyix:

Nekem is van egy ötletem: fogj egy kötelet, keress egy erős gerendát, és kösd fel magad, ha nem tetszik, hogy nem a te fajtád fújja itt a passzátszelet.

csak egy néző 2015.08.15. 11:48:12

@megettem az aranybornyút:
Mit nem mondasz egy igazi magyar vállalkozóról? Vagy lehet, hogy ebben igazad van?

"Disznóól mellett tartotta munkásait, a nyugdíjukat is ..
"Rabszolgaként tartotta alkalmazottait a csanádpalotai ...
"Rabszolgasorban tartotta munkásait? - Delmagyar.hu

Az élethez szerencse is kell

"Rabszolgaként dolgoztatták a magyarokat a német húsüzemben
" A csendőrség is kivonult egy Franciaországban üzemelő magyar céghez, mert az szinte rabszolgamunkában dolgoztatta magyar alkalmazottait .

csak egy néző 2015.08.15. 11:50:00

@megettem az aranybornyút:
"Mivel a kérdés kezelésében az idegen, Európán kívüli érdekeket kiszolgáló liberális hangadók ártottak a legtöbbet, így őket kellene soron kívül hígtrágyának ledarálni."

És ezzel mit is oldanál meg? Vagy ledarálnád a már az unió területén lévő több 100 ezer embert is?

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 11:53:09

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

"A valódi menekülteket és az elbírásálára várókat segíteni kell"

Marhaság.

Ezzel a HELYTELEN magatartást jutalmazod.

1. A "menekültek" HELYTELEN magatartását JUTALMATOD, akik ahelyett, hogy megvédenék a hazájukat, megfutamodnak onnan. Ráadásul jellemzően éppen a hadra fogható, életerős, fiatal férfiak futamodnak meg.

2. Az agresszorok HELYTELEN magatartását JUTALMAZOD, hiszen azt látják, hogy ha kellően véreskezűek és kíméletlenek, akkor az őslakosok INKÁBB vonulnak el teljes létszámban Európába, minthogy megvédjék a saját hazájukat.

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 11:57:41

@csak egy néző:

"Vagy ledarálnád a már az unió területén lévő több 100 ezer embert is?"

Ahelyett, hogy kérdezősködsz, inkább azon gondolkodj el, hogy mi vezetett oda EGYETLEN emberöltővel ezelőtt, hogy az átlag európai polgár úgy berágott az elszemtelenedett bevándorlókra, hogy simán és teljes meggyőződéssel támogatta Hitler népirtó "bedarálási" politikáját.

Tudod, az okos a mások kárán tanul.

csak egy néző 2015.08.15. 12:01:36

@megettem az aranybornyút:
Igen én vagyok a marha, hogy megint szóba álltam veled. Bocsi.
"Tudod, az okos a mások kárán tanul."
A hülye pedig a sajátján sem.

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 12:28:31

@csak egy néző:

Na látod. Legközelebb ne hagyd magad provokálni :)

sanyix 2015.08.15. 12:40:38

@megettem az aranybornyút: hát igen nem tetszik, hogy nem az igazi nemzeti magyarok fújják a passzátszelet, hanem a az álnemzeti kádári tolvaj csürhe.

Jobban örülnék ha a magadfajta kötné fel magát, segítenék is benne szívesen. '56-ban úgy hallottam segítettek is néhány elvtársatoknak ;D

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 12:57:57

@sanyix:

"nem tetszik, hogy nem az igazi nemzeti magyarok fújják a passzátszelet"

Libsiként mégis hogy akarsz nemzeti lenni?

A libsiknek az internacionalizmus a hiszekegy, nem a nép, meg a nemzet egysége.

sanyix 2015.08.15. 13:05:44

@megettem az aranybornyút: és ki mondta, hogy én "libsi" vagyok? Az 1 bites agyad, ami csak azt tudja elképzelni, hogy ha valaki nem fütyiszes, az "libsi" "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség"

"deportálni kéne az országból a fidesz, maszop, dk hívő kádári bunkókat" gondolom ennél nem sikerült eljutni a MASZOP, DK szócskákig sem. Ugye "elvtárs"? Elborult a vörös agyad ahogy a fütyiszt olvastad. Nem tudom hogy miért, hiszen a maszop, és a dk a testvéreitek, nekik is ugyan az a célja mint nektek: lopás, csalás, hazudozás, hazaárulás.

