Alig több mint egy éve alakult, de máris tömegeket sikerült maga mellé állítania: a Podemos („képesek vagyunk rá”) nevű politikai tömörülés az évtizedek óta tartó kétpártrendszert, és ezzel együtt a spanyol társadalmat igyekszik felébreszteni Csipkerózsika-álmából. Nem is sikertelenül. Négy hónappal zászlóbontásuk után a tavalyi EP-választásokon öt helyet szereztek meg a Spanyolország számára biztosított 54-ből, amivel a negyedik helyen végeztek a pártok versenyében. A hét kövér esztendőnek azonban még közel sincs vége, hiszen május óta meredeken ívelnek felfelé. A legerősebbek Madridban, a leggyengébb eredményüket tavasszal Barcelonában érték el. Dehogy mit hoz a jövő? Éppen ez az, amitől a legjobban félnek riválisaik, a Néppárt (Partido Popular) és a Spanyol Szocialista Munkáspárt (Partido Socialista Obrero Español).

A közös nevezőt a meglehetős apátiába süllyedt választói réteggel olyan ígéretek elhangzása biztosította, mint az, hogy minden felnőtt spanyol állampolgár kapjon egy alapjövedelmet csak pusztán azért mert létezik, ennek fedezetét az adócsalások megszüntetéséből kívánják előteremteni, vagy, hogy a nyugdíjkorhatárt szállítsák le hatvan évre, és heti 35 óra legyen a munkahét. Ezek mellett még szerepelt – az átlag spanyol választópolgár számára addig eléggé idegen – a „trojka” (Európai Bizottság, Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) elleni harc meghirdetése és a munkaügyi reform szükségessége. A Podemos szerint olyan munkaügyi törvényeket kell hozni, amelyek védik a munkavállalókat és, amelyek a fizetések növekedéséhez vezetnek. A stratégiai ágazatok és a bankok visszaállamosítása, a banktitok eltörlése és az alapélelmiszerek áfájának jelentős mértékű csökkentése, ugyanakkor a luxuscikkekre 35 százalékos áfa kivetése ugyancsak fontos célkitűzései a pártnak. Nem véletlen tehát, hogy tömegek jelentkeztek az elmúlt hónapokban a Podemos soraiba, mára már a második legtöbb párttaggal rendelkező tömörülés az országban megelőzve az ideológiai értelemben hozzá közelebb álló Munkáspártot.

("Spanyolország megmentője?" - Pablo Iglesias, f: www.huffingtonpost.es)

A Podemos élén egy 36 éves fiatal, dinamikus, agilis és kiváló rétori képességekkel megáldott jogi végzettséggel rendelkező, politológiából doktori fokozatot szerzett főtitkár áll: Pablo Iglesias. (A sors furcsa fintora, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspártot egy Pablo Iglesias nevű nyomdász alapította 1879-ben – ezzel a kontinens második legöregebb munkáspártját hívta életre a német SPD után – majd vezette negyven évig, egészen 1919-ig). A Podemos vezére tipikus ellentéte Mariano Rajoy néppárti miniszterelnöknek vagy Pedro Sáncheznek, a Munkáspárt tavaly nyáron megválasztott vezetőjének: hosszú hajat visel és egyáltalán nem úgy öltözködik, ahogy azt addig a spanyolok a másik két párt mindenkori vezetőitől megszokhatták. Mielőtt politikai pályára lépett volna televíziós tanfolyamokat szervezett és tartott a III. Károly Egyetemen és a spanyol közszolgálati televízió (TVE) tanodájában. Kiválóan beszél olaszul és angolul, franciául pedig olvas. Iglesias igazán egyszerű életet él, van egy Renault Cliója, de elmondása szerint kismotorral közlekedik mindennap. Ezek után nem meglepő, hogy röpke egy év alatt ilyen mértékű erősödést könyvelhetett el a Podemos és személy szerint Pablo Iglesias a 2010-es évek derekának Spanyolországában, ahol 24 százalékos a munkanélküliség. Ez röviden azt jelenti, hogy minden negyedik spanyol munkanélküli, a 25 év alattiak között pedig még aggasztóbb a helyzet, ott minden második fiatal – legyen az diplomás avagy sem – munka nélkül éli mindennapjait.

