Múlt szerdán temették a II. világháború óta eltelt időszak egyik legismertebb és legmegosztóbb nyugat-európai politikusát, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnököt. A legtöbb cikk, amely a halála óta napvilágot látott, tisztelettel, ugyanakkor nagyon erős pozitív vagy bántóan negatív töltettel van átitatva, szinte átmenet nélkül. Ez azonban egy olyan kaliberű politikus esetében, mint amilyen Ő volt, korántsem meglepő. Vigyázat, elfogult írás következik!
Amikor 1990-ban Margaret Thatchert tulajdonképpen megbuktatta saját pártja én még csak 5 éves voltam. Fogalmam sem volt róla, hogy ő is ezen a világon van, ahogy szerintem arról sem, hogy az Egyesült Királyság létezik. Aztán gimnáziumban, az egyetemi alapképzésen, majd még inkább Londonban élve a mesterképzésen tudtam meg róla sok mindent. Részben könyvekből, részben a helyiektől. Persze, a Királyságban beszélgetni Thatcherről kicsit olyan, mint ma itthon Horthyról, Károlyiról vagy Nagy Imréről. Mindenki tud valami keveset, de mindenki érez valami nagyon erőset. Aztán az, hogy ezeket a valóságban is alátámasztják-e tények, már egy másik kérdés. Thatcher bárónő azonban miniszterelnöksége idején is tisztában volt azzal, hogy személyisége rendkívül megosztó. Tudta, hogy sokan gyűlölik, hogy sokan egyenesen a halálát akarják, például a bányász szakszervezetek vagy az IRA, de soha, egyetlen percig sem futamodott meg a nehézségek elől. Sok jelzőt fel lehet vele kapcsolatban sorolni, pozitívokat és negatívokat egyaránt, dehogy ne lett volna határozott véleményre magáról, pártjáról és országáról, valamint annak helyéről a világban, azt nem.
Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy szinte már megszállott harca egy kisebb brit államért és a szabad piacgazdaságért – ami lényegében családokat, közösségeket, városokat tett tönkre – mennyire volt hasznos országa számára. Illetve, hogy az a hajlíthatatlan attitűd, amivel hozzáállt a politikához, mennyire volt államférfihoz méltó. Ezeken mind kell és érdemes gondolkodni. Az azonban elvitathatatlan, hogy Margaret Thatcher fejében volt egy kristálytiszta vízió, egy terv arra vonatkozóan, hogy hogyan lendíthetné fel a szakszervezetek által gúzsba kötött Egyesült Királyságot. A víziójához pedig rendíthetetlenül ragaszkodott. Akkor is, amikor az IRA majdnem meggyilkolta. Akkor is, amikor az országot szinte megbénították a véres bányásztüntetések. Akkor is, amikor Argentína elfoglalta a Falkland-szigeteket. Akkor is, amikor harcolnia kellett a formálódó Európai Unióval és így tovább. Thatcher folyamatosan harcolt. Harcolt az igazáért, egy olyan igazságért, amiről hitte, hogy az országa számára is jó lesz. Olyan Királyságot álmodott, amiben az egyének boldogulása az elsődleges. Ahol az állam nem magát / magára épít, hanem arra, hogy minden rendelkezésre álló eszközével segítse a sikerre törekvő embereket, meghúzódva a háttérben. Nem a túlbürokratizáltságban, a túlszabályozottságban és túladóztatásban volt érdekelt. Margaret Thatcher számára az állam keretet ad annak, hogy az emberek és vállalkozások elkérjék céljaikat. Ennyi.
Ezzel a felfogással, világnézettel persze lehet vitatkozni. Sokan érvelnek azzal például, hogy a mostani tragikus gazdasági helyzet az országban tőle, az ő reformjaiból eredeztethető (pl. pénzügyi szektor túlzott megerősödése és hatalma) vagy, hogy a sok beszéd és nagy harc ellenére valójában egyáltalán nem sikerült neki kisebb államot teremtenie; arról nem beszélve, hogy a bányászszakszervezetek melletti másik óriás érdekvédelmi szervezetnek (tanárok – szerk.), soha sem mert neki menni. Ezeknek a kritikáknak van alapjuk? Igen, van. Fontos ez azoknak, akik egyfajta példaképként tekintenek rá? Nem. Meggyőződésem szerint ez pedig nem azért van, mert én nem látom, vagy nem akarom látni, legalább részlegesen, a thatcherizmus hibáit. Mert de, igen, látom. Azonban az a vízió, az-az egyéni szabadságba vetett hit, az a hazaszeretet, az a meggyőződés, ami Margaret Thatchert egész ismert pályafutása során repítette először pártja, majd országa élére, lélegzetelállító, és ezért őt sohasem fogják feledni. Sem itthon, sem az Egyesült Királyságban, sem sehol máshol a világban.
Németh Áron Attila
