Európai biztonság és az Iszlám Állam célja

2016. március 29.

A múlt heti brüsszeli terrortámadásokat követően látszólag termékeny párbeszéd indult meg az Európai Unió vezetői között a külső határvédelem és a nemzetbiztonsági együttműködés megerősítéséről. A valódi kérdés azonban, hogy hajlandóak vagyunk-e lemondani nemzeti szuverenitásunk legfontosabb elemeiről a biztonsági unió megteremtése érdekében?

Barack Obama amerikai elnök a brüsszeli támadások kapcsán nagy vihart kavart kijelentést tett, miszerint az Egyesült Államok nem fog szárazföldi erőkkel fellépni az Iszlám Állammal szemben, mivel a terrorszervezet nem veszélyezteti országa létét. Egyetlen uniós vezető sem mert volna ilyen provokatív, azonban alapvetően igaz megállapítással élni, a terrorizmus, amely borzalmas emberáldozatokat szedett az elmúlt hónapokban Európába szívében is, valóban nem jelent közvetlen veszélyt népeink túlélése szempontjából. Az Iszlám Állam elsődleges célja a brüsszeli terrortámadások elkövetésével nem önmagában a pusztítás volt, hanem az Unió amúgy is törékeny politikai akaratának és egységének megtörése a terrorhullámmal, azzal, hogy a támadások nyomán az unióellenes politikai erők megerősödnek a kontinensen. Látszólag március 24-én sikerült elkerülni, hogy a terrorszervezet szándékai érvényesüljenek, az uniós tagállamok bel- és igazságügyminiszterei brüsszeli találkozójukon éppen a közös fellépés erősítése mellett döntöttek. Kérdéses azonban, hogy a valóságban ebből mi fog megvalósulni, hiszen a biztonsági unió megteremtése nagyobb mértékben sértené a tagállamok nemzeti szuverenitását, mint akár a gazdasági unió.

koen-geens-dimitris-avramopoulos.jpg

Uniós bel- és igazságügyminiszterek tanácskozása - szóban legalább egyetértenek (forrás: euractiv.com)

A nemzetbiztonsági együttműködés olyan bizalmas titkosszolgálati információk megosztását jelenti végső soron, amelyek az államok legjobban féltett titkai közé tartoznak, szinte lehetetlen szétválasztani az terrorizmusra, szervezett bűnözésre vagy a tagállamok egymás belső körülményeire vonatkozó információkat. Ezeknek a megosztása nem feltétlenül szolgálják a tagállamok rövid távú érdekeit, gondoljunk akár a finoman szólva is összetett magyar-szlovák, magyar-román kapcsolatrendszerre. A hatékony nemzetbiztonsági együttműködés, szemben az évszázadok alatt belénk rögzült ellenségességgel, olyan sorsközösség felvállalását jelenti az uniós tagállamok között, amelyért az euroszkepticizmus (amely valójában sokszor egyszerű unióellenesség) jelenlegi szintje mellett a politikai vezetőinknek komoly politikai tőkét kell feláldozniuk, amennyiben az együttműködést lakosságainkkal el akarják fogadtatni. A nemzeti szolgálatok közötti együttműködés mellett meg kell erősíteni a jelenleg csupán az uniós szintű koordinációt elősegítő közös titkosszolgálati intézményeket. Ez egyrészt anyagi terhekkel fog járni, azonban ennél megint csak fontosabb, hogy képesek lesznek-e a tagállamok kiengedni kezükből állampolgáraik megvédésének felelősségét és átruházni azt egy Brüsszelnek felelő szervezetre. Felmerült az Unió külső határvédelmének megerősítése olyan módon, hogy az adott frontország tiltakozása ellenére is katonai, rendőri egységeket küldhetne Brüsszel, amennyiben a tagállamok a közösségi beavatkozást minősített többséggel jóváhagynák. Miközben a javaslat hasznossága kétségtelen, megelőzhetné, hogy az unió a visszaállított belső határok miatt még jobban szétforgácsolódjon, a tagállamok nemzeti szuverenitása komolyan sérülne.

