Az egy hónapja még Izrael büszkeségének számító karmel-hegyi erdő mintegy fele égett le az ország legnagyobb természeti katasztrófájában. A tűzvész 43 halálos áldozattal járt, több ezer lakost kellett kitelepíteni, a növényvilágban bekövetkezett kár pedig felmérhetetlen és az elpusztult erdőség regenerálódása évtizedekig fog tartani. A tragédiában azonban volt valami felemelő is, ez pedig a nemzetközi közösség gyors és hatékony segítségnyújtása.

 

Már a katasztrófa idején megindult a vita az izraeli sajtóban, hogy milyen mértékben volt felelős az államigazgatás azért, hogy a zsidó állam nem tudta saját erőből megfékezni a lángokat. A kormánynak természetesen felelnie kell ezekre a kérdésekre, viszont az is bebizonyosodott, hogy Izraelnek nem kell egyedül szembenéznie a fenyegetésekkel. Annak ellenére, hogy az izraeliek gyakran érzik úgy, hogy csak magukra számíthatnak a világban, a katasztrófa kapcsán kiderült, hogy több barátja van az államnak, mint elsőre gondolnánk.

 

Miután az izraeli katasztrófavédelem bejelentette, hogy elvesztette az uralmat a lángok felett, Erdogan török miniszterelnök azonnal felajánlotta, hogy országa – az ellenséges diplomáciai viszony ellenére – segítséget nyújt Izraelnek, és valóban a török tűzoltó repülőgépek voltak az elsők, amelyek csatlakoztak az izraeli kollégáikhoz. A hamar fogyó oltóanyagkészleteket egyiptomi szállítmányok töltötték fel, a Palesztin Hatóság pedig tűzoltóautókat küldött, majd a palesztin lánglovagok is bekapcsolódtak a mentésbe. Ezek után az már nem is meglepő, hogy számos európai állam küldött tűzoltó repülőgépeket, amelyek nélkül lehetetlen lett volna megfékezni a lángokat.

 

(forrás: www.cbc.ca)

 

Miután Törökországgal megromlott Izrael viszonya, a kapcsolatok gyorsan megélénkültek a korábbi szövetséges szomszédjaival. Kérdéses azonban, hogy ennek köszönhető-e, hogy Görögország, Bulgária és Ciprus tétovázás nélkül bocsájtották a zsidó állam rendelkezésére a repülőgépeket és a veterán tűzoltó csapatokat. Sokkal valószínűbb azonban az, hogy egyszerűen morális kötelességüknek tartották a segítségnyújtást – és e mellett persze legközelebb ők kerülhetnek bajba.

 

A legnagyobb fordulatot mégis a törökök áldozatkészsége jelentette, amelyet Netanjahu izraeli miniszterelnök szavaival élve országa „valamilyen módon meg fogja hálálni”. Az évek óta egyre csak romló viszony a 2008-2009-es gázai háború miatt vált először fagyossá, majd az idei év nyarán történt gázai flottilla-incidens következtében kifejezetten ellenségessé vált. Törökország bocsánatkérést követel Izraeltől a flotta megállítása miatt, az utóbbi azonban ragaszkodik hozzá, hogy jogos önvédelem volt az akciója.

 

Mindkét állam tudja azonban, hogy az acsarkodással nem csak egymásnak ártanak, hanem nyugati szövetségeseiket is egyre kellemetlenebbül érinti, hogy a hajdani bajtársak így egymásnak estek. Törökország elment addig a pontig, ameddig a NATO tagság megtartása mellett elmehetett az Irán barátság és Izrael-ellenesség útján, most pedig ideje normalizálni kapcsolatait a zsidó állammal.

 

A felek képviselői jelenleg is Genfben tárgyalnak, hogy kidolgozzák a helyzet rendezésének kulcsát jelentő szerződést, amely lezárja a flottilla miatti kölcsönös vádaskodást. Nem egyszerű azonban a kompromisszumkötés, mivel Izrael, bár hivatalosan sajnálatát fejezi ki a kilenc halálos áldozat miatt és hajlandó „humanitárius indíttatásból” komoly összeget fizetni az incidensben elhunyt kilenc török családjának, azonban bocsánatot nem kér azért, mert megakadályozta a Gázai blokád áttörését.

 

A tárgyalások jelenleg stagnálnak, mivel egyelőre nem tudnak megegyezni a felek a közös nyilatkozat pontos szövegéről, hiszen mindkét ország vezetése emelt fővel akar távozni. A törökök keményen tartják magukat álláspontjukhoz és kérdéses, hogy Izrael mennyit hajlandó engedni a jobb kapcsolatokért. Szomorú, hogy a párbeszéd megkezdéséhez egy ilyen szörnyű katasztrófa kellett, azonban már láthattuk néhány éve, hogy a török-görög kapcsolat is az 1999-es földrengések után javult meg. Ilyen tragikus alkalom a közeledésre pedig reméljük, minél ritkábban fordul elő, tehát a feleknek kötelessége kihasználni ezt a mostani lehetőséget.