A héten történt.. Franciaország

2010. november 07.

Négy bombát találtak, hétfőn Athénban, melyek közül az egyiket állítólag Nicolas Sarkozy-nek szánták, derült ki a görög rendőrség beszámolójából. A francia elnök mellett a másik három célpont az athéni mexikói nagykövetség, valamint a belga és a holland képviselet. A robbanószerkezeteket akkor vették észre, mikor a mexikói követségnek szánt bomba felrobbant, ezzel megsebesítve egy, a szállítással megbízott futárszolgálat dolgozóját. A további bombákat két, később letartóztatott görög férfihez erősítve találták meg, a harmadikat pedig a futárszolgálat épületében. Görög militáns csoportok a 2008 végi zavargások óta hajtanak végre ehhez hasonló akciókat, melyeknek gyakran célpontjai külföldi vállalatok, illetve diplomáciai képviseletek. Általában a külföldön folyó demonstrációk iránti szolidaritásból, ez alkalommal vélhetően a francia sztrájkok miatt lendülnek akcióba.

Végre vége? A hétvégén Franciaország mind a 12 olajfinomítójának dolgozói úgy döntöttek véget vetnek a több mint két hete tartó munkabeszűntetésnek. A sztrájkhullám, mely kiürítette a benzinkutakat, ezzel megbénítva az ország életét, a kormány a nyugdíjkorhatár emelését előirányzó reformja elleni tűntetések csúcspontjaként robbant ki még október közepén. A szakszervezetek szavazással döntöttek a sztrájk felfüggesztéséről, de hozzátették, a közben elfogadott reformmal továbbra sem értenek egyet, és a törvényben 2013-ra előirányzott a nyugdíjrendszer teljes felülvizsgálatában bíznak.
 
Újabb terrorcselekmény készülőben? A hét közepénletartóztattak két férfit azzal a gyanúval, hogy terrorista csoportokkal tartanak kapcsolatot és egy Franciaország elleni terrorista támadás előkészítésében vesznek részt - jelentette be Brice Hortefeux, belügyminiszter.
 
Hu Jintao Nicolas Sarkozy-nél: a kínai elnök csütörtökön érkezett Párizsba, azzal a céllal, hogy egyrészt egyeztessen a francia elnök G20-as elnökségi programjáról (melyet november közepétől, a szöuli csúcs után vesz át Franciaország Dél-Koreától), másrészt hogy közösen enyhítsék azt a feszültséget az EU (illetve az Egyesült Államok) és Kína között, melyet a jen mihamarabbi felértékelésére ösztönző európai-amerikai nyomás okoz. Hu Jintao látogatása a kínai-francia kapcsolatok javulására adhat reményt, melyek különösen Sarkozy a száműzetésben élő Dalai Lámánál tett 2008-as látogatása és Kína Tibet-politikájának éles bírálása óta fagyosak. A látogatás diplomáciai jelentősége mellett nem elhanyagolható a mintegy $20 milliárd értékben megkötött különböző üzleti szerződések súlya sem.
 
Kerülő úton: szombat délután átlépte a francia-német határt az a radioaktív hulladékot szállító vonat, mely az eredeti, észak-franciaországi útvonal helyett végül Strasbourg-nál hagyta el az országot, kikerülve az útját elállni készülő tüntetőket. A mintegy 123 tonna radioaktív anyagot szállító 14 vagonból álló vonat áthaladása ellen már napok óta tüntetnek a Sortir du Nucleaire aktivistái, felhívva a figyelmet arra a veszélyre, amit egy esetleges baleset jelentene a környéken élőkre nézve. A német hulladékot az Areva csoport üzemébe feldolgozás céljából szállították Franciaországba és most a németországi Gorleben-ben található hulladék lerakóhelyen helyezik majd el. Környezetvédők szerint azonban az nem megfelelő ekkora mennyiségű radioaktív anyag tárolására, így Németországban is mintegy 30 000 tüntetőből álló tömegre számítanak az elkövetkező napokban.

 

Baumann Zsófi

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr852429917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása