A múlt héten nagy sajtóvisszhangot váltott ki Jean-Claude Juncker rigai „fellépése”, amely során a magyar miniszterelnök például gazdagabb lett egy diktátori megszólítással és egy „baráti” taslival. Kíváncsiak voltunk, mit gondol a szituációról Görög Ibolya, akinek a nevét valószínűleg nem kell bemutatni a protokoll iránt érdeklődőknek: 1987-1999 között a Miniszterelnöki Hivatal protokollért felelős munkatársa, majd protokollfőnöke volt, tapasztalata ezen a téren tehát megkérdőjelezhetetlen. 1999 óta több egyetemen és főiskolán is oktat, számos könyve jelent meg a témában.

Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió „Keleti Partnerség” találkozóján kifejezetten szabad stílusban köszöntötte az érkező állam- és kormányfőket. Protokolláris értelemben véve Ön hogyan értékelné ezt a szituációt?

Jean-Claude Juncker nem először produkálta magát. Híres arról, hogy szerinte vicces, játékos formában fejezi ki a véleményét bizonyos politikai vezetőkről. Korábban volt, hogy Silvio Berlusconi (korábbi olasz miniszterelnök – szerk.) fejét paskolta, vagy, hogy a spanyol pénzügyminisztert fojtogatta. Legutóbb a német kancellár, Merkel asszony két karját fogta meg és hajolt hozzá olyan közel, ami már szinte szexuális közeledésnek tekinthető. Ezek a gesztusok, természetesen beleértve egy ország miniszterelnökének adott taslit, nem férnek bele a protokollba, de még az egyszerű, hétköznapi viselkedéskultúrába sem. Feltehetően a Bizottság elnöke nagyon okos, hogy ismerve ezt a devianciáját, mégis megválasztották ilyen magas posztra. Ennek ellenére én nem lennék a protokollosa, ezt nyíltan bevallom.

Ami azonban izgalmasabb kérdés, hogyan reagálnak erre a sértett felek? A protokoll, pláne a diplomáciai protokoll, azért „született”, hogy a konfliktusokat békés eszközökkel igyekezzenek rendezni. Tehát – mint eddig mindig – a Juncker által inzultált politikusok kis vigyorral azonnal továbbléptek. Ugyanis mihelyt reagálnak rá, az egész esetből politikai, diplomáciai aktus lenne, ami nyilván nem tenne jót senkinek.

Volt már hasonlóra példa az Európai Unió történetében?

Nem, ilyesmire még soha nem került sor – legalábbis nem kamerák előtt. Ami viszont eszembe jutott, hogy annak idején Borisz Jelcin orosz elnök alkoholos befolyásoltság állapotában tudott hasonlókat produkálni.

Milyen üzenete van egy ilyen fellépésnek?

Mivel nem protokoll aktus, üzenete csupán annyi van, hogy Jean-Claude Juncker sokszor nem kelti egy beszámítható európai államférfi benyomását. De azért, mert senki nem reagál rá komolyan, át lehet lépni az eseten. Egyébiránt szerintem minden politikus és EU vezető reszketve közeleg már hozzá.

(Képek egy európai államférfi életéből_1)

Sok oldalról hallhatjuk, hogy a Bizottság elnöke túllőtt a célon, átlépett egy határt. Igaz ez? Érdemes ezt a szituációt ilyen komolyan venni?

Természetes, hogy a sajtó felkapta az esetet, hiszen a médiának nem az a hír, ha a kutya megharapja a postást, hanem ha a postás a kutyát, ahogy mondják. Nyilván egy-egy ilyen eset címlapra kerül, vezető hír lesz belőle – két napig. De komolyan nem szabad venni.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy taslit és diktátori megszólítást kapott az elnök úrtól, míg mások „csupán” baráti csókot kaptak, vagy egy kellemetlen megjegyzést a külsejükre. Erről mi a véleménye?

