2013-ban, amikor hivatalosan megalakult az Alternatíva Németországnak (AfD), sokan egy komoly emberekből álló, ám alapvetően komolytalan pártot láttak maguk előtt. Az AfD az EU-val és annak vívmányaival (pl. euró, pénzügyi mentőcsomagok) szemben határozta meg magát, és mint ilyen, elsőre nem volt több egy egytémás pártnál. Az elmúlt 3 évben azonban sok minden megváltozott: az országban, Európában és a jobboldali populistaként számon tartott AfD-nél is. Az elit értelmiségi jelleg például már a múlté, ahogy az egytémás program, és a mainstream-be beúszás lehetetlensége is. Az AfD ugyanis a márciusi tartományi választások óta az első számú kihívója a német történelmi pártoknak, vagyis, a konzervatív CDU-nak és a szociáldemokrata SPD-nek. 2017 tehát komoly változásokat hozhat Németország életében is. Érdemes lesz figyelni, mert könnyen lehet, hogy Európa örökre megváltozik.
Annak ellenére, hogy az AfD még csak három éve létezik, volt már a párt minden: jobboldali populista, szélsőjobboldali, sőt, bizonyos fórumokon egyenesen náci is. Ennek fényében nem meglepő, hogy az Alternatíva Németországnak megítélése nagyban függ attól, hogy milyen politikai szemüvegen át igyekszünk őt vizsgálni.
De mielőtt még megpróbálnék 20. századi (vagy még régebbi) politikai billogokat aggatni az AfD-re, sokkal fontosabb megvizsgálni, hogy a múlt vasárnap zárult kongresszusán milyen programot fogadott el a párt: hiszen annál pontosabban meghatározni, hogy mi is az AfD, mit ahogy azt saját választmánya eldöntette, valószínűleg nem tudnám. Ezek alapján tehát az AfD egy iszlámellenes, unióellenes, (tömeges) bevándorlásellenes párt, amely lazítani szeretne a helyi fegyvertartási szabályokon, vissza akarja állítani a sorkatonai szolgálatot, meg akarja akadályozni az atomenergiával történő leszámolást, és a közvetlen demokrácia intézményeit a lehető legszélesebb körben szeretné kiterjeszteni. Ez a párt vezetői és a tagság számára röviden azt jelenti, hogy ők egy modern konzervatív formáció, akik egyszerre szabadelvűek és hazafiasak. Bármit is jelentsen ez így egyben.
Az önmeghatározáson (vagy mások általi meghatározáson) túl azonban lényegesen izgalmasabb végig haladni azon a listán, amit a neves amerikai politikai magazin, a Politico európai kiadása állított össze az AfD stuttgarti kongresszusa, és a párt céljai / főbb programpontjai kapcsán: ez alapján az AfD elsődleges célja a két történelmi párt lassú, de biztos bedarálása. A párt több prominense szerint a jövő évi országos választásokon a mostani közvélemény-kutatásokon számukra kinéző 12-14 százalékos (vagy pár százalékkal magasabb) támogatottságot realizálni közel sem lehetetlen feladat, ahogy az sem, hogy ez után, a 2017-2021 parlamenti ciklusban, felelős ellenzékként egyre nagyobb szeletet hasítsanak ki a CDU és az SDP tortájából. Természetesen, hogy ennek a várakozásnak van-e ma bármilyen valós alapja, nehéz megmondani. De tény, a cél nem lehetetlen.
Készen állnak a hatalomra (f: timesofisrael.com)
A második érdekes fejlemény a stuttgarti kongresszus után a Politico szerint, hogy az AfD ezt az előbbit a néppártosodás elérésen keresztül véli kivitelezhetőnek. Bár arra, hogy ez milyen módon erodálja majd a jelenlegi, partvonalon kívüli politizálást és imidzset, még nincs válasz. Az optimisták szerint persze így a jövőben az AfD egyszerre lehet a szabadpiacpártiak és a munkásosztály pártja. A politika azonban ritkán ennyire optimista. Sokkal valószínűbb, mint ahogy azt egy, az alapítás óta párttag elmondta, hogy az AfD nem mehet el néppárti irányba, mert ha megteszi, a jelenlegi koherens és markáns programja feloldódik a középszerűségben.
A harmadik, már korántsem meglepő tény, hogy az AfD nyíltan gyűlöli az iszlámot - olyannyira ráadásul, hogy a párttagság szerint "az iszlám vallás nem része Németországnak". A megszokott német politikai korrektséggel alapjaiban szakító megállapítás azonban csak elsőre tűnhet szokatlannak, mivel a ZDF legfrissebb felmérése szerint a németek közel fele nem nézi jó szemmel az iszlám (vélt vagy valós) terjedését.
Készen állnak az AfD megakadályozására (f: bbc.com)
A negyedik, és egyben utolsó említésre méltó pont, hogy a párt jól láthatóan őrlődik a mérsékeltebb többség, és egy radikálisabb kisebbség tagjai között, akik közül utóbbiak erősen húznak az olyan szélsőséges európai formációk felé, mint például a francia Nemzeti Front. Ez az irány bár a párt alapítói, valamint mostani vezetői számára is elfogadhatatlanok, a média és a régi pártok nyilvánvalóan nem lesznek restek kihasználni, amikor az AfD diszkreditálásról lesz szó; persze figyelembe véve, hogy párt vezetői egyfelől irtóznak Le Pen pártjától, másfelől viszont közismerten Putyin-barátok, nem könnyíti meg saját helyzetüket.
Összefoglalva a fentieket: az AfD valós alternatívát biztos sok, a mainstream politikából kiábrándult szavazó számára. Dehogy a jövő évi országos választásokon a még mindig inkább csak formálódó párt valóban képes lehet-e megcsípni azt a 12-14 százalékot, amit a mostani közvélemény-kutatások prognosztizálnak, és ezzel magabiztosan harmadik erővé válni az újonnan megalakuló Bundestagban, képtelenség megmondani. Azt viszont már egyre nehezebb elvitatni az AfD-től, hogy "személyében" valós kihívott kaphat a CDU és az SPD. Vagy már kapott is?
Németh Áron Attila
