Ausztria „pálfordulásának” veszélyei

2016. május 02.

Nyugati szomszédunk az elmúlt egy hét során egyértelmű jeleit adta egy politikai korszakváltásnak. Miközben az osztrák kormány a migránsválsággal szembeni kemény intézkedésekkel kívánja kifogni a szelet az erősödő szélsójobboldal vitorlájából, a most meghozott lépések az Unió további feldarabolódásával veszélyeztetnek.

Mindössze egy évvel ezelőtt Bécs volt a menekültválságra adott magyar válaszok legfőbb kritikusa, elítélve a schengeni övezet határán épített kerítést, addig Ausztria mára a humanista megfontolásokkal szemben látszólag a legalapvetőbb nemzeti érdekeit igyekszik érvényesíteni. Az osztrák kormány, felismerve, hogy nem képes hosszútávon megbirkózni a világ válságzónáiból és szegényebb régióiból érkező néptömegekkel, pontosabban a migránsok által kiváltott társadalmi felzúdulással, sorozatban lépteti érvénybe a szigorításokat a határvédelem és menekültbefogadás területén.

586753bb-c152-4a24-986f-a38751ca3617_v0_h.jpg

Norbert Hofer, az osztrák Szabadságpárt elnökjelöltje (forrás: Die Presse)

Az előző hét szerdáján elfogadott, Európa legradikálisabb migránstörvénye is immáron Bécshez kötődik, amelynek értelmében az osztrák kormány veszélyhelyzetben fél évtől két évig terjedő időszakban már a határon visszafordíthatják azon menekülteket, akik „békés” országon keresztül érkeztek, azaz szinte mindenkit. Ezzel párhuzamosan Ausztria folyamatos nyomás alatt tartja Olaszországot, amelyet a polgárháborúba sodródott Líbia felől érkező közel-keleti, fekete-afrikai menekültek feltartóztatására szólít fel, ellenkező esetben a kulcsfontosságú Brenner-hágó lezárásával fenyegette meg déli szomszédját. A két állam között gazdasági és turisztikai szempontokból is létfontosságú hágónál folyik a kerítésépítés, jelezve, hogy Ausztria nem blöfföl, inkább áldozza fel Rómával meglévő jó viszonyát, mint kockáztatja, hogy további migránsok beérkezésével borzolnia a hazai közvéleményt.

Márpedig a bécsi kormánynak van mitől tartania a hazai fronton, hiszen április 24-én, az osztrák államfőválasztás első fordulóján magasan a szélsőjobboldali Szabadságpárt jelöltje, Norbert Hofer aratta le a babérokat a szavazatok 36 százalékát megszerezve. Az osztrák nagykoalíció jelöltjeit megelőzte a Zöldek jelöltje is, jelezve, hogy a status quo fenntarthatatlan nyugati szomszédunknál. Habár az államfői pozíció nagyrészt ceremoniális szerepet tölt be az osztrák közéletben, a Szabadságpárt diadala jól jelzi a politikai jobbratolódást, márpedig a 2018-as parlamenti választások sincsenek annyira messze, hogy a hagyományos osztrák pártok ne kezdjenek el már most manőverezni és visszacsábítani a kiábrándult szavazóikat.

e128b67bd16fe1cdfeea3ce733d051b38a2330a2dc4dc018ba43a0a999a495fb.jpg

Brenner-hágó az osztrák-olasz határon: összeköt vagy elválaszt? (forrás: The Local.it)

Az osztrák politikai forradalom elkezdődött, függetlenül attól, hogy a május 22-én tartandó második fordulóban a szélsőjobb vagy a Zöldek államfőjelöltje győz, hiszen mindkét párt, eltérő ideológia mentén, de elutasítja az eddigi politikai alapvetéseket. A jelenlegi osztrák kormány így csapdahelyzetben van, lehetséges, hogy mostani, nemzetközi szinten széleskörűen kritizált lépései, amelyekkel igyekszik, ha nem is teljesen mértékben, de a tavalyi töredékére csökkenteni a beérkező migránsok számát, elszigetelik az országot, azonban nem lesznek elengedőek a hagyományos politikai erők hatalmának megmentésére. Márpedig az unióellenesség felé tolódó Ausztria Európa szívében a kontinentális összefogásra mért újabb csapás lehet. Ausztria olyan államokkal összefogva, mint Németország, Hollandia, Svédország, azaz a jómódú, északi államokkal közösen dönthetnek úgy, hogy nem éri meg számukra az európai integráció következtében létrejövő vélelmezett kitettség, amely valójában az elégtelen közös fellépés eredménye, lásd a schengeni határok külső védelmének kérdése a migránsválság esetén. Egy északi, déli-mediterrán blokkra szakadó Európai Unió pedig végső soron még inkább képtelen lesz megbirkózni a XXI. század kihívásaival, legyenek azok globális válságjelenségek, vagy feltörekvő, asszertív-agresszív államok. Az osztrák államfőválasztás május 22-én megtartandó második fordulója így nem csupán Ausztria politikai jövőjét határozhatja meg, hanem Magyarország tágabb geopolitikai környezetét is átalakíthatja.

