Hangos tiltakozásokkal fogadta a hongkongi ellenzék a Kínai Népköztársaság reformterveit a 2017-ben esedékes kormányzóválasztással kapcsolatban. Míg a demokratapárti erők teljes választási szabadságot szeretnének kivívni, addig Peking korántsem szeretné teljes mértékben elereszteni a gyeplőt, és továbbra is aktívan szeretne szerepet játszani az általa felügyelt különleges igazgatású terület életében. Hongkong gazdasági súlyának változása azonban nem kifejezetten kedvez a politikai átalakulásnak.
Az 1997 óta a Kínai Népköztársasághoz tartozó Hongkong Különleges Igazgatású Terület régóta úgy él a gazdasági szereplők fejében, mint a világ egyik legfontosabb pénzügyi központja. A brit gyarmati sorból pekingi kézbe vándorló városállam területe csupán 1100 négyzetkilométer (ez kb. Budapest kétszerese), lakossága azonban több mint 7 milliós. A kínai felügyelet alatt az „egy ország, két rendszer” elve érvényesül, így a nyugati kapitalista elven működő Hongkongnak elméletben önálló politikai és gazdasági vezetése van, akik csupán védelmi és külpolitikai ügyekben kell, hogy Kínára hagyatkozzanak. Hangsúlyozni kell, hogy ez csupán papíron teremt ilyen tiszta helyzetet: Hongkong legfelsőbb vezetőjét, a főkormányzó személyéről eddig egy a pekingi vezetés által kinevezett eleinte 400, majd 800, végül 1200 fős Választói Bizottság döntött, amelynek tagjait a különböző gazdasági szektorok és a közigazgatás prominens szereplői adták.
("Ennél is többen vannak az utcákon", f: www.nytimes.com)
És pontosan ez a tény az, amit a demokrata ellenzék leginkább nehezményezett mindaddig, amíg ígéretet nem kaptak Pekingtől, hogy a rendszer 2017-től megváltozik, és bevezetik a főkormányzó direkt megválasztását. A kínai vezetés azonban nem rég egy kisebb csavart léptetett életbe. Bár igaz, hogy 2017-től közvetlenül szavazhatnák meg a hongkongiak vezetőjüket, azonban továbbra is egy „széles körben elfogadott” tagokból álló Választási Bizottság döntene arról, ki is lehetne jelölt. Mindez pedig az ellenzékiek szemében egyet jelent azzal, hogy a reform nem több, mint valamiféle új látványelem a politikai rendszerükben, amelynek lényegi hatása minimális lesz a terület jövőjére nézve. A hír hallatán több mozgalom, köztük az amerikai Occupy Wall Street képére létrejött Occupy Central with Love and Peace (ennél kevésbé radikális nevet nehéz is lenne megálmodni), bejelentette, hogy készek elfoglalni a város pénzügyi központját, leállítva/megnehezítve így a gazdaság életet Hongkongban.
Évekkel ezelőtt valószínűleg ez a fenyegetés sokkal nagyobb aggodalmat váltott volna ki a kínai vezetésből – bár kétséges, hogy meghátrálásra kényszerítette volna őket. Mára azonban egy igen kellemetlen tény lebeg a hongkongiak feje felett: bár nevében még Különleges (Igazgatású Terület), valójában már korántsem az. A Trigger Trend kínai kutatóközpont által kiadott elemzés (az oldal kínai nyelven érhető el, amelyet például a Google Translate angolra nagyon jó minőségben fordít – szerző) jól mutatja, hogy Hongkong GDP-jét Sanghaj már 2010-ben, Peking pedig 2011-ben meghaladta, valamint más nagyobb városok is hamarosan beérik a múltban kivételesnek tartott mutatókat. Ennek egyik oka, hogy a Kínai Népköztársaság valutája a Nyugaton 2008-ban kirobbant gazdasági világválság kezdete óta egyre több befektető számára jelent biztonságos befektetési opciót, ezen jellegét pedig Peking az agresszív promóciós taktikáival csak tovább erősíti. Ennek hatására jelenleg a jüan erős bástyája lett a kínai gazdaságnak, amelynek így nincs olyan hatalmas szüksége a különleges területek adta gazdasági paradicsomokra, mint korábban. Tény, hogy Hongkong a meghonosult gazdasági és pénzügyi kultúra, az itteni hatalmas kereskedelmi kikötők, infrastruktúra, a „nyugati kapu” és a financiális gyökerek okán továbbra sem elhanyagolható tényezője a kínai teljesítőképességnek – ereje és fénye azonban idővel egyre jobban megfakul.
("Fejezzék be az előrenyomulást, különben erőszakot alkalmazunk", f: www.reuters.com)
Ezzel pedig egyre több ütőkártya hullik ki az ellenzéki erők kezéből. A régebbi privilegizált pozíció meggyengülésével a hongkongi demokraták közel esélytelenül állnak szemben a pekingi vezetéssel, amely valószínűtlen, hogy később a most kihirdetettnél nagyobb/lényegesebb reformokat hajlandó lenne meglépni. Ezt jól mutatja, hogy az elmúlt napok utcai megmozdulásait, amelyeken állítások szerint ezrek vettek részt, azonnal szétverte, tárgyalásnak pedig nem adott helyet, mondván a terület a Kínai Kommunista Párt fennhatósága alá tartozik. Mindezek fényében tehát valószínű, hogy a 2017-es választásokat ilyen „játékszabályok” mellett fogadja majd el az ellenzék, még ha ezt bizonyosan hangos ellenállás mellett is fogják tenni – ám ez most kevés lesz a demokratikus forradalomhoz.
Mészáros Tamás
