Egy hete dübörög a nemzetközi médiában a "Panamai Iratok" néven elhíresült offshore-botrány, amelyben már most több világszinten jegyzett politikus kompromittálódott. Célkeresztben van Putyin, Asszad, Mubarak, Zuma, de érintettek uniós tisztviselők, a már lemondott izlandi miniszterelnök, sőt, David Cameron brit kormányfő is. Alapvetően persze elmondható, hogy az igazán nagyvadakat - eddig legalábbis - nem a fejlett világ adta. Azonban előfordulhat, hogy a közeljövőben ez megváltozik: például, ha az elmúlt egy hét találataiban meglepően alul reprezentált USA is az elemzések kereszttüzébe kerül. Addig viszont, amíg ez kiderül, érdemes beszélni egy kicsit arról, hogy mi fán terem az adócsalás, mi az adóelkerülés, és mi a különbség egy korrekten eljáró, de rosszul kommunikáló, és egy szimplán hazug, korrupt politikus között. Sok, ezt azért előrebocsátom.
Annak érdekében, hogy rögtön a közepébe csapjak, nézzük, mit is jelent az adócsalás fogalma: a kialakult gyakorlat alapján akkor beszélhetünk adócsalásról, ha valamely gazdasági szereplő, adóalany nem vallja be, vagy nem fizeti be a költségvetésbe az általa egyebekben fizetendő adót, illetve eltitkolja az adókötelezettségét, vagy olyan jogellenes, mesterséges adózási konstrukciókat alakít ki, melyek célja, hogy megakadályozzák az adóhatóságot abban, hogy adófizetési kötelezettségükre fény derüljön. A Panamai Iratok alapján erős a gyanú, hogy a világpolitika több, hírhedt vezetője is ezzel az illegális megoldással él: például az azeri Alijev-család, vagy Kína első embere, Hszi Csin-ping. Az esetükben tehát közpénzek, állami vagyonok strómanokon keresztüli kimentése zajlik, természetesen a helyi (és nemzetközi) hatóságok szeme elől elzárva.
Az adóelkerülés ezzel szemben egy teljesen legális eszköz. Morális szempontból lehet aggályos, de jogi szempontból semmiképpen. Célja ugyanis az adóteher csökkentése, amelynek lehetőségét a kormányzati adópolitika, illetve a jogalkotó nem kívánta eredetileg az adózóknak lehetővé tenni, de a joghézagból képződő „kiskapukat” az adózók adóterhük csökkentése érdekében legálisan tudják kihasználni. Ebben az esetben - a közvélekedéssel ellentétben - nincsen szó lopásról, csalásról, bárminemű illegális cselekedetről, mindössze a kínálkozó jogalkotói / szabályozói hibák, lehetőségek maximális kihasználásáról.
A brit miniszterelnök esetében azonban nemhogy nem előbbiről, de nem is utóbbiról van szó, hanem konkrétan a nagy és hatalmas semmiről. David Cameron ugyanis nem csalt adót, ahogy adót sem került el. David Cameron egyszerűen csak hatalmasat hibázott, amikor a Panama Iratok napvilágra kerülte, és édesapja nevének ezzel összefüggésben történő említése után, nem hozakodott elő őszintén a saját történetével.
"Hibázott, de nem csalt. Sokakkal ellentétben." (f: theguardian.com)
Miért fontos ezt felemlegetni? Egyszerűen azért, mert a botrány kirobbanása óta (valójában persze már sokkal régebb óta) zajlik minden offshore-ozást érintő tranzakció, és az ezekhez kapcsolódó fogalmak és személyek szándékos / szándékolatlan összemosása a sajtóban. Sokak számára nyilván előfordulhat, mindezek ellenére, hogy az egyenlőségjel igen is indokolt egy Cameron és egy Alijev között. Ez szívük joga. A tények szintjén mindenesetre nem csak jogi, de morális szempontból sincsen hasonlóság köztük. Egyfelől, mert David Cameron még 2010-ben, közvetlenül a hivatalba lépése előtt megvált offshore érdekeltségeitől. Másfelől, mert ezt a tranzakciót azonnal bejelentette a brit adóhatóság felé, és az ebből származó nyeréségét, ahogy kell, az előírásoknak megfelelően le is adózta. Harmadrészben pedig, mert felismerve hibáját - és fűszerezve némi politikai opportunizmussal - publikáltatta utóbbi hat évének adóbevallásait. Ilyet vajon látunk valaha Alijevtől? Kétlem.
Természetesen ettől még az ellenzék és az ellenzéki sajtó a miniszterelnök fejét követeli, ahogy a nemzetközi média jelentős része is hihetetlen morális magaslatokról bírálja Cameront. Teszik mindezt úgy, hogy a kommunikációs bakin kívül a konzervatív politikus nem követett el semmi törvénysértőt - a brit adóhatóság szerint sem. Teszik mindezt úgy, hogy például az egész botrány egyik leglelkesebb leleplezője, és a miniszterelnök legfőbb vádolóinak egyike, a brit The Guardian napilap mögött álló vállalat (Guardian Media Group) maga is offshore bejegyzésű. És teszik mindezt úgy európai lakosok százezrei, vagy akár milliói, hogy nem is tudják, hogy például nyugdíjalap befektetéseiken keresztül ők maguk is érdekelt offshore-ozásban, vagy éppen adóelkerülésben (duty free). De persze tudjuk, másra mindig könnyebb mutogatni, főleg ha az a valaki egy politikus. Pedig néha ők is ártatlanok.
Németh Áron Attila
