A dupla ír és a holland szendvics története

2016. január 29.

A nemzetközi nagyvállalatok, valamint neves tanácsadóik minimum az 1980-as évek óta büszkén vallják, hogy egy dupla írnél, vagy egy holland szendvicsnél nincs jobb. A felnőtt filmes áthallás ellenére azonban e két fogalom nem valamiféle perverz, szerepjátékos pozitúra, hanem egy nagyon is ismert és hatékony adótervezési megoldást takar. A híres alkalmazók között találjuk korunk legfontosabb multijait, így az Apple-Google-Facebook triót, ahogy a Starbucks kávézó óriást, az Amazont és a Microsoftot. A politika viszont lehet, hogy hamarosan véget vet az aranykornak.

Történetünk valahol a ’80-as évek elején, az Apple Inc. központjában kezdődik. A legendás Steve Jobs és vállalata ugyanis nem csak a személyi számítógépek, mobiltelefonok, karórák, vagy a márka-vásárló kapcsolatok forradalmasításában járt, és jár élen, hanem a nemzetközi adótervezésben is egy teljesen új modellt honosított meg: ez volt a dupla ír adóstruktúra. A megoldás rövid lényege, hogy az Apple ennek felhasználásával képessé vált arra, hogy minimális adót fizessen lényegében mindenhol, ahol egyébként az őt terhelő adó jóval magasabb lenne – elsősorban az Egyesült Államokban.

Dupla Ír-struktúra a gyakorlatban: Az amerikai multi ír leánya bár Írországban van bejegyezve, papíron mégis egy offshore szigetről (pl. Bermuda, Kajmán-szigetek, Virgin-szigetek) irányítják, aminek igen fontos következménye, hogy a „két székhelyűség” miatt a cég az amerikai adószabályok szerint írnek számít, viszont az ír szabályok szerint bermudainak, ezért (ír szabályok miatt) minimális adókötelezettség terheli csak.

Ennek nyomán elő áll egy olyan helyzet, hogy az Apple (vagy bármelyik másik, hasonló adótervezési megoldást használó nagyvállalat) függetlenül attól, hogy származás szerint mondjuk amerikai, eladásokban a legnagyobb profitot az Egyesült Királyságban realizálja, vagy árbevétele kiugróan magas a magyar piacon, az ír (vagy luxembourgi / lichtensteini / offshore szigeteki) adószabályok szerint minimális adóalap után kell adót fizetnie. Kiváltképpen akkor, ha a dupla ír struktúrát megbolondítják a tanácsadók egy ún. holland szendviccsel is. És ezt persze gyakran meg is teszik.

Dupla Ír + Holland Szendvics-struktúra a gyakorlatban: Az Apple elad londoni márkaboltjában egy iPhonet, és az ebből származó bevételét rögtön átutalja ír leányának, amely rendelkezik az iPhone szellemi tulajdonjogával. Ezt a tranzakciót az ír szabályok szerint 12,5 százalékos adószint terheli, de mivel az Apple jogdíjat fizet egy másik, holland leányának az eladás után, ezért ír adóalapja, a jogdíj leírásnak köszönhetően jelentősen csökken. A holland leány azonban nem tartja a megkapott pénzt, hanem továbbutalja ezt egy másik ír leánynak, amely, újfent köszönhetően az ír szabályozásnak (EU-belüli tranzakció után nincs forrásadó fizetési kötelezettség // Írországban bejegyzett, de országon kívülről irányított cég nem fizet adót), egyetlen eurót nem fizet.

A technikalitásokon túl ez tehát azt jelenti, hogy 2012-ben a Google például „csak” 17 millió eurónyi társasági adót fizetett be az ír költségvetésbe (15,5 milliárd euró éves árbevétel mellett), vagy azt, hogy a Starbucks konkrétan évekig nem fizetett adót az Egyesült Királyságban, ahogy a Microsoft is elérte, hogy milliárdos web-alapú bevételei után egyetlen fontot sem fizetett a londoni kincstárba. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet: 1948-ban alakult nemzetközi gazdasági szervezet, amely a Marshall-terv hatékony kivitelezésére jött létre; jelenleg az OECD a világ 34 leggazdagabb államát tömöríti, köztük – 1996 óta – Magyarországot) meglehetősen visszafogott tavalyi becslése szerint a nemzetközi nagyvállalatok által alkalmazott adótervezési gyakorlat a világ társasági adó bevételeinek nagyjából 4-10 százalékát érintik; éves (!) szinten ez kb. 100 - 250 milliárd dolláros kiesést jelent.