A „diktátor” megszólítás volt az egész „eseménysorban” a legjelentősebb. A verbális inzultus ugyanis már jelent valamit. Én, személy szerint, úgy gondolom, hogy Juncker diktátornak tartja Orbán Viktort, és nem bírta megállni, hogy ne mondja ki – végül is a röpke pofonnal „tréfásan” a verbális élet akarta tompítani.

(Képek egy európai államférfi életéből_2)

Minderre Orbán Viktor „Üdv, Nagyherceg” köszöntéssel reagált – utalva Juncker luxembourgi származására és miniszterelnöki múltjára. Ön szerint megfelelően reagálta erre a szituációra a magyar miniszterelnök?

A „Nagyherceg” megszólítás akkor poénos, ha valaki ismeri a Lehár operettet, abban kapott kissé ironikus értelmet ez a megszólítási forma. Egyébként meg kissé értelmetlen. Verbálisan nem volt jó reakció, de Orbán Viktor dicséretére legyen mondva, hogy a taslira nem reagált.

(Görög Ibolya, f: businessandcafe.blog.hu)

Jean-Claude Juncker szóvivője szerint az üdvözlési ceremóniák hosszúak és unalmasak, az EB-elnök csak ezt próbálta meg feldobni szabadabb stílusával. A nemzetközi protokoll bár egy szigorú keretrendszer, látható-e esetleg bármilyen új trend, ami valóban fel szeretné oldani ezeket a szabályokat és szokásokat – vagy csak Juncker egyéni „magánakciójáról” van itt szó?

Egyértelmű, hogy magánakcióról van szó. A nemzetközi protokoll nem enged meg ilyen lazaságot. Persze, hogy unalmas egy ilyen sort végigállni, de ez a dolguk. Biztos, hogy a fogadósorban állók igyekeznek maguk között oldani a fáradtságot, de ez nem „hallatszódhat” ki. És semmiképp nem szabad az érkezőre ráborítani az ilyen bugyuta humort. A szóvivőnek meg az a dolga, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant is.

(Képek egy európai államférfi életéből_3)

Jean-Claude Juncker szokásait azóta természetesen sokkal nagyobb figyelem övezi – a legutóbb közismertté vált felvételen a horvát elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón kezdett mobilon beszélni. Ön szerint lehetséges, hogy az EB elnöke ezek után inkább „beáll a sorba”, és komolyabban veszi a protokollt, vagy egyfajta politikai márkaként/brandként fogja használni a szabadabb stílust? Ön mit ajánlana Jean-Claude Junckernek?

Ez a mobiltelefonálás túlment minden határon. Ugyanis ez nem csak egy tíz másodperces, találkozási ceremóniát oldó vicc volt, hanem a partner komoly megsértése. Még magánéletben is nagy neveletlenség, ha egy beszélgetést megszakít valaki mobilozással, hiszen a másik van jelen, vele van szemkontaktus. Ha mégis a mobilt választja, azzal azt fejezi ki, hogy „te nem vagy fontos, bezzeg majd a mobilom”. Ezt nemzetközi protokollban egyszerűen elképzelhetetlennek tartom. A mobil telefonkészüléket a politikus ilyenkor átadja a titkárának. És ahogy már az interjú elején is mondtam, semmi pénzért és semmilyen magas beosztásért nem vállalnám a protokollos állást Juncker mellett.

Érezhető egyfajta kettős mérce a kérdésben? Vajon ugyanilyen fogadtatásban lenne része egy hasonló köszöntésnek, ha például a magyar vagy a román miniszterelnök csinálta volna?

Ez logikus kérdés. Azt hiszem, egyértelmű, hogy a nemzetközi sajtó még jobban ráment volna az esetre és sokkal komolyabb következtetéseket vontak volna le, ha egy kelet-európai állna a helyzet középpontjában. Előkerülnének a „balkáni”, „iskolázatlan” vagy „bunkó” jelzők, meg ami belefér.