A múlt heti brüsszeli terrortámadásokat követően látszólag termékeny párbeszéd indult meg az Európai Unió vezetői között a külső határvédelem és a nemzetbiztonsági együttműködés megerősítéséről. A valódi kérdés azonban, hogy hajlandóak vagyunk-e lemondani nemzeti szuverenitásunk legfontosabb elemeiről a biztonsági unió megteremtése érdekében?
Barack Obama amerikai elnök a brüsszeli támadások kapcsán nagy vihart kavart kijelentést tett, miszerint az Egyesült Államok nem fog szárazföldi erőkkel fellépni az Iszlám Állammal szemben, mivel a terrorszervezet nem veszélyezteti országa létét. Egyetlen uniós vezető sem mert volna ilyen provokatív, azonban alapvetően igaz megállapítással élni, a terrorizmus, amely borzalmas emberáldozatokat szedett az elmúlt hónapokban Európába szívében is, valóban nem jelent közvetlen veszélyt népeink túlélése szempontjából. Az Iszlám Állam elsődleges célja a brüsszeli terrortámadások elkövetésével nem önmagában a pusztítás volt, hanem az Unió amúgy is törékeny politikai akaratának és egységének megtörése a terrorhullámmal, azzal, hogy a támadások nyomán az unióellenes politikai erők megerősödnek a kontinensen. Látszólag március 24-én sikerült elkerülni, hogy a terrorszervezet szándékai érvényesüljenek, az uniós tagállamok bel- és igazságügyminiszterei brüsszeli találkozójukon éppen a közös fellépés erősítése mellett döntöttek. Kérdéses azonban, hogy a valóságban ebből mi fog megvalósulni, hiszen a biztonsági unió megteremtése nagyobb mértékben sértené a tagállamok nemzeti szuverenitását, mint akár a gazdasági unió.
Uniós bel- és igazságügyminiszterek tanácskozása - szóban legalább egyetértenek (forrás: euractiv.com)
A nemzetbiztonsági együttműködés olyan bizalmas titkosszolgálati információk megosztását jelenti végső soron, amelyek az államok legjobban féltett titkai közé tartoznak, szinte lehetetlen szétválasztani az terrorizmusra, szervezett bűnözésre vagy a tagállamok egymás belső körülményeire vonatkozó információkat. Ezeknek a megosztása nem feltétlenül szolgálják a tagállamok rövid távú érdekeit, gondoljunk akár a finoman szólva is összetett magyar-szlovák, magyar-román kapcsolatrendszerre. A hatékony nemzetbiztonsági együttműködés, szemben az évszázadok alatt belénk rögzült ellenségességgel, olyan sorsközösség felvállalását jelenti az uniós tagállamok között, amelyért az euroszkepticizmus (amely valójában sokszor egyszerű unióellenesség) jelenlegi szintje mellett a politikai vezetőinknek komoly politikai tőkét kell feláldozniuk, amennyiben az együttműködést lakosságainkkal el akarják fogadtatni. A nemzeti szolgálatok közötti együttműködés mellett meg kell erősíteni a jelenleg csupán az uniós szintű koordinációt elősegítő közös titkosszolgálati intézményeket. Ez egyrészt anyagi terhekkel fog járni, azonban ennél megint csak fontosabb, hogy képesek lesznek-e a tagállamok kiengedni kezükből állampolgáraik megvédésének felelősségét és átruházni azt egy Brüsszelnek felelő szervezetre. Felmerült az Unió külső határvédelmének megerősítése olyan módon, hogy az adott frontország tiltakozása ellenére is katonai, rendőri egységeket küldhetne Brüsszel, amennyiben a tagállamok a közösségi beavatkozást minősített többséggel jóváhagynák. Miközben a javaslat hasznossága kétségtelen, megelőzhetné, hogy az unió a visszaállított belső határok miatt még jobban szétforgácsolódjon, a tagállamok nemzeti szuverenitása komolyan sérülne.
A közös uniós válaszok hangoztatása a jelenleg is regnáló politikai erők részéről helyes irány, azonban a legnagyobb kérdés, hogy a szélsőséges, euroszkeptikus vagy egyenesen unióellenes pártok és politikai mozgalmak meg tudják-e akadályozni a biztonsági unió felé tett kezdeti lépéseket. Az Iszlám Állam forgatókönyve éppen arra épül, hogy a magukat veszélyben érző európai polgárok Brüsszelt hibáztatva a terrorhullámért olyan vezetőkre szavaznak a soron következő választásokon, amelyek megakadályoznák a biztonsági unió kialakítását és így egy gyenge, megosztott Európa ellen kellene harcolniuk. Kérdéses, hogy a múlt héten összegyűlt és konstruktív vitára képes európai miniszterek közül ki lesz hatalmon néhány év múlva. Különösen érdemes figyelni az Unióból való kilépéssel kacérkodó Nagy-Britanniára, illetve Franciaországra, amelyben a Nemzeti Front népszerűsége példátlan magasságokba emelkedett és nyíltan szét kívánják verni az Európai Uniót.
A párizsi, brüsszeli, isztambuli terrortámadásokra adandó válasz alapvetően meghatározza majd az Unió jövőjét, azonban a tét nem csupán a soron következő bombamerényletek elhárítása, hanem sokkal inkább a valódi sorsközösség kialakulása az európai államok között. Amennyiben az Iszlám Állam helyesen kalkulált és az unióellenes politikai erők megerősödnek, nem csupán a nemzetközi terrorizmusnak leszünk még jobban kiszolgáltatva, hanem mint történelmünk bebizonyította, államaink újra fenyegetést jelenthetnek egymásra. A terrorizmus nem képes eltörölni az európai nemzeteket, de ezek a nemzetek képesek elpusztítani egymást, amennyiben Brüsszel nem megújul, hanem az általa nyújtott védelmező ernyő összeomlik az unióellenes politikai erők nyomása alatt. A felelős vezetőinknek ezért kontextusba kell helyezniük a biztonsági unió megteremtése nyomán elveszítendő nemzeti szuverenitás kérdését, bebizonyítani az európai polgároknak, hogy paradox módon a lemondás ezekről az évezredes önrendelkezési jogokról egyben népeink megvédésének elsődleges feltétele.
Csepregi Zsolt