A közös uniós válaszok hangoztatása a jelenleg is regnáló politikai erők részéről helyes irány, azonban a legnagyobb kérdés, hogy a szélsőséges, euroszkeptikus vagy egyenesen unióellenes pártok és politikai mozgalmak meg tudják-e akadályozni a biztonsági unió felé tett kezdeti lépéseket. Az Iszlám Állam forgatókönyve éppen arra épül, hogy a magukat veszélyben érző európai polgárok Brüsszelt hibáztatva a terrorhullámért olyan vezetőkre szavaznak a soron következő választásokon, amelyek megakadályoznák a biztonsági unió kialakítását és így egy gyenge, megosztott Európa ellen kellene harcolniuk. Kérdéses, hogy a múlt héten összegyűlt és konstruktív vitára képes európai miniszterek közül ki lesz hatalmon néhány év múlva. Különösen érdemes figyelni az Unióból való kilépéssel kacérkodó Nagy-Britanniára, illetve Franciaországra, amelyben a Nemzeti Front népszerűsége példátlan magasságokba emelkedett és nyíltan szét kívánják verni az Európai Uniót.

A párizsi, brüsszeli, isztambuli terrortámadásokra adandó válasz alapvetően meghatározza majd az Unió jövőjét, azonban a tét nem csupán a soron következő bombamerényletek elhárítása, hanem sokkal inkább a valódi sorsközösség kialakulása az európai államok között. Amennyiben az Iszlám Állam helyesen kalkulált és az unióellenes politikai erők megerősödnek, nem csupán a nemzetközi terrorizmusnak leszünk még jobban kiszolgáltatva, hanem mint történelmünk bebizonyította, államaink újra fenyegetést jelenthetnek egymásra. A terrorizmus nem képes eltörölni az európai nemzeteket, de ezek a nemzetek képesek elpusztítani egymást, amennyiben Brüsszel nem megújul, hanem az általa nyújtott védelmező ernyő összeomlik az unióellenes politikai erők nyomása alatt. A felelős vezetőinknek ezért kontextusba kell helyezniük a biztonsági unió megteremtése nyomán elveszítendő nemzeti szuverenitás kérdését, bebizonyítani az európai polgároknak, hogy paradox módon a lemondás ezekről az évezredes önrendelkezési jogokról egyben népeink megvédésének elsődleges feltétele.

Csepregi Zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr148534690

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csepregi Zsolt: Európai biztonság és az Iszlám Állam célja 2016.03.29. 19:00:01

Amennyiben az Iszlám Állam helyesen kalkulált és az unióellenes politikai erők megerősödnek, nem csupán a nemzetközi terrorizmusnak leszünk még jobban kiszolgáltatva, hanem mint történelmünk bebizonyította, államaink újra fenyegetést jelenthetnek egymásra…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.29. 16:23:03

Nem unjátok még?
Fél éve tele volt a net mindenféle tuti levezetésekkel, hogy az IÁ 2016-ban megszállja egész Európát, most meg ha jól láttam a híreket, folyamatosan picsázzák ki őket mindenhonnan, szép lassan felszámolják az egészet.

cipraszon 2016.03.29. 16:28:27

Szóval, ha nem adjuk fel teljesen nemzeti önállóságunkat, akkor az IS nyír ki minket, vagy az európai országok egymást.

Sir Galahad 2016.03.29. 16:37:59

Hitler is arról álmodozott a bunkerben, hogy az oroszok meg az amerikaiak német földön majd egymásnak esnek. Nem jött be. Egyébként a szerző alaplogikája hibás: az, hogy Európa védelmét meg kell erősíteni, nem feltétlenül megy a nemzeti szuverenitás rovására, inkább szorosabb együttműködést követel meg - ez azonban egymás kölcsönös tiszteletén is alapulhat. Nekem úgy tűnt, hogy akik külön utas megoldásokban gondolkoztak (lásd a magyar határzár), azok ezt pont azért tették, mert nem volt közös, egységes európai fellépés a migrációs áradat ellen és kénytelenek voltak valamit egyedül tenni. Aztán jött a V4-es együttműködés, épültek sorban a kerítések... Jobb lett volna mindezt előbb.

Aldou Raine 2016.03.29. 17:01:43

Feltételezés, találgatás és téves logika a következő mondat:

" ... Az Iszlám Állam forgatókönyve arra épül, hogy a magukat veszélyben érző európai polgárok Brüsszelt hibáztatva a terrorhullámért olyan vezetőkre szavaznak a soron következő választásokon, amelyek megakadályoznák a biztonsági unió kialakítását és így egy gyenge, megosztott Európa ellen kellene harcolniuk. ..."