Én következetesen nem váltogatok a kommer álcák között, nekem mindegy, hogy narancsosak, vörösök, vagy kékek, utálom mindegyik MSZMP, és KISZ származékot...

Te fütyiszesként hogy akarsz nemzeti lenni, amikor a célotok Magyarország kifosztása, és tönkretétele, diktatúrává alakítása, és egy másik diktatúrához való csatolása?

desw 2015.08.15. 13:16:36

@sanyix:

"Van egy ötletetem: deportálni kéne az országból a fidesz, maszop, dk hívő kádári bunkókat, és helyettük normális bevándorlókat kéne befogadni, így talán nem hozná senki vissza, egy bukott rendszer rablóbandáit... "

Oszt' akko' ki termelné ki a rokinyugdíjadat? Ali és Husszein?

zriff 2015.08.15. 13:40:18

A plakát és a kerítés is értelmetlen, nagy valószínűséggel már lehetetlen lesz békés módon megoldani egész európában a bevándorlás okozta gondokat.

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 13:41:23

@sanyix:

"és ki mondta, hogy én "libsi" vagyok? "

Ezt a bizonyítványt állítod ki a kommentjeiddel magadról.

megettem az aranybornyút 2015.08.15. 13:44:23

@zriff:

"már lehetetlen lesz békés módon megoldani egész európában a bevándorlás okozta gondokat"

Nyugat-Európa gondja NEM a mi gondunk.

Ha belefulladnak a szarba, amit évtizedeken át lapátoltak maguk alá, az se a mi gondunk lesz.

A mi gondunk az, hogy ne rántsanak magukkal a pusztulásukba.

alfacharlybravo 2015.08.15. 13:53:34

@megettem az aranybornyút: Itt nincs békés megoldás mint ahogy a húsevő baktériummal sem lehet egyezkedni. Ez tényleg népvándorlás honfoglalás és van bőven utánpótlás több száz millió, itt nem néhány menekültről van szó, hanem a túlnépesedett afrikai országokról is.

sanyix 2015.08.15. 13:55:40

@desw: Hát nem ti az biztos, ti csak viszitek a pénzt :D Nekem nem lesz rokinyugdíjam, sőt sima sem. Én abba a korosztályba tartozom, akiknek kéne fizetni nyugdíjjárulékot, de már tuti nem fog nyugdíjat kapni, hiszen mire én elérem azt a kort, már rég összeomlott a nyugdíjrendszer, vagy olyan magas a korhatár, hogy senki sem éri meg :)

@megettem az aranybornyút: még egyszer mondom 1 bites bunkóka: aki nem ért egyet a hazaáruló MSZMP, és KISZ maradvány tolvajpártoddal az nem biztos hogy "libsi", bár szeretnétek elhitetni ezt, hiszen ez egy régi módszer.
Pár évtizede még fasisztáztatok, ha valaki nem értett egyet, bár ezt még most is műveli a testvérpártotok a maszop, és a dk :D Azért gáz, hogy rákosi ezt belétek nevelte, és azóta nem sikerült újat kitalálnotok.

Alick 2015.08.15. 14:44:15

Ez az örökös magyar pesszimizmus... bezzeg anno a déli gyapottermesztők örömmel várták volna a szabad prédának helybe jövő ingyen munkaerőt, amiért még át sem kell volna hajózni Afrikába. :)

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 14:55:35

Érdekes adatok derülnek azért ki ebből az Eurobarometer felmérésből. A magyar kormányban nagyobb arányban bíznak a megkérdezett magyarok, mint más kormányokban az ottaniak. Ugyanakkor itt kevésbé látják veszélyes problémának a menekülteket, pedig sokkal több kószál mifelénk az EU átlagnál

Lehet hogy a ketttő összefügg, és a kormány viszonylag határozott menekültpolitikája nyugtatja meg a magyarokat?

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 15:07:07

@megettem az aranybornyút:
Mostanában tele van a Jobbik a sanyixhoz hasonló kommerből átvedlettekkel. Ezeknek minegy hogy milyen szurkolócsapathoz tartoznak, fő hogy jelszavakat skandálhassanak. Persze fogalmuk sincs a fajvédelem alapjairól, csak összezavarodik a fejükben minden amit olvastak Marx Adolftól

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 15:12:33

@megettem az aranybornyút:
Azért picit korrigálnálak: Hitlernek nem volt elsődleges szándéka az általa nemkívánatosnak tartott népelemek likvidlása. Ehelyett a vissza- illetve áttelepítésüket akarta, ám ez a politikai és háborús kudarcok miatt meghiúsult. Ekkor - 1942 elején - határozták el a "bedarálást" ahogy írod

Manapság nem kell senkit bedarálni, hanem ki kell telepíteni a minimálisan szükséges erőszakkal. Ha nincs ellenkezés, erőszakra se lesz szükség. De itt nem maradhatnak, ezt világossá kell tenni

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 15:18:06

"a másik nagy mérföldkő az EU-s stratégiában a menekültek tagországi befogadásának keretrendszere lenne."

Nem mérföldkő, hanem csak egy tyúklépés, az is inkább vissza. Semmit meg nem old, semmit nem tisztáz, csak szétteríti a kakit "igazságosan" mindenfelé

Ha hinnék a konteókban akkor azt gondolnám, hogy Európa ellenségei így akarják a pusztító vírusokat minél nagyobb területen széthinteni

csepke 2015.08.15. 15:35:17

Nem tűnik olyan lehetetlennek hogy mi még megélhetünk olyasmit mint a posztapokaliptikus filmekben van, hogy van az átjárhatatlan fal a zsúfolt civilizáció körül, kívül pedig a káosz és a vadak.

midnight coder 2015.08.15. 15:52:06

@megettem az aranybornyút: "Nyugat-Európa gondja NEM a mi gondunk."
De. Sajnos. És itt bukik el a libsiknek az az érvelése is, hogy de mi csak tranzitország vagyunk... Egyrészt a mi elsődleges kereskedelmi partnerünk Nyugat-Európa. Innen jönnek a befektetések, ide adjuk el amit termeltünk. Ha csődbe mennek - márpedig nem sok olyan iszlamista országról tudok, ami nem egy rakás olaj tetején ül, és sikeres - az nekünk is fáj. Persze szerencsére ott vannak még az oroszok, kínaiak, de azért ez finoman szólva nem tenne jót a gazdaságunknak.

A másik - és egy nagyságrenddel nagyobb - probléma, hogy ha megalakul az európai IS, akkor pár évtizeden belül várhatjuk az iszlamista megszállókat, csak ezúttal nem Törökország hanem Németország felől. Ráadásul előtte kezdeni kell majd valamit az Európából ideözönlő menekülttömeggel.

midnight coder 2015.08.15. 15:54:16

@Alick: Na ja. Csak az pár száz évvel ezelőtt volt. Ma nem nagyon lehet mihez kezdeni az írástudatlan fizikai munkásokkal.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2015.08.15. 16:01:46

Az ősök szellemének emlékét becstelenítjük meg ha engedünk az iszlám hódítóknak. Ahogy valaha Dobó, Szondi, Zrínyi, Turi György, a Hunyadiak, Kinizsi Pál stb szembeszálltak az iszlám hódítókkal úgy nekünk is feladatunk Jézus és a kereszténység nevében harcba szállni velük.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.08.15. 16:18:12

Vajon mi lenne, ha az Indexnél a képek és a szöveg összhangban lenne a valósággal? A képeken többségben vannak a gyerekek, ehhez képest a beszámolók arról szólnak, hogy csak minden ötödik-hatodik menekült gyerek...

Brix 2015.08.15. 16:48:26

@megettem az aranybornyút: "Nyugat-Európa gondja NEM a mi gondunk..." Ez nagy tévedés! Nyugat-Európával" egy csónakban utazunk " és ha ott a migránsok miatt nagyon megromlik a szociális -, munkaerőpiaci helyzet, közbiztonság , akkor azzal mi is nagyon rosszul fogunk járni... Közös érdekünk, hogy kívül tartsuk az Európát elsöpörni készülő sáskahadat! Ha nem tudunk ennek gátat szabni , akkor polgárháborús viszonyok fognak kialakulni és első körben az európai jogok fognak sérülni...

lékek és ellensúlyok 2015.08.15. 17:21:04

Szerintem nem rossz ötlet a plakátkampány, mivel az üzletággá kifejlődött embercsempészet érdeke, a hamis illúziók keltése a potenciális "ügyfelek" körében.
Ezt ellensúlyozni kell, és a potenciális "menekültek" tudomásukra hozni, hogy "overflow" nem ácsingózhat mindenki európa szociális érzékére, mert egész egyszerűen már nincs forrás rá.
Európa főleg a válság óta maga is nehéz helyzetben van.

