Silvio Berlusconi túlélő típus, és ezt egy ideig lehet is tisztelni egy politikusban. Kérdés azonban, hogy fenntartható-e ez az érzés, amikor ez az ösztön olyan erőssé válik valakiben, hogy hatására az egész belpolitikai rendszert csak hátráltatja az előrelépésben?

Nem csillapodnak az indulatok az olasz kormány körül. Silvio Berlusconi mentelmi jogának eltörléséről szerdán fog szavazni a szenátusi bizottság. Pártja (PdL) már előre bejelentette, hogy tagjai készek kilépni a koalíciós kormányból, amennyiben a bizottsági tagok nem veszik figyelembe kérésüket, hogy várjanak a döntéssel, amíg az Emberi Jogok Európai Bírósága megtárgyalja az ügyet. A koalíció másik tagja, a Demokratikus Párt (PD) politikusai azonban nevetséges időhúzásnak nevezték a volt miniszterelnök stratégiáját, így valószínűsíthető, hogy a mentelmi jog ellen, és Berlusconi szenátusi kizárása mellett szavaznak majd.

(Berlusconi: Vajon mit lát a jövőben? f: www.repubblica.it)

Két fő faktor fogja meghatározni a döntés után az eddig is igen gyenge lábakon álló kormány és Olaszország belpolitikai sorsát. Az első, hogy a PdL vezető emberei mikor fogják fel, hogy véglegesen eljött az idő, hogy kilépjenek a komfortzónájukból és elfogadják, új pártelnökre van szükségük. Nem kell új politikai eszméket gyártani, nem muszáj szembefordulniuk eddigi nézeteikkel, "csupán" egy új arcra, egy új hangra van szükségük, akivel a pártot és egyben a jobbközépet azonosítani tudják a választók. Minél hamarabb jutnak el erre az elhatározásra, annál hamarabb léphetnek ki a jelenlegi, folyamatos botrányok által tűzdelt ördögi körből. Szembemenni Berlusconival azonban természetesen korántsem könnyű - még ha csak a politikai indokokat nézzük is. Amennyiben a PdL "kitaszítja magából" az ex-miniszterelnököt, fennáll a veszélye, hogy például egy, a széteső magyarországi baloldal helyzetéhez hasonló szituáció keletkezik. A különböző érdekcsoportok az eddigi közös irányító hatalom hiányában egymás ellen fordulnának, szétforgácsolódnának és súlytalanná válnának egy következő választások során. Ezért is lenne érdemes minél gyorsabban elgondolkodni azon, ki is tudja sikeresen átvenni a nagy túlélő szerepét az olasz belpolitika jobb oldalán.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor a másik faktor a balközép és a jelenlegi ellenzéki erő, az Öt Csillag Mozgalom (Movimento 5 Stelle, M5S) közeledésének realitásának kérdése. Augusztusban egy közkézre került e-mail okán szárnyra kaptak olyan információk, miszerint Beppe Grillo pártja hajlandó lenne koalíciós megoldásokban gondolkodni a jelenlegi miniszterelnökkel, Enrico Letta-val és a PD-vel. Azóta ezen értesüléseket tagadta az ellenzéki párt vezetése, azonban az biztos, hogy ha a jobbközép kitart Berlusconi mellett, akkor a választási törvényt épp átírni akaró Letta-nak új szövetséges után kell néznie. A kisebbségi kormányzás a jelen hangulatban teljesen esélytelen, az M5S-el azonban a Képviselőházban és a Szenátusban is meglenne a szükséges többség a PD számára. Kérdés, hogy Grillo alapvető "jelenlegi politikai keret" - ellenessége összeegyeztethető lesz-e a balközéppel (vagy bármilyen más pártegységgel)? Ha elfogadjuk azt a felvetést, miszerint minden párt végső célja a kormányra kerülés, akkor valószínűsíthető, hogy igen, bár sok kompromisszumra lenne rá szükség.

Berlusconi tehát egyre inkább csak teher az olasz belpolitika és az olasz gazdaság nemzetközi megítélés számára. Távozásával nagy mozgolódások indulhatnak a baloldalon és a koalícióban, azonban ezt az áldozatot mindenképp érdemes lenne meghozni az azt követő nyugodtabb, kiszámíthatóbb és eredményesebb kormányzás ígérete miatt.

Mészáros Tamás