1.) A "biztonsági unióról" senki nem tud semmit, pláne az ISIS. Az is kérdés, hogy működőképes lenne e? Kétséges, hogy veszélyesebbnek tartanák e, mint azt ami most kezd kialakulni: nevezetesen, hogy nemzeti hatáskörben sorra minden EU -s ország megcsinálja saját határvédelmét (többnyire kerítéssel)

2.) Eleve kérdéses, hogy mennyire van távolra mutató központi akarat az ISIS vezetésében. Feltételezés valamiféle körmönfont, összetett és jövőbe mutató nagyszabású tervet gondolni az Iszlám Állam működésébe.

3.) A mondat azt sugallja, hogy a Brüsszelt kritizáló hangok, melyek új migrációs politikát akarnak, eleve egy rosszabb megoldást pártolnának, mely az ISIS -nek megfelelőbb lenne. Ezt sem lehet tudni.

Moin Moin 2016.03.29. 19:02:42

"...szinte lehetetlen szétválasztani a terrorizmusra, szervezett bűnözésre vagy a tagállamok egymás belső körülményeire vonatkozó információkat." - Azért ez egy nagyon meredek és szakszerűtlen állítás!

Ha viccelni karnék, akkor azt mondanám, hogy a terrorizmusra, a szervezett bűnözésre és a belső körülményekre vonatkozó információk csak egy oylan state capture-országban elválaszthatatlanok, mint a jelenlegi Fidesz-Magyarország: ahol a rezsim maga a szervezett bűnözés és a terrorhiszti-keltő és ahol ez határozza mg alapvetően a belső viszonyokat.:-)

...De ki akarna ezzel a komoly dologgal viccelni?:-)))

exterminador 2016.03.29. 20:20:20

@Aldou Raine: A 2-es pontra válaszolva: az ilyesmi valóban nagyon hiányozhat az ISIS-nél, tekintve az esztelen rombolást, amit az általuk megszállt területeken végeznek. Ezen felül pedig csak rablógazdálkodást folytatnak. Nem is csoda, hogy kezdenek kifulladni.

tatatürk 2016.03.29. 20:25:50

Ha biztonságot akarunk, akkor együttműködés kell.
Ha együttműködés (hatékony) akkor fel kell adni valamit a "szuverenitásból".
Mai hír, az FBI adott infót a brüsszeli elkövetőkről - HOLLANDIÁNAK - (aki ezt továbbította a belgáknak valszínűleg azonnal..
Szóval együttműködés és BIZALOM kell a titkosoknak és a kockázat csökkenhet...
Az írás egyébként tetszik....

padlogaz 2016.03.29. 21:41:25

A posztot nem minositem, inkabb a sajat velemenyemet irom:

Pont ellenkezoleg latom: az isis addig fog robbantgatni, amig az - amugy tolerans, gyenge, bekeszereto, liberalis stb. - europaiaknak eleguk nem lesz, es nekiallnak kozosen fellepni az isis ellen. Es ne feledjuk: katonailag az eu nehany tagallama (britek, franciak, de esetleg a nemetek is) kulon-kulon is barmikor lenyomja az arabokat, amihez csak a szukseges politikai akarat hianyzik, ami pont a merenyletek miatt lehet meg.

fidesz maszop dk egykutya 2016.03.29. 22:31:16

@padlogaz: az ISIS addig fog robbantgatni, amíg össze nem ugrasztja az európaiakat, a bevándorlókkal/arabokkal. Amikor összeugranak, egy rakás addig békés arab/bevándorló rájön, hogy "lám ezek milyen köcsögök, még is az ISIS-nek van igaza", ezért beállnak közéjük, és kész a káosz.
Működik a dolog már elég sok észlény terroristának képzel minden bevándorlót/arabot, és ebbe besegít néha egy kis kormányzati propaganda is bizonyos országokban ;)
Lásd múlt héten meg akartak lincselni egy orbánisztán nevű országban pár lovastúrázó cserediákot, mert barnák voltak, a húgyagyú prolik meg bevándorlónak nézték őket :D

rezgaras 2016.03.30. 12:49:06

Attól tartok, az eb máshol van elhantolva.

Amikor a német titkosszolgálat (BND) az amerikai barátok megbízásából francia cégek és politikusok után kémkedik, hogyan lehet elvárni szorosabb együttműködést a szervezetek között?

Az amcsik is okoskodhatnak, hogy ők már korábban figyelmeztették a belgákat. Csak ugye nem mondják, hogy pontosan mit is mondtak nekik és hogy mit nem mondtak.

CsabyMihály 2017.10.12. 09:10:29

@Aldou Raine: Gerjeszti a bevándorlást Brüsszel .
süti beállítások módosítása