A múlt héten a magyar EU-elnökség horvát csatlakozással kapcsolatos részleteit tekintettük át, most pedig egy másik fontos programpontot, az energiapolitikát vesszük gorcső alá. A kérdés jelenleg óriási jelentőséggel bír az Unión belül, nem is véletlen, hogy a februári Európai Tanács ülésén is ez lesz a fő téma. Hivatalosan a cél az „energiabiztonság megteremtése, vagyis az energia belső piac működését korlátozó fizikai akadályok megszüntetése, az uniós finanszírozás lehetőségének megteremtése és az energiaforrások és útvonalak diverzifikációja”, ezeket pedig a magyar kormány Közép-Európa erős szerepeltetésével együtt próbálja meg elérni.
Európa számára az elmúlt évek visszatérő orosz-ukrán gázvitái bebizonyították, hogy energiaellátása igen sebezhető. Az orosz Gazprom, mondhatni, kénye-kedve szerint dönthetett úgy, hogy mostantól Ukrajnának nem szállít gázt, mert az megsértette a köztük fennálló szerződést. Az első tranzitország ilyen szintű kizárását pedig a kontinens is erőteljesen megérezte, előtérbe került a tartalékok felhasználásának szükségessége is. Ennek fényében indult meg a Nabucco előkészítése még 2002-ben (az első gázviták nem 2006-ban, hanem már a Szovjetunió szétesése után előtörtek), egy olyan gázvezetéké, mely olyan lelőhelyekről szállítana, amelyek nem orosz kézben vannak, így nem kellene a jövőben az ő befolyásuktól tartani. Kezdetben erről Ausztria és Törökország között folytak tárgyalások, majd hozzájuk csatlakozott még Románia, Magyarország, Bulgária és Németország. Ezen országok a tervükhöz Európai Bizottsági támogatást nyertek 2003-ban, 2009-re pedig a projekt teljes politikai támogatást ért el az Unión belül. A vezeték számára azonban a források megszerzése az elsőrendű prioritás, mivel, bár az elképzelések szerint az észak-iraki és Kaszpi-térségben található mezők adnák a szükséges gázmennyiséget, sokáig egy régiós országgal sem sikerült megállapodásra jutni. Az áttörés most januárban következett be, mikor José Manuel Barroso eredményes tárgyalásokat folytatott Azerbajdzsánnal, amely így valószínűleg a Nabucco számára ajánlja fel a Sah Deniz II gázmezőhöz való hozzáférést (végső döntés márciusban várható). Innen, becslések szerint, évente legalább 14-16 milliárd köbméter földgázt lehetne kitermelni (plusz amit más mezőkről adnának, körülbelül 5-7 milliárd köbméter évente – szerk.). Azonban további partnerekre is szükség van (a terv az évi 31 milliárd köbméter elérése), így tovább folynak a megbeszélések Türkmenisztánnal (eddig évi 10 milliárd köbmétert ígért) és Irakkal is, ahol épp most találtak egy új lelőhelyet, körülbelül 6,8-9,1 ezer milliárd köbméter földgázzal. Ezeket a számokat egybevetve látható, hogy miért is olyan bizakodó jelenleg az Európai Bizottság, akik már a célegyenesben látják a tervet, melynek végső fázisa 2-3 éven belül megindulhat.
("Eltérő irányok - Nabucco, Északi- és Déli Áramlat", forrás: www.ceoworld.biz)
Az oroszok természetesen nem akarták csendben eltűrni, hogy ilyen könnyen kizárják őket a piacról, így a 2007-es olasz-orosz megállapodást követően megindították saját gázvezeték projektjüket, a Déli Áramlatot. Az orosz fél elgondolása szerint az európai ellátásra nem ők, hanem az ukránok a veszélyesek, így őket kell kihagyni a terjesztésből. (Hasonló elven alapul a szintén orosz Északi Áramlat, melyet még a Nabucco előtt kezdtek el tervezni, és az orosz gázt egyenesen Németországba fogja szállítani a Balti-tengeren keresztül. Valószínűleg 2012-re elkészül és évi 55 milliárd köbméter kapacitással bír majd.) Ez a déli csőrendszer kettéválva szállítaná az orosz földgázt, Bulgáriából egyszer Görögország és Olaszország felé, másfelől pedig Szerbia, Magyarország, majd (egy újabb kettéválás után) Szlovénia és Ausztria felé. A projekt valószínűleg 2015-re készülne el, jelenleg 50-50 százalékos olasz-orosz kézben van, ám tervezik a franciák bevonását is. Orosz vélemények szerint a vezeték akkor lehet sikeres konkurense a Nabucco-nak, ha ugyanazokat a kedvezményeket kapja meg az EU-tól, mint vetélytársa (például, hogy a rendszerhez nem kell harmadik feleknek hozzáférést biztosítani).
