Lemondott a török miniszterelnök – az ország külpolitikai reorientációja ettől nem áll le

2016. május 06.

Csütörtökön bejelentette távozását Ahmet Davutoglu török kormányfő, a világsajtó pedig már a lemondása körüli politikai találgatásoktól hangos. Emiatt elterelődik a figyelem a hét két fontosabb eseményéről: öt közel-keleti állam irodanyitása a NATO brüsszeli főhadiszállásán, illetve az Európai…

Tovább

Két lakatlan sziget története

Az egyiptomi lakosság körében még mindig nem csillapodott annak a döntésnek a hulláma, amelynek értelmében Kairó két lakatlan szigetet adna vissza Szaúd-Arábiának. Sokan Egyiptom integritásának és szuverenitásának semmibevételét, egyiptomi tulajdonú területek kiárusítását, valamint Rijád…

Tovább

Izrael példátlan összegeket csoportosít át az arab közösség felzárkóztatására

Az idei év két szempontból is fordulópont az izraeli és a palesztin arabság életében: Izrael ezer milliárd forintnak megfelelő sékelt különít el az arab közösségének felzárkóztatására, ezzel egy időben a Palesztin Hatósággal is a korábbinál intenzívebb gazdasági együttműködésről folynak tárgyalások.…

Tovább

Összenő, ami összetartozik: küszöbön áll a török-izraeli kiegyezés

Török sajtóértesülések szerint Ankara már döntött következő tel-avivi nagykövetének személyéről, jelezve, hogy a két közel-keleti állam hamarosan meg tud egyezni a kiegyezésről, és folytatni tudja a korábbi, rendkívül intenzív kooperációt. A török-izraeli kiegyezés…

Tovább

Magyarország kiáll Izrael mellett az EU-val folytatott vitában

Szijjártó Péter hétfőn Izraelbe látogatott, ahol kijelentette, hogy Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság értelmezését, miszerint a Ciszjordániában és a Golán-fennsíkon izraeliek által előállított termékeket külön jelzéssel kell megkülönböztetni. A magyar…

Tovább

Katonai zár alatt Kelet-Jeruzsálem negyedei

Az elmúlt napok egyre fokozódó terrorakcióit megfékezendő, Izrael több ezer katonát vezényelt Jeruzsálembe, mivel egy harmadik intifáda kitörése láncreakciót indíthat el a régió megmaradt stabil államaiban. Az izraeli-palesztin konfliktus szereplői azonban saját logikájukba…

Tovább

Robbanással fenyeget a biztonsági helyzet Izraelben

Az elmúlt napok során elkövetett terrortámadásokat már hónapok óra romló biztonsági helyzet előzte meg. Az elszabaduló indulatok a Palesztin Hatóság tárgyalópozícióit egyszerre javítják a küszöbön álló paradigmaváltásban az izraeli-palesztin konfliktus megoldásában,…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Republikánus elnöki vita, menekültek a horvát határnál, pusztító chilei földrengés, verekedés a japán parlamentben, emlékezés a koreai háborúra. Képes összefoglalónk a heti világpolitikai eseményekről

Tovább

Oroszország már katonákkal is segíti Aszadot

Franciaország hamarosan Szíriában is beveti légierejét az Iszlám Állammal szemben, miközben egyelőre ismeretlen méretű orosz katonai kontingens érkezett Basár el-Aszad rezsimjének megmentésére. A fő kérdés, hogy az érdekelt nagyhatalmak közvetlen beavatkozása meggyorsíthatja-e…

Tovább

Teljes újrarendeződés a palesztin politikában?

Izrael heves tagadása mellett Khaled Mashal, a Gázai övezetet uraló Hamasz politikai szárnyának vezetője bejelentette, hogy kedvező irányba haladnak a tartós tűzszünet kötésére irányuló tárgyalások a zsidó állammal. Miközben a Hamasz látszólag Izraelhez közeledik,…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Kezdődő Ramadán, charlestoni mészárlás, menekültek több határon, új amerikai elnökjelölt és nem szűnő görög adósságválság. Képes összefoglalónk a hét eseményeiről. 

Tovább

DiploMaci interjú: "Bárcsak Izrael is EU-tag lenne"

Dror Morag, az izraeli Meretz parlamenti párt főtitkára a múlt héten az Európai Szocialisták Pártjának Budapesten zajlott kongresszusán vett részt. A DiploMaci Blog az izraeli belpolitikáról, az izraeli-palesztin békéről, és a baloldal helyzetéről kérdezte.   A Meretz párt…

Tovább

Hamarosan Izraelt is magába szippanthatja a szír polgárháború

Az izraeli drúz közösség vezetője Sejk Maufak Tarif felszólította hazáját, hogy szálljon harcba a szíriai drúzok lemészárlására készülő Iszlám Állammal szemben. Miközben a zsidó államnak morális kötelessége megvédeni a szíriai drúz kisebbséget, a szír polgárháború…

Tovább

Egyesült Államok: Jelentősen növelik Izrael katonai támogatását

A két ország közötti védelmi paktum megújításával példátlan magasságokba emelkedik a zsidó államnak nyújtott katonai támogatás. Miközben számos elemző szerint az izraeliek lecsendesítését kívánja elérni a most megkötendő megegyezés, valójában ez sokkal inkább szól az…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Obama az új James Bond, szárnyaló kínai katonák, befogadott menekültek Indonéziában, történelmi kézfogás Károly hercegtől, történelmi pofon Jean-Claude Junckertől - minden, amit a héten a világpolitikából érdemes volt látni.

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Lángoló indulatok Macedóniában, fiatalon induló brit választási láz, szerencsésen és szerencsétlenül járt menekültek, a Boko Haram karmaiból megmenekülő anya és lánya. Ez és még sok más érdekes fotó a hét történéseiről.

Tovább

Izraelnek belpolitikai válságra van szüksége - válasz Hóvári János cikkére

Hóvári János, volt tel-avivi nagykövetünk részletesen bemutatta az izraeli kormányalakítási procedúrát a Messzelátó blogon április 30-án megjelent, "Quo Vadis, Israel? A negyedik Netanjahu-kormány elé" című bejegyzésében. Legfőbb állításait, miszerint a kialakult…

Tovább

DiploMaci Galéria: A hét legfontosabb sajtófotói

Az örmény népirtásra, valamint a csernobili katasztrófára emlékezünk, miközben továbbra is zajlanak a harcok Jemenben és Irakban egyaránt. Kim Dzsung Un-t láthatóan nem rázzák meg az események, továbbra is ő a legmosolygósabb diktátor a világon. Képes válogatásunk a hét…

Tovább

Bibi újraválasztásával Izrael védtelenebbé vált

A múlt heti izraeli választások eredménye egy jobbra tolódó kormány, erősödő amerikai nyomásgyakorlás és egy mindinkább védtelenné váló zsidó állam. Benjamin „Bibi” Netanjahu izraeli miniszterelnök kampányának utolsó óráiban kiváló taktikai érzékkel ritmust…

Tovább

Izrael: Bibi Netanjahu marad Izrael első embere

Izrael polgárai két éven belül másodszorra járultak a szavazóurnákhoz. A tegnapi választáson az előzetes eredmények alapján a regnáló miniszterelnök nagy győzelmet aratott legfőbb kihívója a balközép Cionista Tábor fölött, a harmadik legerősebb izraeli politikai erő az…

Tovább
süti beállítások módosítása