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 17:36:45

@Jóléti Dán Kekszesdoboz:
"nekünk is feladatunk Jézus és a kereszténység nevében harcba szállni velük"

Nem azt mondom hogy ezek rossz jelszavak, de nem csak erről van szó

A kommersz tévécsatornákon szörföző panelprolinak is ugyanannyit ártanak ezek a betolakodók. Mert sokuk az ő szomszédja lesz, és miattuk lesz kibírhatatlan az élete, eladhatatlan a panellakása

Minden pragmatikus érv a ,,

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 17:37:58

Minden pragmatikus érv a betolakodók kiakólbólítása mellett szól

les miserables 2015.08.15. 17:40:02

@csak egy néző: 8 éve élek Hollandiában és soha egy centtel nem kaptam kevesebbet.Akik persze az utóbbi 3 évben mentek ,soknak már se nyelvtudás se szakma ,ha beáll ilyen körülmények között fekete munkásnak !Mert addig amíg nem volt adószámom ,szerződés soha nem dolgoztam illegálisan.Tehát ne aggódj ezek nem veszik el a munkát senki elől.Most már kifejezetten harap minden ország ha nem beszéled jól a nyelvet nem vesz fel !

Brix 2015.08.15. 17:49:10

@lékek és ellensúlyok: "Európa főleg a válság óta maga is nehéz helyzetben van.." A Hivatalos munkanélküliek száma közel 20 millió az EU-ban. A afrikai-ázsiai bevándorlókra abszolút nincs igény , mert azok éppen a szakképzetlen munka piacán teremtenek túlkínálatot. A szociális támogatásokat, bérlakásokat is a helyi szegényektől fogják elvenni...Miből fogják az államok a sok milliárd euró plusz terhet kifizetni? Énnyire a németek sem gazdagok...

Aranyi Gábor 2015.08.15. 17:50:52

Pártpreferenciától és magán-testőrségtől függetlenül belegondolt már valaki, hogy mit jelent egy - év végére várhatóan - 2-300 ezres (!!!) illegális bevándorlótömeg (büdösnigger/mocsoktálib-elegy), aminek kb. 80 %-a katonakorú, fiatal férfi, és rádöbben, hogy hiába tejelt szaudi/amcsi pénzből a zembercsempézőknek, NEM KAP nyugati életszínvonalat, max. kiutasító passzust? Ha csak egy-egy késük van fejenként... Itt a TEK csak fegyvertelen jobbikos tüntetőkkel szemben tud emberkedni, pedig őket hívja a kéttagú járőr, ha 3 cigánnyal szemben kell intézkedni - nálunk 40-50 cigány kezdte ostromolni a kátai őrsöt, még akkor se lőttek. Még nincsenek NO GO-zónáink? Dehogy nincsenek, csak nem migránsok, hanem intercigók lakják... Meg haveri dílerek/kurvák. Van pár ezer katonánk, 14 Gripenünk, helikopó egy se nincs, BTR, ami még elmenne a kátyús úton, hát az se sok... Csak azért nem fognak kiskanállal megenni a büdösnigger-mocsoktálib hordák, mert nem ismerik a kiskanalat... Itt meg filozofálnak/uszítanak vállvetve... Eszem-.szom megáll.

Brix 2015.08.15. 17:52:37

@les miserables: Előbb-utóbb , ha megkapja a letelepedést akkor úgyis megjelenik a legális munkapiacon és túlkínálatot fog támasztani. Ha nem a dolgozik , akkor meg a segélyt kell neki fizetni...Egyik sem jó!

Brix 2015.08.15. 17:59:42

@Aranyi Gábor: Ezeket már katonai erószakkal sem lesz könnyű visszatolonconi...
Év végére lesz kb 1 milló új migráns az Eu-ban, amiből , elvileg 60 ezrer kap letelepedést...DE mi lesz a többi 900 ezer , túlnyomó részben 20-30 éves , életerős katonaviselt , háborút vívott, vagy köztörvényes esetleg terrorista férfival?
Én már azt várom , hogy elítéljék azokat az európai politikusokat , akik lehetővé tették , hogy ez a "zombihadsereg" bejöjjön Európába...

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 18:01:52

@Brix:
Európában helyreállt a természetes egyensúly, melynek alapján a szegényebb kelet-európai régió szállítja a mobil munkaerőt mind a magasabban képzett, mind a szakképzetlen tömegeket igénylő állásokba. A jelenlegi helyzetben tehát épp semmi szükség nincs kívülről, egzotikus országokból importált munkaerőre

A vasfüggöny korábban megakadályozta ezt a természetes folyamatot, egyedül Jugoszláviából és a nemkommunista országokból mehettetk nagyobb számban legálisan. Ezek az emberek idővel beilleszkedtek, vagy visszatelepültek, vagy kettős identitás alakult ki náluk, anélkül hogy alapvető kihívást jelentenének az európaiság fenntartása szempontjából. Ettől élesen különböziki a török vagy még egzotikusabb bevándorlók helyzete

Szóval a lényeg, hogy mindent el lehet rontani, most épp ezen ügyködnek az egzotikus népvándorlás szószólói

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 18:13:32

@Brix:
"Én már azt várom ,hogy elítéljék azokat az európai politikusokat , akik lehetővé tették , hogy ez a "zombihadsereg" bejöjjön Európába..."

Jogilag erre megvan a lehetőség

A Genocídium Egyezmény (Egyezmény a népirtás bûntettének megelôzésérôl és megbüntetésérôl, 1948) a nemzeti és etnikai csoportokat mint közösségeket védi a fizikai megsemmisítéstôl, bántalmazástól. Ennek minôsülhet a közösség olyan életfeltételek közé kényszerítése, amely a csoportot vagy annak tagjait pusztulással fenyegeti. A fizikai megmaradáson túl, a Konvenció a közösségek szellemi integritását is védelemben részesíti

Ezek a bűnöző politikacsinálók olyan helyzetet akarnak teremteni, amelyben az európai identitás és az európai életfeltételek fenntartása lehetetlenné válik. Még csak nem is leplezik, hogy az etnikai arányok megváltoztatása a céljuk, és a saját kultúránk feladásával nekünk kell majd alkalmazkodnunk a jövevényekhez

Brix 2015.08.15. 18:33:00

@Pánikrohamosztagos: Ott van a probléma , hogy éppen egy 1951-es nemzetközi egyezmény teszi lehetővé, hogy azok, akik törvénytelenül behatolnak az ország területére, legalizálni tudják magukat Véleményem szerint , törvényszegéssel nem lehet jogot szerezni. A határnál kellene minden menekültnek megvárni , hogy elbírálják a kérelmét, aki pedig erőszakkal tör be , az ne kapjon menekült státuszt és ne legalizálhassa magát soha. A mostani kontroll nélküli migráció szinte teljes egészében a töketlen európai politikia következménye, hiszen egyszerű jogi eszközökkel is nagyban vissza lehete szorítani a folyamatot

Alick 2015.08.15. 18:37:36

@Brix: ahogy a problémák nőnek, az európai választók egyre "hitleresebb" erőket fognak választani... sajnos ennek "mellékhatásai" is vannak... de miután a szaracénok hamvait szétszórta az európai szél, tartunk majd "Hálaadás Napot", ahogy az amcsik is az indiánok kiirtása után. :p

Pánikrohamosztagos 2015.08.15. 21:21:43

@Brix:
Nyilván hogy joggal való visszaélésről van szó. Európát egyszerűen hülyére veszik a migránsok, a csempészek és a beföldi cinkosaik. Ez utóbbiak jelentik az igazi problémát, mert tőlük csak a libsi paradigmával együtt lehet majd megszabadulni

Terroristákhoz hasonó mód kell bánni azokkal, akik a migránsbombát ránk vetették

Brix 2015.08.15. 22:49:40

"Horgos: Ezer, felfegyverkezett migráns Allah Akbar felkiáltással rontott a határnak"

delhir.info/cimlap/friss-hireink/44412-2015-08-15-11-52-13

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy elkezdődött a háború az európai civilizáció ellen!
A magyar határ őrzőitől elvárjuk , hogy adják ki a tűzparancsot , a hasonló incidensek esetén!

Hajdú Peter 2015.08.16. 03:30:12

Le kell irni az igazat, hogy nalunk fasizmus van, nacizmus van, rasszizmus van. menekulnek a zsidok, ciganyok, meg hogy tobb szazszor megszunt a sajtoszabadsag meg a demokracia az elmult 5 evben. Ezek utan messze elkerulik majd az orszagot.
süti beállítások módosítása