Két hét alatt két német állami tisztviselőről derült ki, hogy feltételezhetően az Egyesült Államok kezére játszottak át fontos nemzetbiztonsági információkat. Angela Merkel fokozatosan veszít türelméből, és egyre többen kíváncsiak, hogy a jelen helyzet milyen mértékben rontja a két ország kapcsolatát. A valódi kérdés azonban inkább az, hogy miért vitték a németek reflektorfénybe az ügyet?
A mostani szituáció korántsem új keletű. Tavaly októberben mi is írtunk arról a Wikileaks által kiadott térképről, ami bemutatta, hány városban működnek elektronikus lehallgató központok (köztük például Budapesten is), és hogy egyre több európai vezetővel kapcsolatban derült fény ara, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatják őket. Angela Merkel már akkor is nemtetszését fejezte ki az üggyel kapcsolatban, véleménye szerint szövetséges, baráti államoknak nem szabadna ilyen bizalmatlannak lenniük egymással. Aztán a vádaskodások, újságcikkek és riportok – ahogy az lenni szokott – szép lassan alábbhagytak. A tervezett euroatlanti titkosszolgálati egyezmények és megállapodások elhaltak, vagy előkészítésük csupán a színfalak mögött zajlik.
Mindehhez fel kellett ismerni a helyzet realitását: az összes állam, amelynek kapacitásai megengedik, kémkedik más államok után. Véleményem szerint erről az alappontról kell indulni. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor mindjárt a tavalyihoz hasonló színben tűnik fel a mostani helyzet is: felvetődik a kérdés, hogy milyen hírértéket is hordoz mindez? Az előző évben azt remélhettük, hogy az általános felháborodás miatt az EU és az Egyesült Államok között megmozdul valamilyen általános párbeszéd ezen témákban – és ez valószínűleg így is történt. Akkor a leleplezések a világsajtó irányából indultak, amire az akkori kormányoknak reagálniuk kellett. A mostani szituáció különbsége pont az, hogy láthatóan semmilyen körülmény nem kényszerítette Németországot arra, hogy reflektorfények előtt intézze a két lebukott amerikai kém ügyét. Az ilyen fiaskókat általában a háttérben, nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva csöndben szokták kezelni. Mi lehet akkor vajon most az ellenkezőjére való ok?
("Fokozódó figyelem" - Angela Merkel és Barack Obama, f: www.cnn.com)
Az egyik opció német belpolitikai játszmát sejtet. Merkelt nagyon sok kritika érte tavaly, hogy nem reagált kellő erővel az akkori lehallgatási botrányra, és hogy hagyta elsikkadni a szituációt. Ellenzéke ennek megfelelően most még nagyobb nyomás alá helyezte, hogy kellő mértékben vágjon vissza a szövetséges, ámde kémkedő Egyesült Államoknak. Mindamellett, hogy az ilyen belföldi erőfitogtatási szerepek gyakran befolyásolni tudják a külpolitikai aktualitásokat, nehéz elhinni, hogy a német szociáldemokraták lecsendesítése miatt Angela Merkel belemenne egy az amerikaiakkal való nyilatkozatháborúba.
Egy másik esetleges ok lehet a már említett euroatlanti titkosszolgálati keretszabályok lefektetésének előremozdítása. Közel semmilyen információnk nincs ezen tárgyalások előremeneteléről, és bár természetesen érthető, hogy egy ilyen témáról nem fogunk minden nap részletes beszámolókat olvasni, azonban az, hogy semmilyen hír nincs minderről, az meglepő. Könnyen előfordulhat, hogy Merkel épp egy ilyen, a világsajtó színe előtt zajlódó botránnyal fogja tudni újra maga mellé állítani az európai államok vezetőit, hogy együtt nagyobb nyomást helyezhessenek amerikai szövetségesükre.
Egy harmadik, mondhatni minden összeesküvés-elmélettől mentes verzió pedig talán csak annyi lenne, hogy Angela Merkel, és úgy a németek általában tényleg nagyon nem kedvelik, ha valaki (főleg egy baráti állam) kémkedik utánuk. Ez egy olyan országban, ahol fel kellett dolgozni mind a Gestapo, mind a Stasi után maradt történelmi emlékeket, talán nem is olyan meglepő. Előfordulhat, hogy a nyilvánosság bevonása csupán jelzés arra, hogy Németország nem hajlandó elnézni az ilyen eseteket, legyen szó bármilyen nagyhatalomról is.
Barack Obama tavaly tagadta, hogy tudott volna például Angela Merkel lehallgatásáról – ami kissé hihetetlennek tűnik a titkosszolgálati szakértők szemében. Most újabb kényes helyzetbe került, amikor a német kancellárral való beszélgetésekor még nem is tudott arról, hogy őrizetbe vették az első kémkedéssel vádolt német tisztviselőt. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb partnere Németország, akik több aktuális fronton is támogatják őket: például az orosz-ukrán helyzet megoldásában vagy az iráni nukleáris tárgyalások során is. Akármelyik vélt ok is játszik kisebb-nagyobb szerepet a háttérben, nem engedhetik meg, hogy egy ilyen ügy sokáig foltot hagyjon a kapcsolatukon. Kíváncsiak vagyunk, vajon a mostani hétre is jut-e egy újabb leleplezés, vagy innentől kezdve a színfalak mögé tereli-e a Fehér Ház és Merkel kormánya az ügyet.
Mészáros Tamás