A bennem élő szocialista, borúsabb napokon sztálinista (mint talán mindenki másban) ezek után természetesen teljes bevétel elkobzásért, vasvilláért, munkatáborért és fejek hullásáért kiállt. Fontos azonban aláhúzni, hogy ez, bármennyire is visszatetsző és súlyosan kártékony módszer, teljesen legális. Ettől még persze kevéssé lesznek szimpatikusak multik és tanácsadóik, nagyon helyesen, és kevéssé kell magukat visszafogni politikusnak és nemzetközi szervezeteknek, a radikális változások eléréséért. Van ennek az egésznek viszont egy nagyon fontos és érdekes aspektusa.

appleado.jpg

("Hol a pénz?" - Az Apple Inc. vezetői szenátusi meghallgatásuk előtt, f: blogs.ft.com)

Egyfelől, vérmérséklettől függően, üdvözölendő/elutasítható az a proaktív magatartás, amit a kérdésben a nemzetközi nagyvállalatok mutatnak – az észt kormánnyal és adóhivatallal együttműködő Uber, a két egymást követő évben is 20 millió fontot soron kívül a brit adóhivatal számára befizető Starbucks (függetlenül az effektív adókötelezettség mértékétől), vagy a Google, a napokban elfogadott, 130 millió fontos egyszeri adófizetési megállapodása a brit kormánnyal. Másfelől jó látni, hogy a világ vezető gazdaságai (élén politikusaikkal) és szócsövük, az OECD, törekvése – papíron legalábbis – a jó irányba mutat a jövőbeli szabályozást illetően. Ez ugyanis egy őszintébb és igazságosabb társadalom eléréshez elengedhetetlen feltétel.

A magam részéről azonban pesszimista vagyok ezen felajánlások, illetve a Google esetében megállapodások cinikus és lényegében átláthatatlan volta miatt. Egyáltalán nem gondolom, hogy ez közelebb hoz minket egy egészségesebb, a valós bevételek / profitok / tranzakciók után történő adófizetések rendszeréhez. Hiszen az OECD például jót akar, ez látható, de a gyakorlatot azért mindenképpen érdemes lesz megvárni, lévén a részletek azon állnak vagy buknak – márpedig ezekhez lesz egy két szava a nagyvállalatoknak és az őket feltétel nélkül képviselő politikusoknak.

De – bár minden bizonnyal jót akar – a brit kormány, azzal, hogy lényegében semmilyen lényeges részlet nem szivárgott ki a Google megállapodásról (ahogy korábban a banki megállapodásokról sem, a világválság felelőseit és jogos büntetésüket illetően), a bizakodás több mint megalapozatlan. Hiszen szó van arról, hogy a Google egy új számítási struktúra alapján fog ezentúl adót fizetni az Egyesült Királyságban. De pontosan mit takar ez a struktúra? Alkalmazható lesz ez máshol is az EU-n belül? Illetve, miért pont 130 millió fontot fizet a vállalat? Miért csak 13 millió fonttal fizet többet a cég ahhoz képest, amit anno már befizetett 2014 eleje és 2015 közepe között? Főleg úgy, hogy a Google UK teljes 2014-es árbevétele meghaladta a 6 milliárd fontot. Ezekre viszont sajnos nincs válasz.

És az igazi probléma az, hogy valószínűleg nem is lesz.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr798326290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem leszünk gyarmat ! 2016.01.29. 19:54:04

A szerzői jogdíjakat a felhasználás helyszinén a fogyasztó országban kellene jól megadóztatni.

Ehhez persze módositani vagy felmondani kellene néhány kettős adóztatásról szóló egyezményt.
Néhány multi és az USA prüszkölne, de megérné.