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr568678812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.Katolnai 2016.05.03. 02:58:35

Nem kell megijedni Ezropa szétesésétól, ez az Európa essen csak szét és majd lesz egy másik EU. Egy amiben a liberális söpredéknek nem lesz szava, egy nemzetállamok Európája, olyan vezetőkkel, akik képesek lesznek megvédeni az európai emberek érdekeit, kultúrsajátosságait, szabadságát, szókimondást szerető jogát. Lesznek összekötő hidak, utak, hágók, de nem a harmadik világ ellenséges hóditói számára, hanem hasonló gondolkodásu, világnézetü, múvelt értelmes európai emberek számára, a betolakodó szemetet pedig ki kell dobálni, oda ahonnét megindultak!

Május 40. 2016.05.03. 03:40:40

Ausztria történelme semmi másból nem áll, mint pálfordulások sorozatából. Aljasságban, takonygerincűségben a románokkal vannak holtversenyben az élen a világranglistán.

felirat 2016.05.03. 07:02:58

@E.Katolnai: Hülyeség. Ilyen alapon a magyarokat mondjuk a sztyeppére kéne visszadobni. Vagy az 56-osokat a nyugatról hazatelepíteni.

2016.05.03. 07:21:05

@Május 40.:

Erre szokták mondani, hogy "üdv a klubban!"
Ugyanis a mi történelmünkre legalább annyira jellemző a takonygerinc, a pálfordulások halmaza, mint a sógorokra.

Ennyi.

midnight coder 2016.05.03. 07:39:37

A sógorok csak észhez tértek, nincs ebben semmi extra. Az épeszű megoldás Európa határainak megvédése lenne, de ez jelenleg a még regnáló liberós kormányok miatt sajnos reménytelen. Így az egyes országok tudják csak megvédeni a saját határaikat, és kitessékelni a menekülteket a szomszéd országba. Azok persze tovább tessékelik őket egészen a törökökig.

Etniez 2016.05.03. 07:53:58

@felirat: miért kéne minket visszadobni bárhová? Mi idejöttünk 1100 éve és karddal elfoglaltuk ezt a területet. Ez a miénk, ez a hazánk.

bloglegelő 2016.05.03. 08:30:33

nálam az Európai Únió a racionalizmusról szól.

meg kell küzdeni érte nap mint nap

bizony

másoknak az "úniós gondolat" az önfertőző, önelégült, és maguksemtudjákmitakarnak lilaködös blogger grafomániáról szól itt például

az ilyen tényleg nem szkott egyben maradni sokáig, és ez így jó

bloglegelő 2016.05.03. 08:32:58

@Látens Inszinuáció: kár lihegned

a magyar poltika szélsőségesen felőtlen volt mindig is, az eredmény ismert

a takonygerinc viszont nagyon is produktív

Ad Dio 2016.05.03. 09:25:44

@Május 40.:

A pillanatnyilag regnáló szoci kancellár viselkedése alapján nem kellene elítélni egy egész népet. Ez a fickó valóban takonygerincű. Ráadásul még rendre túlzásokba is esik, hol egyik hol másik oldalon. Sikertelen politikus, pár év múlva a nevére sem emlékszünk majd.

átlátó 2016.05.03. 10:31:38

...az átlag látens labanc rühelli a migránsokat, de ezt nem hangoztatja. Ugyanis azt hiszi, hogy akkor nem "szalonképes".
A sógorok hivatalos képviseleteinek megjött az esze, megtértek, örvendezzünk, - oszt jónapot.

Tranquillius 2016.05.03. 11:29:28

@átlátó: Azt tudtad, hogy a labanc kifejezés kizárólag a Magyarországon honos császárhű emberekre használatos?
@Május 40.: Nagy butaság. Ők kb. 500 éve képviselik azt az álláspontot, hogy az iszlámnak semmi keresnivalója Európában. Ami sajnos Magyarországról (lásd. Thököly és haverjai) sajnos nem mondható el.

konrada 2016.05.03. 11:37:07

@Tranquillius:
Ne legyél már ennyire indifferens történelemből!
...mert addig igaz, hogy tényleg úgy gondolták, nincs helye Európában, de Európa határait ők már 1000 éve meghúzták az óperencia ezoldali gyepüjénél...

