Börtön várhat a volt francia elnökre

2011. március 08.

Annak ellenére, hogy leköszönése óta már több mint négy év telt, Jacques Chirac volt francia elnök saját hazájában még mindig a legnépszerűbb politikusok egyike. A lakosság szimpátiája azonban könnyen kevésnek bizonyulhat, ha a közeljövőben Chiracot bűnösnek találják korrupció vádjában. Az esély meg van rá, hiszen az ügy hétfőn hivatalosan is bíróság elé került, bár magát a tárgyalást végül mégis elhalasztották, miután a volt elnök egyik vádlott társának ügyvédje alkotmányellenességre hivatkozva fellebbezett az Alkotmánybírósághoz.
 
Jacques Chirac korrupciós ügye hosszú évek óta foglalkoztatja a francia közvéleményt, hiszen a gyanú árnya már jóval elnöki ciklusa közben rávetült az elmúlt évtizedek egyik legbefolyásosabb európai politikusára. Az ok, hogy eddig miért nem került ténylegesen bíróság elé Chirac, az elnöki mentesség intézményében keresendő, hiszen, ahogyan sok más országban, úgy Franciaországban sem büntethető az államfő, amíg hivatalban van. Márpedig a volt elnök 12 évig, egész pontosan 1995-től 2007-ig vezette országát. A sikkasztás-korrupció vádja azonban nem a volt elnököt, hanem elsősorban a volt polgármester Chiracot sújtja, aki mielőtt elnökké választották volna, 18 évig vezette a főváros önkormányzatát. A vádak szerint Párizs elöljárójaként Jacques Chirac több olyan állást hozatott létre (szám szerint nagyjából 28-at – szerk.), melyek mindegyike mindössze pénz kiutalására szolgált, részben politikai pártfogoltaknak és anyapártjának, részben pedig saját elnöki kampányának.
 
("Komoly bajban Jacques Chirac", forrás: www.telegraph.co.uk)
 
Bár nincs pontos adat arra vonatkozóan, hogy Chirac és bűntársai – köztük például két volt kabinetfőnöke is – elvben mekkora összeget sikkasztottak, de némi támpontot azért adhat, hogy leköszönése után a volt elnök, valamint pártja (UMP) beleegyezett abba, hogy hajlandóak kártérítést fizetni a párizsi önkormányzatnak, ha az ejti az esetleges hatalmi visszaélésekkel kapcsolatos vádjait. Miután hosszas egyeztetés után a főváros elfogadta az ajánlatot, Chirac előbb 500 ezer, majd az UMP 1,7 millió eurót fizetett ki a kereset megszüntetéséért. A korrupció gyanúját azonban ennek ellenére sem tudta levetkőzni a volt elnök, éppen ezért nem is volt különösebben meglepő, hogy tavaly újból bírósági idézést kapott. Ez alkalommal viszont már nem volt lehetőség alkudni, hiszen az ügyészség előre kijelentette, hogy az ügyben érintett minden vádlott köteles bíróság előtt felelni az őt ért vádakért, beleértve természetesen Jacques Chiracot is.
 
Ahogy persze várható volt, az egyik vádlott ügyvédje alkotmányellenességre hivatkozva fellebbezett a tárgyalás lefolytatásával szemben, emiatt az ügy – legjobb esetben – ismét hónapokat fog csúszni, amíg ismételten elér majd a mostani fázisába. De egy biztos, hogy az előzetes híresztelésekkel ellentétben a most 78 éves Chirac láthatóan nem szenved sem Alzheimer-kórban, sem pedig semmilyen egyéb súlyos betegségben, vagyis vélhetően nem akadályozza majd semmi abban, hogy végre szembe nézzen az őt ért vádakkal. Az ügy pikantériáját – azon kívül, hogy XVI. Lajos és Philippe Pétain marsall elítélése óta, vagyis 1945 óta nem állt bíróság elé egyetlen francia államfő sem – leginkább az adja, hogy 2004-ben már ebben a kérdésben több magas rangú politikust, köztük például a jelenlegi külügyminisztert is (Alain Juppé) bűnösnek találtak korrupció és sikkasztás vádjában.
 

Mindent összevetve tehát megállapítható, főleg a 2004-es eseményeket figyelembe véve, hogy Jacques Chirac komoly bajban van, mivel a tények, amik, mint tudjuk, makacs dolgok, erősen ellene játszanak. Persze ettől még lehet, hogy nem ítélik el a volt elnököt, sőt, lehet, hogy végül még a tárgyalást is megússza egészségi állapotára való tekintettel. De az, hogy a gyanú árnyéka már rávetült a legnépszerűbb francia politikusra, biztos. Kérdés persze, hogy ez végül örökre befeketíti-e a nevét, vagy sem. Mindenestre, ha így lesz, ha úgy, mi figyelni fogunk, mert 2011 könnyen egy politikai óriás csúfos bukását eredményezheti.

Németh Áron Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr182720852

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Richard Quandt - TUDOMÁNY ÉS KORRUPCIÓ 2011.03.09. 08:45:37

Alig telik el nap, hogy ne hallanánk valamilyen korrupciós botrányról. A média a világ minden országában beszámol a vesztegetésekről, közpénzek sikkasztásáról, hatalommal való visszaélésről, összeférhetetlenségi ügyekről. A korrupció mérésére a Transpa...

Trackback: Richard Quandt - TUDOMÁNY ÉS KORRUPCIÓ 2011.03.09. 08:42:03

Alig telik el nap, hogy ne hallanánk valamilyen korrupciós botrányról. A média a világ minden országában beszámol a vesztegetésekről, közpénzek sikkasztásáról, hatalommal való visszaélésről, összeférhetetlenségi ügyekről. A korrupció mérésére a Transpa...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása