Ebben az évben Hszi Csin-ping első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett. Egyiptomban 2004-ben (Hu Csin-tao), Szaúd-Arábiában 2009-ben (Hu Csin-tao), Iránban pedig 2002-ben (Csian Cö-min) járt utoljára kínai elnök. Hszi januári körútja bár igencsak feszült geopolitikai légkörben zajlott, még így is sikerült számos kérdésben fontos megállapodásra, illetve előrelépésre jutni. Ez is jól mutatja, hogy a régió súlya folyamatosan növekszik a kínai külpolitikában.
Hatalmas várakozások előzték meg Hszi Csin-ping kínai elnök közel-keleti útját. A kínai és arab, valamint perzsa híroldalak kiemelten foglalkoztak a témával, egymás után jelentek meg az összefoglalók a közel-keleti államok és Kína viszonyáról, miközben a kínai állami hírtelevízióban (CCTV) állandó vendégek voltak a térséggel foglalkozó szakemberek. De vajon miért kísérte ekkora figyelem Hszi Csin-ping közel-keleti körútját?
Ennek egyrészt szimbolikus oka van, lévén az idén ünneplik a modern arab-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének hatvanadik évfordulóját. Másrészt a kínai elnök már tavaly tavasszal készült a térségbe, ám ezt a jemeni háború és több száz kínai kimenekítése miatt végül Peking lemondta. Harmadrészt a régió, még ha nincs is annyira a nyugati média és elemzők fókuszában, egyre fontosabb szerepet tölt be a kínai külpolitikában: a kereskedelmi volumen tavaly 250 milliárd dollárt tett ki; a kínai energiahordozó import (a kőolaj több mint fele, az LNG negyven százaléka) jelentős része a térségből származik; miközben a befektetések nagysága elérte a 70 milliárd USD-t. Továbbá az sem elhanyagolható tényező, hogy az arab országok lényeges elemét képezik Hszi „Út és Övezet” (One Belt, One Road) nevű, a régi selyem utat feltámasztó tervének.
Végül nem hagyhatók figyelmen kívül az elmúlt hetek geopolitikai eseményei sem: Szaúd-Arábia és Irán között ismét kiújult az ellentét (Nimr an-Nimr kivégzését követően), ami csak tovább szította a szunnita-síita ellentétet a térség országaiban. Ez pedig rendkívül kényelmetlenül érintette a kínai vezetést, hiszen bár kétségtelen, hogy a kelet-ázsiai ország gazdasága örült az alacsony olajáraknak, egy elharapódzó konfliktus nagyon rosszul érintené a külpolitikáját. Főleg ha Pekingnek „választania kellene”, mivel mindkét állam – igaz más-más okokból – fontos szerepet tölt be a közel-keleti politikájában, ezért inkább közvetítőként lépett fel.
Ezen okok miatt Peking semmit sem bízott a véletlenre. Egy héttel a kínai elnök utazása előtt a Kínai Kommunista Párt nyilvánosságra hozta történelmének első, kizárólag az arab országokkal foglalkozó dokumentumát (China-Arab Policy Paper). Ez a dokumentum átalakította a korábbi kínai „ötdimenziós paradigmát” – energetika; kereskedelem és befektetések; biztonságpolitika, politikai találkozók, valamint kulturális-tudományos együttműködések – „1+2+3 kooperációs mintára”.
1+2+3 kooperáció: Ebben a struktúrában az 1-es a magot, vagyis az energetikát jelenti. A kettes az infrastruktúra fejlesztését és szállítási útvonalak (Új Selyemút Gazdasági Övezet) biztosítását. A hármas szám alatt pedig a három áttörést értik, vagyis a nukleáris energia, megújuló energiaforrások és űrkutatásban való együttműködést.
Az előzmények rövid vizsgálata után, érdemes megvizsgálnunk a kínai elnök közel-keleti útjának (kivéve Irán) egyes állomásait; Hszi Csin-ping teheráni látogatásának elemzése ugyanis egy későbbi cikk témáját adja majd. A kínai elnök január 19-én először Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg-helyettessel, majd Szalmán bin Abdel-Azízzal folytatott tárgyalásokat. A kínai-szaúdi kereskedelem mérleg 70 milliárd dollárt tett ki 2015-ben, ami jelentős növekedést jelent ahhoz képest, hogy a két ország csak 1990-ben vette fel egymással a diplomáciai kapcsolatot. Ezen felül a kínai befektetők kb. 14 milliárd dollár értékben ruháztak be az országba, kiemelten az energiaszektorba; Szaúd-Arábia ráadásul azért is fontos szerepet tölt be Peking számára, mert Rijád vezető szerepet tölt be az Arab Ligában, az Öböl-menti Együttműködési Tanácsban (GCC) és bizonyos mértékben az egész „szunnita világban” is.
A szaúdi út eredménye, hogy a kínai-szaúdi kapcsolatokat egyfajta „átfogó stratégiai szintre” emelték. Megállapodásokat kötöttek a bilaterális kapcsolatok szinte minden dimenziójában: az ipari termelés növelésétől kezdve, a kínai új Selyem Út projekt támogatásán át, egészen az energetikai együttműködésekig bezárólag. Ez utóbbiban történt a legnagyobb előrelépés: kínai Sinopec és a szaúdi Aramco Yasref néven közös vállalatot indított az ország nyugati részében (Janbu-tartományban), mintegy 400 000 hordó/nap kitermelési kapacitással. Nagy meglepetést okozott továbbá az is, hogy Hszi szabadkereskedelmi övezetet szeretne létrehozni a GCC tagállamaival, ahogy például az is, hogy a jemeni háborúban – még ha csak szavak szintjén – Rijád mellé álltak.
Hszi Csin-ping közel-keleti útjának második állomása Egyiptom volt, Kairó ugyanis már régóta az egyik legfontosabb partnere Kínának: Egyiptom volt az első afrikai és arab ország, amely elismerte a Kínai Népköztársaságot 1956-ban. Fattah asz-Szíszi egyiptomi államfő, akárcsak elődei, fontosnak tartották a Kínával fenntartott viszonyt, részt vett a 2015-ös pekingi katonai parádén, ahova még egy hetvenfős katonai kontingenst is küldött.
A kapcsolat erősségének elsősorban persze geopolitikai okai vannak: az Új Selyemútban, amely egyrészt tengeren, másrészt szárazföldön kötné össze Európát Kelet-Ázsiával, kulcsszerepet játszik az észak-afrikai ország és annak két Szuezi csatornája. Szíszinek a beruházásokon és a gazdasági segélynyújtáson kívül két politikai okból is fontos Peking: egyrészt igyekszik diverzifikálni a külkapcsolatait, és nem akarja a Mubarak idején megszokott Amerika-barát politikát folytatni. Másrészt ellensúlyozni szeretné az Öböl-menti monarchiáktól való pénzügyi és energetikai függőséget, mivel az utóbbi időben elakadtak az ezzel kapcsolatos tárgyalások és Szíszinek is megromlott a viszonya az új szaúdi vezetéssel.
A kínai államfővel együtt tizenegy kínai vállalat vezetője érkezett Egyiptomba és mintegy tizenöt projektet jelentettek be. Kína egymilliárd dolláros kölcsönt nyújt az Egyiptomi Központi Banknak, és további 700 millió dolláros hitelt biztosít az ország legrégebbi pénzintézete, az Egyiptomi Nemzeti Bank számára. Megegyeztek a SEZ (különleges gazdasági övezet) kibővítéséről: az egyiptomi-kínai SETCZ (Szuezi Gazdasági és Kereskedelmi Kooperációs Övezet) 10 000 új munkahelyet, és hozzávetőlegesen 2,5 milliárd dollárnyi befektetést jelentene. Kína segítene még mérsékelni Egyiptom súlyos energiahiányát, szénerőművek (Vörös-tenger mellett) és elektromos hálózatok építésével. Peking ezen felül befektet Egyiptom „új főváros” projektjébe, amelynek célja, hogy az adminisztrációs és kormányzati intézményeknek számára külön városrészt hoznának létre Kairó mellett. Ebbe mintegy 17,7 milliárd dollárnyi befektetést ígért négy kínai vállalat, ami tartalmazza az új egyiptomi parlament megépítését is.
Hszi egyiptomi útjához még fontos hozzátenni, hogy január 21-én beszédet tartott az Arab Liga épületében is. A beszédének legfontosabb részei voltak a régió stabilitása tett közös erőfeszítések, a külső hatalmak unilaterális akcióinak a megakadályozása és kifejezte abbéli reményét, hogy az Új Selyemút projektből az egész Közel-Kelet profitálni fog. A kínai elnök bejelentette, hogy mintegy 7,6 millió dolláros támogatást adnak a Palesztin Hatósának, 10 milliárd dolláros kedvezményes kölcsönt az arab országoknak, és 35 milliós humanitárius segélyekben részesítik az olyan háborúba süppedt országokat, mint Szíria, Líbia és Jemen.
Hszi Csin-ping 2013-as hatalomra kerülése óta most először járt a térségben, de ez semmit nem von le az út fontosságából, vagy abból a pozitív visszhangból, amit szinte minden arab országban tapasztalni lehetett. Sokak szerint a körút Hszi sokkal magabiztosabb külpolitikájának a bizonyítéka volt, ami előrevetíti egy nagyobb kínai – főleg gazdasági – szerepvállalást a közel-keleti régióban. De vajon Peking képes lesz sikert aratni és helyt állni ott, ahol korábban sem Moszkva, sem Washington nem tudott?
Krajcsír Lukács
Lukács nemzetközi tanulmányok elemző, elemzési területe a közel-keleti és kelet-ázsiai országok kapcsolata. Diplomáit a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, valamint a Pannon Egyetemen szerezte. Jelenleg PhD-hallgató a Szegedi Tudományegyetemen.
