Mario Draghi csütörtök délután várakozásokkal teli sajtótájékoztatón jelentette be az Európai Központi Bank új stratégiáját a kontinens gazdaságának felemelésére. A döntés értelmében az EKB hatalmas összegeket tervez pumpálni az Európai Unió minden jóindulattal is csupán döcögő motorjába.
Történelmi lépésre határozta el magát a sajtó által sokszor csak „Super Marionak” nevezett Draghi és így az EKB: kiterjeszti az eddig működő programokat és márciustól egészen 2016. szeptemberig havi 60 milliárd eurós keretösszegű eszközvásárlásokba kezd, amely államkötvényeket is tartalmazni fog. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy az Európai Központi Bank körülbelül havi 19 ezer milliárd forintnyi pénzből fog euróban jegyzett és befektetésre ajánlott kötvényeket venni az európai piacon. A befektetők számára pedig megnyugtató hatású lehet egy ilyen nagy pénzügyi háttérrel rendelkező vevő biztosított beruházása, elősegítve így az egyre inkább süllyedő, de legalábbis stagnáló kontinentális gazdasági folyamatokat.
("Vörös jelzés a gazdaságnak" - Mario Draghi a tegnapi frankfurti bejelentésen; f.: japantimes.co.jp)
Erre pedig minden szükség megvolna, hiszen a defláció már el is érte az EU-t: decemberben mínusz 0,2 százalékos inflációt mértek az uniós országok körében. Ez pedig igen messze van az EKB által idealizált és tervezett 2 százalék alattitól. A csökkenő infláció ellen eddig következetes kamatcsökkentéssel próbáltak harcolni (ez jelenleg is nulla közeli szinten marad), azonban láthatóan ez nem járt sikerrel. A jelenség okozta veszélyek azonban – főleg a reálkamatlábak emiatti emelkedése miatt – egy drasztikusabb lépésre ösztökélte a Draghit és az EKB kormányzótanácsát. A most bejelentett mennyiségi lazítás – quantitative easing: a jegybank a saját számlájára eszközöket (jellemzően állampapírokat) vásárol, amivel közvetlenül felhajtja bizonyos eszközök árfolyamait, illetve ezáltal is pénzt ad a befektetők számára – pont ilyen lehet.
Bár hat évvel ezelőtt az amerikai központi bank (FED) hasonló módon tudott sikeresen fellépni a gazdasági világválság ellen, Draghi bejelentése után nem minden fél volt maradéktalanul boldog. Több elemző már a sajtótájékoztató után kijelentette, hogy a lépés túl későn érkezett ahhoz, hogy hathatós segítséget nyújtson a vergődő EU-tagok (például Görögország vagy Olaszország) számára. Angela Merkel pedig, aki hosszú ideje hangos ellenzője a mennyiségi lazítás politikájának, szintén egyből elítélte a stratégiát. Ez valahol nem meglepő, a német gazdaság a jelenlegi gazdasági körülmények mellett is igen jól teljesít, így nem érdekük a monetáris lazítás elterjesztése. Főleg akkor nem, amikor a német társadalom egyik legnagyobb félelme, hogy ők fogják megfizetni a déli EU tagállamok gazdasági felemelését – ennyire pedig jelenleg még nem jelent erős kapcsot az uniós állampolgári szellem. Másik oldalról persze megjegyzendő, hogy bár a német hozzájárulás mértéke magasnak mondható, a havi 60 milliárd eurót elméletben olyan arányban költik a különböző országok államkötvényeire, amilyen arányban az adott ország hozzájárul az EKB alaptőkéjéhez – ez pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb szeletet (27,1 százalék) pont Németországba forgatják vissza. A tény viszont ettől még tény marad: ez a beavatkozás nem miattuk jött létre, az olaszok, a görögök és a spanyolok sokkal jobban örülhetnek a hozzájuk érkező pénzeknek.
Draghi mindenesetre a szokásos magabiztosságával kommunikálta a döntést, és valószínű, hogy az elkövetkező hetekben is meg kell tartania ezt a hozzáállását, hogy a stratégia kiállja az érkező kritikákat. A piacok ennek ellenére igen pozitívan fogadták a bejelentést, az euró a vártnak megfelelően gyengült a dollárral szemben (1,147 alá). Mindezek ellenére azonban kijelenthető, hogy egy ilyen lépés egyértelműen jelzi, milyen vészterhes állapotban van jelenleg az Európai Unió és annak gazdasága. A lépés bár ideig-óráig segít abban, hogy megnyugodjanak a befektetői kedélyek a kontinensen, azonban az egyáltalán nem garantált (sőt), hogy csupán a pénznyomda hatására beindulna az alacsony szinten stagnáló európai versenyképesség. Strukturális reformokról pedig tegnap újfent egy szó sem esett, pedig világosan látható, hogy időszerű (vagy ha őszinték akarunk lenni, inkább már most is megkésett) lenne végre ebbe az irányba terelni a pénzügyi gondolkodást az uniós tagországokban. Kíváncsian várjuk, hogy az elkövetkező jelentős európai választásokat miképp befolyásolják majd a tegnap bejelentettek – ám véleményem szerint ez kevés lesz az eddig is a lényeges reformokat hiányoló euroszkepticizmus megdöntéséhez.
Mészáros Tamás