Nagy erőkkel zajlik az elnökválasztási kampány Törökországban, ahol vasárnap választanak először közvetlenül államfőt. Bár mindez papíron erősíti az ország demokratikus helyzetét, a helyi politikai viszonyok kiegyenlítetlensége miatt mindez csupán látszat: Recep Tayyip Erdogan győzelme előre borítékolható.
Hivatalosan július 31-én indíthatták elnöki kampányaikat a törökországi jelöltek, ám ez a limitált keretek közé szorított idő korántsem tűnik érvényesnek mindenki számára. Erdogan, aki immáron 2003 óta látja el Törökország miniszterelnöki feladatait, jóval a meghirdetett dátum előtt feszített programba kezdett szerte az országban – pozíciójának minden kétséget kizáróan megvannak az esélyeit nagyban javító előnyei. Ilyen „apró” könnyebbségek például a miniszterelnöki magánrepülőgép, aminek segítségével több távoli gyűlésen is jelen tudott lenni akár ugyanazon a napon. Bár kampányának munkatársai kijelentették, Erdogan minden szabályt tiszteletben tart, így augusztus óta nem él miniszterelnöki privilégiumaival, nehéz lenne ezt teljesen komolyan venni. Egyértelmű, hogy a „pálya lejtését” nem csupán a könnyebb utazás jellemzi: a másik két jelölt üzenetei sokkal limitáltabban jutnak el a választókhoz, köszönhetően a média egyoldalú közvetítési stratégiájának. Nem véletlen, hogy a felmérések szerint Erdogan a szavazatok kb. 55 százalékának megszerzésével már az első körben győzelmet fog aratni, ellenfeleinek nem jósolnak sok esélyt.
("Győzzön a jobbik?" - Erdogan kampányol, f: www.reuters.com)
Pedig az ellenzék mindent megtett, hogy megállítsák a jelenlegi miniszterelnök és pártjának, az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) menetét hatalmuk további megerősítésének irányába. A Köztársasági Néppárt (CHP) és a Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) közös jelöltje Ekmeleddin Ihsanoglu lett, személyében egy köztiszteletnek örvendő diplomatát köszönthetett az ország. Kampánya mérsékeltebb hangnemet ütött meg, eredményei azonban valószínűleg nem lesznek elegek a jelenlegi hatalmi elit megdöntéséhez – kb. 36 százalékot jósolnak neki. Pedig fennáll a veszélye, hogy ha most nem sikerül megállt parancsolni Erdogannak, akkor ennek a lehetősége sokáig törlődhet a politikai élet lehetséges céljainak sorából. A legesélyesebb jelölt ugyanis nem titkolta azon véleményét, miszerint a közvetlen választás sokkal magasabb szintű legitimitással ruházza majd fel a tisztség tulajdonosát, ezzel természetesen egyenes arányban kell majd növelni a hatalmi jogait is. Az ezekkel – nyugati mércével – való visszaéléssel kapcsolatosan pedig eddig sem volt kifejezetten félénk: a közösségi média korlátozása körüli lépések jól mutatják a kormány által képviselt irányvonalat.
Erdogan azonban nem csak belföldön, de a határain kívül is igen megosztó hangot üt meg elnökválasztási nyilatkozatai során. A külpolitika igen fontos témája lett a választásnak, a régió konfliktusai pedig elegendő témát tudnak szolgáltatni a kemény állásfoglalások kinyilatkoztatására. Egyiptomban Abdel-Fattah al-Sziszi hatalomátvétele, és az addig török szövetséges Muszlim Testvériség kiűzése terelte negatív irányba a kapcsolatokat. Irakban Erdogan hangos támogatója egy önálló kurd államalakulatnak – aminek saját országában teljes pályája során ellenzője volt – mivel így a törökországi kurdok valószínűleg már alacsonyabb szintű autonómiával is megelégednének a jövőben. Izrael nemrég rendelte vissza nagy számmal diplomatáit, mivel egyre gyakoribbak a gázai offenzíva elleni tüntető megmozdulások, a jelenlegi miniszterelnök pedig korántsem csillapítja a kedélyeket. A múlt héten egyenesen Adolf Hitlerhez és annak zsarnokságához hasonlította az izraeli lépéseket és katonai akcióit. Bár Törökország EU csatlakozása már rég nem olyan aktív téma, mint egykoron, így ez nem szorítja az ország diplomáciai kinyilatkoztatásait szigorú keretek közé, érdekes látni, hogy NATO-tagország ellenére elég élénken megy szembe a szövetség általános irányaival.
Szinte nem kétséges, hogy augusztus 10-én Recep Tayyip Erdogan meg fogja nyerni az elnökválasztást Törökországban. Paradox hatással lesz mindez az ország helyzetére, lévén a közvetlen szavazás demokratikus mázával leöntött politikai esemény könnyen sodorhatja a liberális muszlim országok egykori mintapéldájaként szolgáló államot a diktatúra szélére, tovább destabilizálva a régió már így is szertelenül megtépázott békéjét.
Mészáros Tamás
