BrüsszelMoszkva: A modern magyar szabadságharc ára

2014. szeptember 10.

Folyamatosan szivárognak a hírek Brüsszelből az októberben újonnan felálló, Jean-Claude Juncker volt luxembourgi miniszterelnök által vezetett Európai Bizottság lehetséges tagjairól. Bár a hivatalos bejelentés csak ma délben várható, addig is érdemes megvizsgálni, hogy a tagállamok közül ki-milyen portfóliót kaphat, különös tekintettel perszer magunkra, magyarokra vonatkozóan.

Az Európai Bizottság az Európai Unió legfőbb döntés-előkészítő, végrehajtó és ellenőrző szerve, vagyis lényegében nem más, mint a politikai szövetség kormánya, a harmadik legfontosabb intézmény a Tanács és a Parlament mellett. Ez alapján tehát (talán) kár is magyarázni, hogy annak, hogy a következő években mely tagállam képviselője, mely szakpolitikai területtel foglalkozhat, komoly jelentősége van. Presztízs és befolyás szempontjából egyaránt. Ezeket ráadásul mi, magyarok, mindenkinél jobban tudhatjuk, hiszen a Bizottság „áldásos” munkájának köszönhetően (lásd: Neelie Kroes és Viviane Reding ténykedése) az elmúlt években számtalanszor kerültünk összetűzésbe az EU-val. Egy biztosi poszt tehát hatalommal jár, jó esetben nem is kicsivel, és ezt nem árt leszögezni. Természetesen ennek is vannak fokozatai: politikai szemszögből például egy költségvetési, vagy versenypolitika portfolió sokkalta többet nyom latba, mint mondjuk a halászati. De magán a tényen, hogy kiemelt jelentőséggel bír, hogy a tagállamok képviselői közül a következő 5 évben ki-milyen szakpolitikával foglalkozhat, ez sem változtat. Mindenkinek a fajsúlyos posztok kellenek, ezért a színfalak mögött háború zajlik, és aki alulmarad, nagyjából nulla befolyással bír majd.

navra_eu.jpg

("A jó helyek már foglaltak" - Navracsics Tibor, f.: hvg.hu)

Ebben az öldöklő versenyben pedig, tetszik vagy nem, Magyarország, a maga szabadságharcos attitűdjével, eleve hátrányból indult, hiszen az EU a kezdetek óta a fű alatti megállapodások terepe. Mindenki mosolyog, mindenki boldog, mindenki egy hajóban evez, mindenki játssza a neki szánt szerepet, ám ahogy a függöny legördül, a tagállamok egymás torkának esnek. Ezt az egyensúlyt viszont senki nem rúghatja fel, vagy aki mégis, azt előveszik, kiközösítik, és együttesen lépnek fel ellene. Legjobb példa erre pedig hazánk, akivel kapcsolatban 2010-2011 óta éppen ez a forgatókönyv van érvényben. Persze a kialakult helyzethez az EU megszokásai mellett a jelenlegi magyar kormány kurucos hozzáállása is kell, a Brüsszel Moszkvázással, az állandó konfliktuskereséssel és kettősbeszéddel. Ez azonban nemhogy nem változtat azon, hogy Navracsics Tibor jelenlegi magyar külügyminiszter ritka gyenge esélyekkel indul bármilyen biztosi posztért, hanem szabályosan garantálja, hogy hazánk elhanyagolható súllyal bíró, marginális posztot kapjon. És ez bejönni látszik.

Hiszen, ha megnézzük, hogy a legfrissebb uniós intézményi pletykák milyen portfolió elosztást/elosztásokat vetítenek előre az egyes tagállamoknak, akkor az látható, hogy egyedül Navracsics miniszter az (Phil Hogan ír biztosjelöltön kívül), akinek az összes létező hírmorzsa egyetlen szakpolitikai területet allokált, még hozzá a már Kovács László szocialista politikus által is birtokolt vámot. Miért problémás ez? Egyfelől azért, mert amikor azt mondom, hogy a Bizottságon belül a vám biztosi pozíció nem a legfajsúlyosabb, akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. Ez lényegében a korábban emlegetett halászattal (vagy pl. nemzetközi fejlesztéssel) egyenrangú, teljességgel elhanyagolható portfolió. Tulajdonképpen ez jut azoknak a tagállamoknak, akiket a többiek vagy nem tartanak valami sokra, vagy egyszerűen úgy érzik, hogy adott tagállami delegált (mondjuk tapasztalati hiányosságok miatt) másra nem lenne jó. Az, hogy a külügyminiszter esetére melyik magyarázat illik, szinte lényegtelen. A fontos ugyanis az, hogy a korábban emlegetett szomszédsági, vagy kereskedelmi területek közül – minden valószínűség szerint – egyik sem lesz a miénk.

orban_eu_flag.jpg

("Borús kilátások" - Orbán Viktor, f.: euinside.eu)

Másfelől pedig szomorú tendencia, hogy a friss belépő Horvátországon kívül az összes régiós, 2004-ben vagy 2007-ben belépett tagország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia, Bulgária és a baltiak) jelöltjei mind komolyabb posztokat fognak kapni, mint a magyar biztos. Természetesen lehet erre legyinteni, meg azzal érvelni, hogy az EU nem fontos, vagy, hogy az EU amúgy is folyamatosan és szándékosan támadja Magyarországot, tehát főtetőre állva sem kapnánk komoly portfóliót.

A szomorú tény viszont szerintem az, hogyha beigazolódik Navracsics Tibor vámbiztosi jelölése, hogy hazánk lesz talán az egyetlen volt szocialista tagköztársaság, aki belépése óta képtelen volt még összeurópai szinten jelentős szakpolitikai területet irányítani. Előfordulhat, hogy ez sokakat, főleg a belpolitikai folyamatok iránt elkötelezetteket nem fogja érdekelni. Engem és minket viszont fog, ugyanis a vámbiztosi kinevezés hatalmas csalódás és a magyar külpolitika teljes kudarcát jelenti. Állítson az elkövetkező pár hétben akárki, akármit.

Németh Áron Attila

Friss: Navracsics Tibor végül, jelölésének elfogadása esetén, az unió oktatási és ifjúsági biztosa lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr296685135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2014.09.10. 20:39:49

Navracsicska tudhat valami kompromittálót a csuti orálmuzsikról,különben már rég olyat repült volna hogy évekig le sem esik.Nem elég készséges a nyelve és olykor még olyat mond ami a putinpincsinek alá tesz kicsit.

high up! 2014.09.11. 08:59:29

Igen ez röhej, hogy amíg a bolhafingnyi felcsúti hordószónok itthon a a 80%-nyi Átlaghülyemagyarnak rendre azt hirdeti (azok meg el is hiszik), hogy "Ti vagytok a legjobbak meg a gyorsnaszád", meg hogy "Mi már legyőztük a válságot, Európának meg fingja sincs hogyan", meg hogy "Mi segítünk Európának megoldani a bajait ha kérik", stb, addig a valóságban Orbaneszku és a bandája köztudottan mint Európa betegei vannak elkönyvelve a világban. Ezekkel senki nem akar találkozni, ezeket senki nem akarja meglátogatni (az ázsiai diktátorokon kívül). Ezektől úgy irtózik minden európai, mint a pestistől. Ezek még a kispadon Sem kapnak helyet, csak a kispad mellett. Vagy a stadiono kívül.
Ráadásul a világ azt hiszi, hogy minden magyar ekkora suttyó.

FOLYTASSUK!

2014.09.11. 09:01:03

@toportyánzsóti: úgy írsz, mint valami elmebeteg. Tudnál esetleg magyarul kommentelni, vagy elég, ha csak te érted az általad kreált nyelvet?

braue 2014.09.11. 09:53:25

@retrovírus: Szerintem azt hiszi, hogy szellemesés ezzel árt az Orbánnak. Aki mást mond, annak nem hisz. Ennyire egyszerű.

braue 2014.09.11. 09:56:29

@high up!: szerintem neked fogalmad nincs a világról, illetve annak arról a részéről van, amit a balliberális sajtó eléd tár. Kéne utazgatni, nyelveket beszélni, és akkor rájönnél, hogy az emberek 99%-a le se szarja, hogy itt Orbán van, vagy Gyurcsányi. Ha jól érezték magukat itt, akkor jó véleménnyel vannak (és a döntő többség kifejezetten jól érzi magát), ha nem rosszal. De messze nem a politikusok miatt.

high up! 2014.09.11. 10:59:27

braue

szegénykém, neked meg Eke Tv meg nömzöti rájszolás helyett egy jó hosszú elvonókúra kellene, mert már ha csikar a hasad azt is a "liberális" összesküvésre fogod. Mint a betanított majmok, olyanok vagytok ti, ahogy más szavatok sincs a lúzer, sikertelen életetek kimosdatására, mint hogy "liberális".

Ja persze tudom, komcsizni nem lehet, mert ezzel személyesen Orbaneszku meg Kövér családját támadjátok meg. Na meg a fidesz tagság és fidesz szavazók kétharmadát. Így marad a permanens félemetek attól az utolsó 2 libsitől (Kuncze meg Fodor).

FOLYTASSUK!

Blogger Géza 2014.09.11. 12:23:49

Hát, úgy látom, az élet eléggé felülírta a posztot. :) S mivel 2010 előtt sem kaptunk hú de fontos posztot, nem látszik megalapozottnak, hogy "büntetésből" direkt egy "gyengébb" posztot kaptunk volna. Az elmúlt évek vitáinak eredményét meg röviden úgy lehet összefoglalni, hogy a velünk sokat vitázó biztosok mentek, Orbán maradt, és ami mellett Orbán kiált, az is maradt többségében. Szóval inkább Orbán ellenfelei bukták el ezeket a vitákat, Orbán pedig az újraválasztása miatt is megerősödve került ki belőlük.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.09.11. 12:48:29

@toportyánzsóti: Ez nem Navracsics felelőssége. Ő van ott, vele "üzen" az EU, beárazva országunkat és kormányunkat.

Ezt az ovis szintű hányingerkeltő becenevezést meg szerintem nyugodtan elhagyhatnád. Anélül is értenénk, hogy mit akarsz mondani... sőt lehet, hogy jobban értenénk.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.09.11. 12:52:44

@Blogger Géza: Rövid válasz a nagy narancs- ideológusnak:

mu-ha-ha.

Orbán akkor is erősödik, ha gyengül. Nem lennék manapság a "tuggyukkik" helyében.

Amúgy pedig mindent elárul, hogy a mondataidban rendre Orbánról és nem Magyarországról beszélsz. Neked egyelő a kettő, sőt az utóbbi alsóbbrendű. És még te terjeszted az "ideológiát"...

esefe 2014.09.11. 14:20:57

@retrovírus: Ez a high up! nickű baromra is igaz. Hihetetlen, hogy ezek hogyan tanultak meg írni, hatvanas IQ-val. Azt biztos nem értik (hogyan is érthetnék), hogy a legtöbbet ők ártják annak, akinek használni szeretnének.

high up! 2014.09.11. 14:24:46

" a velünk sokat vitázó biztosok mentek, Orbán maradt"

jaj te birkaeszü, azért mentek a biztosok mert tavasszal új választás volt és egy új Bizottság állt fel. Lövésed sincs erröl az eseményröl?

Az meg fel se tünt neked, hogy Navracsicska POLGÁRI JOGI felelös lett? Na ez nagy kib.szás, amikor a polgári jogokat seggre vágó Orbenszku emberét rakják oda, hogy védje meg a magyarokat a gazdája kihágásaitól. Meg terjesszen fel nemzetközi elítélést. Szegény Navracsicska, szerintem 1 évig se fogja bírni idegösszeroppanás nélkül ezt a posztot. Mert ha nem rendesen látja el ezt a posztot, akkor meg a Bizottságban fogják kinyírni.

Az orbaneszkui törvérnyek meg úgy buktak rendre el az EU szabályok alatt, mint a huzat. MNB törvény (15 pontból 14 bukott), 98%-os különadó törvény, kisegyház törvény, soroljuk még? A fidióta diktatúrának csak bukott törvényeik vannak.
Ami maradt, annak nem nem örülhetsz, majd akkor fogsz pislogni, amikor egy kormányváltás után a fidesz ellen fogják gyakorolni ezt a hatalmat. Akkor tényleg már csak a Keleti Futás marad hátra egy fidiótának.

high up! 2014.09.11. 14:27:21

esefe,

mi mindent megadnál te, ha neked meglenne a 60-as IQ! Még talán a birkamenet elsö sorába is beraknának ha már ennyire kimagaslasz az elvtársaid közül.

braue 2014.09.11. 14:36:04

@esefe: Mára csak ez a legalja maradt baloldalon. Van is összesen huszonöt százalékuk.

Én mondjuk erősen gondolkodom az LMP-n, őket nemzeti baloldali-liberálisnak gondolom. Csak ne játszanák a hülyegyereket a parlamentben!

Blogger Géza 2014.09.11. 16:29:07

@Pocakos focista: Mondtam: gyakran nehéz kettéválasztani a dolgokat, hiszen nincs egy biztosa Orbánnak, meg egy Magyarországnak, egy biztos van.

toportyánzsóti 2014.09.11. 19:01:26

@Pocakos focista: Izlések és pofonok különbözőek,szar nekem szar és nem pazarlom a leütéseket hogy körülírjam kényesebb orrúak miatt.Jelenleg aki a csuti orálmuzsik mellett van az mind aljas hazaáruló puccsista magyargyilkos elmekórtani eset.

toportyánzsóti 2014.09.11. 19:04:30

@retrovírus: Ha nem érted akkor megugortam a szinted sajna.Elmebeteg sajna leginkább az aki az országot vezeti,bebeszélte magának hogy ő okos,sajna az emberiség 1%-a alapból szociopata génkészlettel jön a világra.

2014.09.11. 21:34:44

@esefe: amíg ezekkel kell versenyezni a szavazatokért, nincs miért aggódni. Nekünk dolgoznak.

2014.09.11. 21:37:51

@toportyánzsóti: ha nem vetted volna észre, nem a hozzászólásod tartalmával, hanem a formájával foglakoztam. Te gyakorlatilag írástudatlan vagy, olyan reménytelenül buta vagy, ami lehetetlenné teszi számodra, hogy érdemben beleszólj bármilyen beszélgetésbe. Van sokezer hozzászólásod, mint ugyanilyen, soha senki nem reagál rá érdemben. Mit remélsz még az élettől?

toportyánzsóti 2014.09.12. 07:27:08

@retrovírus: Szövegértési gondjaid vannak,ezzel kéne kezdened valamit.Fuss neki ujra reménytelenül buta.
süti beállítások módosítása