A héten történt.. Franciaország

2010. november 28.

Elkötelezett az új kormány a megszorító intézkedések mellett - Franciaország régi/új miniszterelnöke, François Fillon elkötelezett a korábban megkezdett deficit-csökkentő reformok folytatása mellett. Célja a gazdaság versenyképességének növelése, a munkahelyek megőrzése, a költségvetési hiány csökkentése és a nyugdíjasok védelme – jelentette ki a kormányfő szerdán. Fillon már az idei évre egy 1,5%-ot meghaladó gazdasági növekedést jósol Franciaországnak, amely jövőre csak nőni fog, hála Sarkozy liberális gazdasági reformjának, amely majd „levegőhöz juttatja a magánszektort”. Ez, Fillon és Sarkozy reményei szerint, helyreállítja majd a francia gazdaságot – az államfőt pedig az elnöki székben tartja.

 
Visszavonulásra szólít fel az Al Kaida - A Maliban hónapok óta fogvatartott francia túszok élete múlik azon, hogy Franciaország szóba áll-e Osama Bin Ladennel és visszavonja-e csapatait Afganisztánból – üzente egy TV felvételen keresztül Abdelmalek Droukel, az Al Kaida észak-afrikai ágának (AQIM) vezetője. Az üzenet röviddel az afganisztáni helyzetre fókuszáló lisszaboni NATO csúcs után érkezett, és jól bizonyítja szakértők azon gyanúját, mely szerint az AQIM és az Al Kaida Bin Laden vezette ága között szoros a kapcsolat és együttműködés. Az üzenet túl sok információt a túszok állapotáról nem árul el; a felvétel hitelességét a francia Védelmi Minisztérium vizsgálja.
 
Elöregedett francia orvostársadalom - Idős orvosok, rossz földrajzi eloszlás és a fiatal orvosok által mellőzött vidéki körzetek ellátás nélkül maradása jellemzi a francia orvostársadalmat – derült ki az Orvosok Rendjének Nemzeti Tanácsa (CNOM) keddi jelentéséből. A beszámoló szerint a legnagyobb gondot a francia orvosok átlagéletkorának folyamatos növekedése jelenti, hiszen míg egy év alatt a nyugdíjba menők száma 6,6%-kal nőtt, addig a pályakezdőké csak 1,8%-kal, az átlagéletkor pedig így eléri az 50 évet. A megoldást a CNOM szerint a fiatal orvosokat sújtó terhek csökkentése, a magasabb juttatások és a jobb életkörülmények megteremtése, valamint a vidéki és városi munkavállalás közötti egyenlőtlenségek konszolidálása hozná.
 
Újraindul a keresés a lezuhant Airbus után - A Rio de Janeiro-ból Párizsba közlekedő Airbus 330-200 tavaly júniusban zuhant az Atlanti-óceánba, fedélzetén 228 utassal, akik közül senki nem élte túl a balesetet. Az okokra az azóta lefolytatott három nyomozás során sem sikerült fényt deríteni, ezért az áldozatok hozzátartozói egy negyedik nyomozás megindítását kérték a francia kormánytól. Thierry Mariani, közlekedési miniszter 2011 februárjára ígérte a nyomozás megkezdését. Az biztos, hogy a gép egy viharban zuhant le, de amíg a fekete dobozokat nem találják meg, a valódi okokra sem fog fény derülni.

 

Baumann Zsófi

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr382478368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása