Ami az Egyesült Államok Kínához való viszonyát illeti, azt évtizedek óta a kölcsönös vonzás-taszítás, félelem és bizalom pólusai közti ingadozás jellemzi. A kétpólusú világrend felbomlása újabb szakaszt nyitott a kínai-amerikai kapcsolatokban, melyben a felek egymáshoz való viszonya széles skálán mozgott, partnertől a versenytárson át egészen a veszélyforrásig. Hiszen Kína ma akár veszélyt is jelenthet az Egyesült Államoknak gazdasági (árfolyamvita, kereskedelmi deficit), biztonsági (Tajvan, haderőfejlesztés, fegyverembargó), de - a növekvő kínai energiaéhség folytán - még energetikai szempontból is, ugyanakkor például a terrorizmus elleni küzdelemben, és annak érdekében, hogy az Egyesült Államok Ázsiában továbbra is meghatározó szerepet tölthessen be, Washingtonnak partnerként is szüksége van Pekingre, nem is beszélve arról, hogy az amerikai vállalatoknak Kína ma is az egyik legfontosabb piaca.

 

Még amerikai útjának megkezdése előtt Hu elnök interjút adott a Wall Street Journal-nek, melyben tulajdonképpen előzetesen vázolta hozzáállását mindazon kérdésekhez, melyek megvitatására a látogatás alkalmával számítani lehetett. Az amerikai-kínai kapcsolatokról például azt nyilatkozta, hogy mindkét fél számára hasznos lenne, ha végre elmozdulnának a konfrontációtól a kooperáció felé: „El kell hagynunk a ’zéró-összegű’ hidegháborús mentalitást, objektív és ésszerű módon kell tekintetbe vennünk egymás fejlődését, tiszteletben tartva az egymás által választott [eltérő – a szerző] fejlődési utakat, folytatva a  - közös fejlesztések révén - mindkét fél számára előnyös együttműködést.” Folytatva a sort, az amerikai valuta helyzetét illetően Hu már az interjú során elmondta, hogy a jelenlegi nemzetközi valutarendszer a múlt terméke. Kína ugyanakkor egyre jelentősebb résztvevője a világgazdaságnak mind a gazdasági teljesítmény mind pedig a kereskedelem szempontjából, s a jüan is egyre nagyobb szerepet játszik a világgazdasági fejlődésben. „Hosszú időt vesz igénybe, míg egy ország valutája széles körben elfogadott lesz”, de a kínai kormány nem titkolt célja, hogy előbb-utóbb nemzetközi valuta váljék belőle.

 

(Hu Csin-tao és Barack Obama, forrás: www.treehugger.com)

Az elnöki látogatás egy szűk körű kedd esti vacsorával indult, amit Obama elnök adott Hu Csin-tao tiszteletére a Fehér Ház egyik szárnyában. Ez a lépés már önmagában is gesztusértékű, mivel 2006-os látogatásakor a kínai pártfőtitkár-államelnök Hu állítólag zokon vette, hogy Bush elnök csak egy munkaebéden látta vendégül tárgyalópartnerét, s a kínai himnuszt sem játszotta végig a zenekar. E fiaskót nem lehet egy vacsorával feledtetni, így másnap midőn – szintén a Fehér Házban – megkezdődtek a hivatalos tárgyalások, odaérkezésekor 21 ágyúlövéssel köszöntötték a kínai elnököt, a zenekar mindkét himnuszt (végig)játszotta, s aznap állami díszvacsorát is adtak Hu és delegációjának tiszteletére. Csütörtökön és pénteken a delegáció Chicagóban folytatta a megbeszéléseket.

