Legutóbbi Ukrajnával foglalkozó cikkünkben (link: itt) hitet tettünk amellett, hogy az ukrán társadalom különböző csoportjai párbeszédek útján, békés úton tudják majd kezelni a kialakult válsághelyzetet. Ezzel szemben az elmúlt két hétben az erőszak nyert fokozatosan teret, a rendőrség legutóbb már speciális fegyveres alakulatokat is bevetett az ellenzéki tüntetők ellen. Három (más források szerint) öt halottja van az elmúlt másfél napnak. Kijev belvárosa csatatérré változott.
Azt már november vége óta tudjuk, hogy Janukovics nem enged az ellenzéki tüntetők nyomásának, ha az ország jövőjét érintő döntésekről van szó. Úgy tűnik azonban, hogy semmitmondó nyilatkozatait már hátrahagyta, és ezúttal terroristáktól, az alkotmányos rend felforgatóiról beszél. Eközben folyamatosan azokra a parlamenti döntésekre hivatkozik, amelyeket az Azarov vezette kormány gond nélkül át tud verni a törvényhozáson.
Ennek keretében elfogadásra került egy olyan törvény, amely akár 15 éves börtönbüntetéssel szankcionálja a tömegtüntetés résztvevőit. Több tüntetőt úgy hurcoltak el a rendőrök, hogy még a hozzátartozók sem tudták hosszú időn keresztül, hova is kerültek pontosan. A harcok a hét elején tovább éleződtek, nem kis részben pont azért, mert a jelenlegi vezetés továbbra is erőből kívánja megoldani a helyzetet. Ez elkeseredett utcai harcokhoz vezetett, ahol az amúgy is feltüzelt tömeget tovább hergelték a halottakról és sérültekről kapott hírek és fényképek is. Megjelentek olyan hírek, hogy a városvezetés az egész belvárosi rész áramellátást lekapcsolja majd, ezáltal is nehezebbé téve a sebesültek ellátását, valamint a vezetékes internet és a mobiltöltők használatát. A Twitteren olyan sms-üzenetek terjedtek el, amelyek szerint egyes előfizetőket a cellainformációk alapján a tüntetés résztvevői közé soroltak, és emiatt súlyos büntetés várhat várjuk. A szolgáltatók tagadnak.
A hatalom tehát minden eszközt bevet annak érdekében, hogy ne kelljen tárgyalnia az ellenzékkel. Janukovics elnök ugyan a héten már megbeszéléseket folytatott az ellenzék három fő vezetőjével (Jacenyuk, Klicsko és Tyahnibok), de nem sikerült áttörést elérniük. Félő, hogy Janukovics inkább csak időnyerésre törekszik, és a karhatalmi erőktől várja a helyzet végleges megoldását.
("Nincs kegyelem - 1", f: www.facebook.com)
Jelen pillanatban nem tudhatjuk, hogy meddig tartanak majd az utcai harcok, de a halottak és sebesültek terhe mellett az országnak szembe kell majd néznie a történtek súlyosságával is. Hogyan juthatott el idáig a modern Ukrajna? Egyáltalán mennyire tekinthető modernek egy olyan állam, ahol ilyen harcok szükségesek egyáltalán a párbeszédek elindításához?
Az ukrán társadalom értékválságáról a korábbi Diplomaci-cikkekben (ld. interjúk: itt, itt és itt) már sokat írtunk, igyekeztünk mind az ellenzéki, mind a kormánypárti szempontokat bemutatni. Viszont ki vállalja majd a felelősséget azért, hogy az értékválságból eljutottunk a forradalomig, a rendőrség és tüntetők több hónapon elhúzódó (immár egyre véresebb) csatájáig? A válasz az ellenzéki tüntetők számára egyértelmű: Janukovics és az általa hatalomra juttatott Azarov-kormány a fő bűnös. Ugyanakkor vannak olyan kommentek is, ahol a nyugat felelősségéről beszélnek, mondván, elhúzták a mézesmadzagot az ukrán nép előtt, majd a „belügyekbe való be nem avatkozásra” hivatkozva most magára hagyták Ukrajnát. És ott van Oroszország is, aki talán a legfőbb megosztó az ukrán politikai elit mellett.
("Nincs kegyelem - 2", f: www.cnn.com)
De az sem elképzelhetetlen, hogy az ellenzéki vezetők lesznek az egyszemélyi felelősei az elmúlt hetek történéseinek. Vitalij Klicsko szerda este ultimátumot adott a kormánynak: vagy megállapodnak az előrehozott választásokról, vagy az ellenzéki tüntetők ismét támadásba lendülnek. Eddig az ellenzék elsősorban a váratlan rendőri beavatkozások ellen harcolt, most viszont úgy tűnik, fordulhat a kocka, és a tüntetők támadnak, így adva nyomtatékot követeléseiknek. Ez már dupla vagy semmi játék: elképzelhető, hogy a harcok elhúzódásával végül sikerül a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Janukovicsot, de ennek ellenkezője éppúgy megvalósulhat: a karhatalmi erő győzedelmeskedik, az ellenzék pedig nem csak az utcákról tűnik el, hanem az előrehozott választások reményétől is elesik. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a harcok folytatása az áldozatok számának növekedését is jelenti egyben. Megéri-e a küzdelem akár ezen az áron is? Klicsko szerint igen. Szerinte a másként gondolkodók eltiprása és a nyugati integráció lehetőségének feladása miatt Ukrajna már eddig is túl nagy árat fizetett, és félúton nem szabad, nem lehet feladni a küzdelmet. Azonban ha nem érnek célt a tüntetők, akkor lehet, hogy éppen Klicsko lesz az, aki hatalmas árat fizet majd.
A kérdés leginkább az, nem lehetne-e inkább ezt a küzdelmet békés úton folytatni? Sokan remélik (köztük mi is), hogy még a héten lenyugodnak a kedélyek, és további áldozatok nélkül konszolidálódik a helyzet. Egy ilyen mély válságot nem csak lezárni lesz iszonyú nehéz (akár tárgyalások, akár előrehozott választások útján), hanem nehéz lesz a szembenézés is. Szembenézés a függetlenség óta eltelt több mint húsz évvel, szembenézés az eltékozolt lehetőségekkel és mindenekelőtt szembenézés az elmúlt két hónap történéseivel. Az Euromajdan öröksége már most is nagy terhet jelent, és ami még nagyobb gond, senki sem tudja egyelőre, ki lesz az a politikus, akinek vezetésével ezt Ukrajna majd fel tudja dolgozni. Ki lesz a békés teherhordó?
Hámori Viktor