A két alternatíva között jelenleg még nem nagyon lehet, és nem is nagyon akarnak dönteni az illetékesek. Ez könnyen kitűnik abból a tényből is, hogy egyes országok, mint például Magyarország is, mindkét tervet támogatják. Valamikor más vállalkozással (hazánkban például a Nabucco mellett a MOL, a Déli Áramlat mellett a Magyar Fejlesztési Bank áll), valamikor ugyanazzal (az osztrákok mind a kettő mellé az OMV-t helyezték), de mindig a diverzifikáció jelszavával indokolják kettős pártállásukat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne előnyöket és hátrányokat felsorolni egyik vagy másik mellett. Árát tekintve a Déli Áramlat sokáig sokkal drágábbnak tűnt (19-14 milliárd euró), mint konkurense (körülbelül 8-10 milliárd euró), mivel az orosz vezeték a Fekete-tenger alján is hosszú kilométereket tenne meg. Mostanra azonban úgy tűnik, lejjebb tudták faragni a tervek költségét, és 15,5 milliárd euróra becsülik a projektet, ami már jobban közelít a Nabucco áraihoz. A forrásokat tekintve afelől nincs kétség, hogy az orosz fél képes lenne a tervezett 63 milliárd köbméter (ez ugye kétszerese a EU-s alternatívának) gázt leszállítani, az már viszont nagyobb kérdés, vajon nem lennének-e hasonló gázviták a jövőben, annak ellenére, hogy a „leginkább problémás” tranzitország, Ukrajna kikerült a képből? Bár a Nabucco létrejöttével a gázmonopólium már nem állna fent, Oroszország azonban könnyen elégedetlen lehetne például a nem EU tagállam Szerbiával, kialakítva egy újabb elzárási vitát. Ez főleg akkor lehetne veszélyes, ha a Nabucco által jelenleg legfőbb forrásként megjelölt Kaszpi-térség országaira kellően erős befolyással tudna hatni politikailag és gazdaságilag, akik így veszélyeztethetnék a gázpiacon megjelenő új fél versenyhelyzetét. Az orosz befolyás eddig is jelentősen lelassította az európai terveket, az azeriek és a türkmének nagy valószínűséggel az orosz nyomás hatására nem jutottak sokáig megállapodásra a Európai Bizottsággal. Közös pont a két vezetékben, hogy valószínűleg mindkettő 2015-re lenne üzemképes, így ez nem sorsdöntő jelenleg. Az viszont már az lehet, ha az EU keményebb lépéseket tesz a Déli Áramlat ellehetetlenítése mellett, vagy ha a háttérben kifejezetten elvárná tagországaitól, hogy a Nabucco-t részesítsék előnyben. Ez főleg Szerbia számára lenne problémás, mivel ő, bár közeledik az Unió felé, csak a Déli Áramlat haladna át a területén, így a Nabuccót támogatva elvágná magát saját energiabiztonságának egyik kulcsától.
Végső soron szót kell még ejtenünk a magyar EU-elnökség egyik új stratégiájáról is. Ez megkérdőjelezi a kelet-nyugati vezetékek egyeduralmát, és az észak-déli irány létrejöttén dolgozik, mely tovább csökkentené Közép-Európa függőségét az orosz gáztól. Az Északi-tengertől az Adriáig húzódó rendszer horvát-magyar részét tavaly decemberben már üzembe is helyezték, múlt héten pénteken pedig a magyar és a szlovák fél egyezett meg a közös vezeték megépítéséről. A projektet EU-s források támogatásával szeretnék megoldani, így a keddi V4 találkozón közös lobbi-szervezetet hoztak létre, mely az ügy érdekében közbenjárna az Unióban. Jelenleg az EU lát fantáziát a tervezetben, mivel már a tavalyi év során is 30 millió eurós támogatásról döntött.
Látható tehát, milyen kemény csatározás folyik az európai energiapiacon, ennek egyértelmű mozgatórugója pedig az oroszoktól való függetlenedés – már amennyire ez egyáltalán lehetséges. Az ő régóta fennálló monopolhelyzetüket ugyanis nehéz lesz lerombolni, a Nabucco és az észak-déli vezeték viszont igen pozitív kezdeményezések az ügy érdekében.
Mészáros Tamás
