Bonyolult kormányalakítási tárgyalásokra számíthat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, miután a lehetséges koalíciós partnerek hol összefogva, hol egymást kijátszva igyekeznek pozíciókat szerezni a következő izraeli kabinetben.
Nehezen lehetne földcsuszamlásszerű győzelmi eredménynek nevezni a Likud - Yiszrael Beitenu (Izrael a hazánk) közös lista élén álló jelenlegi miniszterelnök, Benjamin Netanjahu 31 mandátumát a 120 fős Knesszetben. A január 22-én tartott parlamenti választásokon elért eredmény ahhoz mindenesetre elegendő volt, hogy Simon Peresz államfő a héten őt kérte fel az új kormány megalakítására, és ezzel hivatalos szakaszba ért a választások éjszakája óta tartó egyeztetés a pártok között.
Leadásra ácsingózó szavazólapok (Kép forrása: Haaretz)
Az előrejelzésekhez képest a 19. Knesszet sokkal kevésbé lesz jobboldali, inkább beszélhetünk a politikai centrum megerősödéséről. A mérsékelt, nacionalista-vallásos, ultraortodox pártok alkotta izraeli jobboldal 61, míg a centrista, baloldali és arab pártokból álló blokk 59 mandátumot szerzett a választásokon.
A centrum feltörekvő csillaga Yair Lapid, a magyar származású újságíró-politikus Tommy Lapid fia. Pártja a Yes Atid (Van Jövő) 19 parlamenti helyet szerzett, négy mandátummal megelőzve a Munkapártot. Ez is komoly eredmény a pártszakadástól megtépázott Munkapártnak, amelyet ugyancsak egy sikeres újságíró, Shelly Yachimovich állított talpra. Ez a politikai formáció azonban már nem a jól megszokott hagyományos baloldali párt, sokkal inkább tartozik a politikai spektrum közepéhez, ahol ezek a pártok a mostani választáson szinte teljesen összeomló Kadima helyét töltik ki. A harmadik erő ezen a fronton a korábbi külügyminiszter Tzipi Livni pártja, a Hatnua, amely hat mandátumát az előző két párttól eltérően sokkal inkább külpolitikai vonalon, a békefolyamat újraindításának ígéretével szerezte meg.
Az első helyen végzett pártszövetségtől jobbra álló Habayit Hayehudi (Zsidó Otthon) a ciszjordániai telepesekhez húzó politikával igyekezett szavazatokat elragadni a mérséklődő Yiszrael Beitenu által hagyott jobbszélen. Képviselői ezzel a taktikával a várakozásokat alulmúlóan 12 mandátumot szereztek. A Habayit Hayehudi a koalíciós tárgyalásokon még így is Netanjahu második legfontosabb partnere lehet Lapid után, hiszen a Munkapárt semmilyen formában nem kíván részt venni Netanjahu kormányában.
Az ultraortodox vallásos pártok, a Shas és askenázi megfelelője természetesen rögtön ajánlották magukat a koalíciós tárgyalásokra. Fő politikai üzenetük az ultraortodox szavazóikat eddig megillető szociális juttatások és egyéb kiváltságok megőrzése egy olyan Izraelben, ahol a többségi társadalom egyre kevésbé akarja finanszírozni ezen tízezrek életen át tartó Tóra tanulását. Ezt az ígéretet kizárólag kormánypozícióból tudják biztosítani, azonban hatalmas nyomás alatt vannak minden irányból, ezért már jelezték, készek a kérdés kompromisszumos megoldására.
Végül annak ellenére, hogy az izraeli lakosság mintegy 20 százaléka arab, pártjaik, amelyek között van iszlamista, pán-arab nacionalista és kommunista, együttesen is csupán a szavazatok tíz százalékát szerezték meg. Az izraeli arabok fele szívesebben szavaz nem arab baloldali pártra, hiszen leginkább a jóléti kérdések foglalkoztatják őket.
Netanjahu választása a következő: viszonylag egyszerűen létrehozhatna egy gyenge kormánykoalíciót (61 mandátum), amelybe a vallásos pártokat és a nacionalista Zsidó Otthont venné be. Ezzel azonban egyrészt kiszolgáltatná a kormányát egy bizalmatlansági szavazásnak, másrészt a nemzetközi közösség nem kíván egy jobbra tolódó Izraelt látni. A jelenlegi kiélezett külpolitikai helyzetben a külső szövetségeseinek elidegenítését Netanjahu nehezen engedheti meg magának. Ami talán még ennél is fontosabb, egy ilyen jobboldali kormány nem képviselné az izraeli társadalom azon akaratát, hogy a centrum által képviselt szociális kérdések legyenek végre a politikai napirenden a folyamatos katonai fenyegetettség közepette is. Yair Lapid ezért van nyerő pozícióban, hiszen támogatást hozna az új izraeli kormánynak mind belföldön, mind külföldön. Várhatóan komoly árat fog kérni az általa hozott mandátumokért az ultraortodoxokat megillető kiváltságok kárára, másrészt egyértelmű, hogy belátható időn belül ő akar Izrael miniszterelnöke lenni.
Magyarországról nézve Netanjahunak érdeke minél több centrista párt beemelése a kormányba, ezzel kiegyensúlyozva a koalíciót, hogy egy – egy párt esetleges későbbi kilépése ne okozzon kormányválságot, ami oly jellemző Izraelre. A Tzipi Livni által annyit emlegetett centrista forradalom nem jött el, azonban a hagyományos baloldal halála és a centrális pártok megerősödése azt mutatja, hogy amennyiben Netanjahunak nem sikerül széles és kompromisszumos alapra helyezni következő kormányát, úgy kockáztat egy újabb előrehozott választást, amelyből következő alkalommal a centrista blokk jöhet ki legerősebben.
Csepregi Zsolt