A pártnak viszont már most komoly ellenlábasai vannak, lévén, a gyorsan jött népszerűség ellenére a Podemos vezetőjét és rajta keresztül az egész politikai irányzatot igyekszik diszkreditálni – a két nagy párt mellett – a Manos Limpias (Tiszta Kezek) nevű jobboldali szakszervezet, amely a közalkalmazotti jogviszonyban álló munkavállalók egy részét tömöríti. A szervezet nem annyira szakszervezeti tevékenységéről, hanem inkább országos és tartományi szinten tett politikai feljelentéseiről híresült el. A Legfelsőbb Bíróságon jelentették fel Pablo Iglesiast tíz bűncselekmény elkövetésével vádolva meg a Podemos vezetőjét, többek között azzal, hogy bűnszervezet tagja, valamint, hogy átláthatatlan, ellenőrizhetetlen forrásból származó pénzt kapott Venezuelából és Iránból. Ezen felül Iglesiast Hitlerrel, Leninnel, Pol Pottal és Mao Ce-tunggal említették egy lapon; hangsúlyozva, hogy a Podemos és politikusai demokrata álarcba bújva kihasználják a jogállam biztosította szabadságjogokat és belülről verik szét magát a jogállamot. Egyelőre azonban a Podemos fékezhetetlen erővel tör az élre. A Szociológiai Kutatások Központja (Centro de Investigaciones Sociológicas) januári mérése alapján, ha most lennének a (december végén esedékes parlamenti) választások, a spanyolok 23,9 százaléka a Podemost tisztelné meg bizalmával. Ezzel Pablo Iglesias pártja szoros küzdelemben a második helyet foglalja el a most kormányzó Néppárt mögött (a Néppárt 27,3 százalékot kapna), megelőzve a Munkáspártot (utóbbi 22,2 százalékot szerezne). Jócskán lemaradva követi a hármast az Egyesült Baloldal (IU), amely 5,2 százalékot tudhatna magáénak.

Ennek ellenére mind a kormányzó Néppártban, mind a Munkáspártban azt gondolják, hogy a Podemos egész évben komoly kihívások elé néz, amely idővel és éppen az év végére ronthatja Iglesias pártjának előzetes várakozásait eredményesség tekintetében. Kezdve a közelgő andalúziai választásokkal, ahol a Podemos halványan szerepelt tavaly is, folytatva a májusi önkormányzati és a tartományi választásokkal, ahol a párt több helyen koalícióban indul vagy egyáltalán nem is méreti meg magát. Ahol meg esetleg győznek – így számolnak az ellenfél pártok szakértői – ott bizony döntéseket kell hozniuk és a populista demagógia már nem segít ez esetben rajtuk, és így akár még a sok évközi választás kifoghatja a szelet Pablo Iglesias pártjának vitorláiból és a másik két rivális malmára hajthatja a vizet a decemberi nagy „ütközet” előtt.

("Podemos - Az elégedetlenek pártja", f: www.vozpopuli.com)

Felmerül persze a kérdés, hogy van-e jövője a Podemos-jelenségnek Spanyolországban? Álláspontom szerint, amíg a korrupció a spanyol politikai közélet meghatározó eleme, addig mindenképpen. A két tradicionális pártnak pedig meg kell újulnia, ha azt szeretné, hogy ne tűnjön el végérvényesen a spanyol politika térképéről. A fiatalabb generációk úgy nőttek fel Spanyolországban, hogy problémáikat, gondjaikat egyetlen politikai pártnak sem sikerült meghallania, ezáltal megoldania sem. Sokkal jobban tenné akár a Néppárt, akár a Munkáspárt, ha kritika helyett inkább tanulna a Podemos egy évéből. Megjelenésük ékes bizonyítéka, hogy Spanyolországban komoly problémák vannak, amelyre a választ nem biztos, hogy éppen a Podemos adja meg, de az egészen bizonyos, hogy a kérdéseket ők maguk fogalmazták és teszik fel folyamatosan. Ugyanakkor az biztosnak látszik, hogy azok a rendszerek, melyeket Iglesiasék követendőnek tartanak (Chávez Venezuelája vagy Correa Ecuadora) egészen biztosan nem működtethetőek Spanyolországban. Ezért, amennyiben decemberben nem sikerül a Podemosnak győznie, a két tradicionális párt valamelyikének az utolsó esély adatik meg, hogy felépítsenek egy új Spanyolországot: egy olyan országot, ahol a Podemos által felvetett problémák megoldásra kerülnek. Ezért úgy gondolom, hogy a maradék tíz hónap a két másik pártnak is vízválasztó: vagy tanulnak a Podemostól és, amit tanulnak azt jobban fogják csinálni náluk, vagy vereséget szenvednek. Ám az valószínűleg egyben Spanyolország veresége is lesz. A politika szabályai ugyanis hosszú ideje megváltoztak: ma már nem a legnagyobb, hanem a leggyorsabb győz.

Erőss Bulcsú