Szeptember 21-én az Egyesült Államok és Tajvan (Kínai Köztársaság) megegyezett az utóbbi légierejének felújításáról. A megállapodás értelmében a tajvaniak 145 F-16-os vadászgépet vásárolnának 5,9 milliárd dollár értékben. Kína természetesen azonnal behívatta a pekingi amerikai nagykövetet, és jelezte aggályait a szerződéssel kapcsolatban. Legutóbb 2010-ben szakította meg a távol-keleti nagyhatalom a katonai kapcsolatokat Washingtonnal, a kiváltó ok akkor is a tajvani fegyverkereskedelem volt, de az elmúlt két évtizedben több hasonló válságot élt már meg a két állam. Mégis érdemes minden alkalommal újra megvizsgálni az amerikai-kínai kapcsolatokat, a hatalmi pozíciók ugyanis folyamatosan változnak – és szinte mindig Kína javára.

 

(Szép új világ?, f: www.batr.org)

 

Mivel már 2008 óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – gazdasági válság sújtja a világot, a nemzetközi kapcsolatokban is egyre meghatározóbb a gazdasági vonal. Márpedig éppen ezen a téren javult a legtöbbet Peking pozíciója és romlott leginkább Washington helyzete. Kínát a válság éppen csak meglegyintette (a GDP növekedés 1-2 százalékot esett), míg az Egyesült Államok egyszerűen nem bír kikecmeregni abból. A tavalyi év törékeny fellendülése ráadásul a hatalmasra duzzadt államadósság miatt egyszerűen fenntarthatatlan, ez pedig jelentősen szűkíti az Obama-adminisztráció külpolitikai mozgásterét. A gazdasági kapcsolatokon azonban igazán egyik fél sem tud / akar változtatni. A két állam ugyanis nagymértékben függ egymástól (Kína 278,3 milliárd dolláros többletet élvezett 2010-ben), hiszen az Egyesült Államok exportjának harmadik legnagyobb felvevője Kína, de az USA államadósságának nagy részét is Peking finanszírozza. E függőség előnyeit azonban amerikai szakértők rendre megkérdőjelezik. A Gazdaságpolitikai Intézet egyik friss tanulmánya szerint az Egyesült Államok 2,8 millió állást veszített Kína miatt az elmúlt évtizedben, ennek 70%-át a feldolgozóiparnak kellett elszenvednie. Bár számos ponton megkérdőjelezhető ez a számítás, azzal minden szakértő egyetért, hogy az Egyesült Államnak jobban kellene diverzifikálnia gazdasági kapcsolatait.

 

Emellett politikai vonalon is lépéskényszerben van Washington, elsősorban a Közel-Keleten. A hatalmas változások előtt álló térségben folyamatosan romlik az USA pozíciója. Ennek egy újabb jelét adta a pakisztáni vezetés azzal, hogy a napokban fogadta a kínai biztonsági minisztert, Meng Jianzhut. Egy magát meg nem nevező pakisztáni köztisztviselő szerint miatta mondta le angol útját a hadsereget vezető Ashfaq Pervez Kajani admirális. Peking tehát gazdasági hatalmát használja fel politikai céljai elérésére azzal, hogy Pakisztánnak segélyeket és különböző közvetlen tőkebefektetéseket ajánlott fel, ezzel is szorosabbra fűzve a két állam viszonyát.

 

Egyelőre azonban nincs miért aggódnia az amerikaiaknak, legalább is a szakértők szerint. Aaron Friedberg, a Princeton Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora most megjelent könyvében (A Contest for Supermacy: China, America, and the Struggle for Mastery in Asia) azt taglalja, hogy Washington számára semmi sincs veszve. Át kell gondolni a távol-keleti helyzetet, a szövetségesekkel szorosabbra fűzni a viszont, de alapvető változások a közeljövőben nem várhatóak. Hasonló tanácsokkal látta el az amerikai vezetést Henry Kissinger*, az Egyesült Államok volt külügyminisztere. Szerinte a Kínában 2012-13-ban bekövetkező vezetői váltás nem fog törést okozni a kínai külpolitikában, amely továbbra is alapvetően konfliktuskerülésre épül. Éppen ezért van még lehetőség jó irányba terelni a kapcsolatokat. Ám ehhez a két félnek egymást partnerként, nem pedig versengő feleknek kell tekintenie. Amennyiben mindkét fél együttesen akarja, közös megegyezésekkel biztonságosabbá tehetik a világot.