...lásd a Vasvári béke, amely miatt aztán a törökök ellen akkor sikeres hadjáratot folytató erdélyiek -a németek ezen árulása miatt, mely kiszolgáltatta őket - értékelték át a szövetségi rendszerüket...

boundary 2016.05.03. 11:43:46

@Tranquillius: Mostanában mást tanítanak, a labancokról?
Egyszerűen nem értem ezt a marhaságot, és nagyon ragaszkodnak hozzá.

exterminador 2016.05.03. 11:49:50

Ausztria beteg ország. Lsd. sorkatonaság.

Tranquillius 2016.05.03. 11:55:13

@konrada: Az, hogy néha békét kötöttek a törökkel nem jelentette azt, hogy lemondtak volna a legyőzésükről.
Európa határai pedig nekik köszönhetően volt Orosvánál, ami nélkülük most Hegyeshalomnál van.

konrada 2016.05.03. 12:53:19

@Tranquillius:
Ja. ...csak fontosabb volt nekik a birodalmi helyzetük, mint az, ami az óperencián innen van.

...aztán amikor elp.csázták őket nyugaton, jöttek rá arra, hogy jó lesz nekik keleten a gyarmatok...

...azonban egyben igazad van: az, hogy Európa keleti határa hol van, az nagyban köszönhető a Habsburgoknak, akik vagy megtámadták az akkor még Európa élmezőnyébe tartozó Magyarországot, vagy csak hagyták kivérezni a török harcok alatt, s ezzel húzták hazánk területére fel a kelet határát...

Ad Dio 2016.05.03. 13:11:42

@Tranquillius:

A történelem nem az erősséged. Jól gondolom-é?

Tranquillius 2016.05.03. 13:18:30

@Ad Dio: Mire gondolsz, a jelenleg országosan kizárólagosan elfogadott protestáns-kuruc, vagy az 1945 óta nem létező katolikus-labanc történelemszemléletre? Hála a Jóistennek, az előbbihez valóban nincs sok közöm.

Tranquillius 2016.05.03. 13:20:39

@konrada: Bla-bla-bla. Nélkülük még mindig a müezzin hirdetné az olcsó kebabot Budán. És akkor nem Közép-Európáról vitatkoznánk, hanem Nyugat-Ázsiáról.

átlátó 2016.05.03. 13:30:19

@Tranquillius: Nem szokásom visszakérdezni, ezért nem is kérdezek vissza, hogy mi az, amit még megtudhatnék? :D
A szónak a hétköznapi értelmében a "labanc" kifejezés tartalmát például özvegy Göbölyösné Matildkától Balacskóról megérdeklődve, egészen más képet kapnál. :)
Köszönhető ez többek között a "Tenkes kapitánya" tv. sorozat készítőinek is.

Tranquillius 2016.05.03. 13:39:56

@átlátó: A tudomány szerencsére nem tudja értelmezni a fogalmak "hétköznapi" értelmét. Így az özvegyasszony nézetei a kérdésben teljesen irrelevánsak.

konrada 2016.05.03. 14:22:57

@Tranquillius:
...a tanulmányaim szerint mintha Budára is úgy jutottak volna el a törökök, hogy a németek ostromolták azt, és kiéheztették, kivéreztették...

Tranquillius 2016.05.03. 16:07:15

@konrada: Ha Ferdinánd királynak sikerült volna elfoglalnia Budát 1541-ben 100%, hogy helyben agyonlövik az összes turistának álcázott janicsárt.

átlátó 2016.05.04. 10:29:08

@Tranquillius: Éreztem, hogy jól fogsz ebből kijönni. Vagy te véletlenül rendőr ? A végére a látens labanc Feymann is megértette az élet hívó szavát, szerencsére te is épp jó helyen vagy atomtudós. Hogy ne csak az "öregasszony", hanem a Stanci néni is megértse. :)
Mellékesen jegyzem meg, hogy amikor most éppen kinézek a nappali ablakain, Deutschützent látom, kicsit odébb meg Vaskeresztest. Szóval szarok a "tudományodra" akkor, amikor itt teljesen hétköznapi szóhasználatokat hallok e tárgyban. Mielőtt megteszem a 143 kilométert Ottakringig, aztán ha ott néhány nap után elunom magam, akkor meg vissza.
süti beállítások módosítása