 

Míg a megbeszéléseken elhangzottakról, elsősorban a kényesebb kérdésekről, csak néhány információ szivárgott ki, addig a „készpénzre váltható” megállapodásokról nagyon is konkrét adatok láttak napvilágot: az Egyesült Államok és Kína 45 milliárd dollár értékben kötött export-megállapodásokat, melynek része például 200 Boeing repülőgép megvásárlása 19 milliárd dollár értékben, de komoly üzletekhez jutott a Honeywell nevű informatikai vállalat, a gépiparban tevékenykedő Caterpillar és az energiaipari berendezéseket gyártó Westinghouse Electric is. Az előzetes becslések szerint a fent említett üzletek 235 ezer új munkahely létrejöttéhez járulhatnak hozzá az Egyesült Államokban. Ha úgy vesszük, ez már fél siker, hiszen Obama pénteken már így érvelt „Meg kell nyitnunk a piacaikat, hogy kereskedelmünk egyirányú helyett végre kétirányú legyen”. Az export-megállapodások mellett amerikai kormányzati információk szerint sikerült előrelépni a szellemi tulajdonjogok védelmének kérdésében, és Obama meggyőzte Hu-t arról is, hogy vesse latba minden befolyását annak érdekében, hogy ismét tárgyalóasztalhoz ültesse Észak- és Dél-Korea vezetőit.

 

A fenti sikerek mellett azonban számos - eredetileg Obama elnök tárgyalási listáján szereplő - területen nem történt előrelépés. Nem született megállapodás például a jüan helyzetét illetően, pedig amerikai elemzők szerint a jüan mesterséges alulértékeltsége a fő okozója annak, hogy a kínai kereskedelmi többlet 2010-re közel 270 milliárd dollárra nőtt. Elizabeth Economy, a Külkapcsolatok Tanácsának (Councul on Foreign Relations, CFR) Kína-szakértője utóbb azzal magyarázta ezt, hogy a megbeszéléseken Hu elnök nem volt engedékeny ez ügyben, de reálisan senki sem várthatott áttörést a kérdésben, ”Kína a maga módján kezeli ezt a kérdést, saját gazdasági érdekeinek figyelembevételével” – tette hozzá a szakértő. De a sikertelen tárgyalási pontok között említhető az emberi jogok kínai helyzete, például a bebörtönzött kínai Nobel-békedíjas Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) esete is, melyet Kína továbbra is saját belügyeként kezel.

 

Míg a tárgyalások amerikai média-visszhangja – a fentiek tükrében érthető módon - vegyesnek mondható, addig a kínai sajtó reakciói – megint csak nem meglepő módon - egyöntetűen pozitívak, bár utóbbiakból természetszerűleg kimaradtak az emberi jogokra és a valuta-kérdésre vonatkozó utalások. Az állami televíziós csatornák hatalmas lelkesedéssel számoltak be a Fehér Házban adott fogadás pompájáról. Még az egyik, általában nacionalistának számító, az Egyesült Államokról negatív cikkeket leközlő, kínai bulvárlap is úgy minősítette az elnöki látogatást, mint ami „jelentős mértékben hozzájárult a világbéke megteremtéséhez”. "A világnak üdvözölnie kell Hu Csin-tao amerikai útját és a kínai és amerikai vezetők kiváló előrelátását."- jelent meg egy lap hasábjain, "Kína és az USA hozzáállása eloszlatott számos félelmet az ázsiai-csendes-óceáni térségben." – írták máshol. A Xinhua hírügynökség minősítése szerint a látogatás "a kínai-amerikai diplomácia történelmi mesterfogása, globális jelentőséggel." Összességében tehát, ami Hu mostani látogatásának médiaüzenetét illeti, az röviden úgy foglalható össze, hogy a kínaiak megkapnak mindent, amit akarnak. Ahogy a fent már citált Elizabeth Economy ezzel kapcsolatban megjegyezte, a nézők otthon azt látják, hogy Hu-t egyenlő partnerként, a lehető legnagyobb pompával fogadja az amerikai elnök.

 

(Sasha Obama, forrás: www.gawker.com)

 

Maradtak tehát nyitott kérdések, az azonban bizonyos, hogy a kínai piac létfontosságú az amerikai gazdaság számára, s a fennálló ellentétek nem fogják meggátolni őket abban, hogy kihasználják a múlt heti látogatásból adódó előnyöket, hiszen az együttműködés mindkét szereplő számára hasznos lehet: az amerikaiak piachoz juthatnak, a kínaiak pedig magas szintű amerikai technológiához. Hogy mit hoz a távolabbi jövő, ma még persze nehéz megmondani, de az mindenesetre jelzésértékű, hogy a 9 éves Sasha Obama – aki a Fehér Házban találkozott is Hu elnökkel - kínaiul tanul…