A DiploMaci lassan 4-ik évébe lép, de több mint 1.000 Facebook like, közel 100 Index.hu / Napi.hu főoldal és majdnem 200 ezer egyedi látogató után is még mindig sokszor felmerül velünk kapcsolatban a kérdés, hogy tulajdonképpen miért szerkesztjük a blogot és mi ezzel az egésszel a célunk. Most elmondom nektek, pár várható újítással karöltve, mert hamarosan érkezik a DiploMaci 2.0!

A DiploMacit 2010 őszén néhány egyetemi barátommal azért alapítottam, hogy végre legyen itthon egy olyan külpolitikával foglalkozó szakmai portál, ahol értelmesen lehet írni és olvasni a minket, magyarokat közvetlenül, vagy közvetve érintő nemzetközi politikai folyamatokról. Szemem előtt leginkább az angolszász újságírói hagyományok lebegtek. Jól strukturált cikkeket akartam, olyan területek elemzésével, amelyek hazánk számára valamiért relevánsak és ahol egy-egy üggyel összefüggésben egyaránt megjelennek a fontos tények, valamint az ezeken alapuló markáns újságírói vélemények. Meglátásom szerint ez a felfogás kettős célt szolgál. Egyfelől megismerhetitek bizonyos kérdések hátterét, méghozzá pártatlanul. Másfelől pedig világossá válhat számotokra, hogy ezek alapján adott írónk milyen végkövetkeztetésekre jutott.

Ez miért lényeges?

Szerintem azért, mert függetlenül attól, hogy azzal a szerzővel egyetértetek-e vagy sem, ez a felosztás úgy próbál benneteket véleményem nyilvánításra, gondolkodásra sarkallni, hogy a tényeket, amikkel a szerző maga is dolgozott, Ti is látjátok, így alapot adva az értelmes párbeszédre. Természetesen vannak cikkeink, amikor nem sikerül felsorolni az összes tényt (például publikálás után kiderülnek újabbak), vagy nem teljesen érthető a véleményünk, ezen nincs mit tagadnom. De miután mindig próbálunk legjobb tudásunk szerint írni, úgy hiszem, főleg így 4 év távlatából, hogy jó úton haladunk afelé, hogy ezeket a malőröket a jövőben végleg és teljes mértékben magunk mögött hagyjuk. Nyilván ez nem megy egyik napról a másikra, de igyekszünk.

Miért kell ez megközelítés?

Leginkább ezek miatt: Nemzet, Hírlap, 168, Galamus, Népszava. Szűklátókörűség, hangulatkeltés, szelektív tényértelmezés, sárdobálás, süketség, "vissza a szocializmusba" attitűd. Az itt felsorolt külpolitikával foglalkozó írásokból nekem ezek tükröződnek. Persze világos, hogy miért: a hazai külpolitikai újságírók jelentős szelete minimum három dologról szentül meg van győződve Az első, hogy minden külpolitikai hírt magyar viszonyokra kell lefordítani, ezzel alapot teremtve egy kis kommunistázáshoz / nácizáshoz. A második, hogy minden külpolitikai-külgazdasági tényt, fejleményt szelektíven kell értelmezni, ezzel alátámasztva saját felfogásuk és a nekik szimpatikus pártcsalád nyilatkozatainak helyességét. A harmadik pedig, hogy minden külpolitikai stratégiával kapcsolatos kritikus megjegyzést ki kell irtani írásaikból, ezzel biztosítva, hogy a nekik kedves döntéshozóknak soha se kelljen magyarázkodni.  

("Hazai külpolitikai újságírók egymásról alkotott tömör véleménye")

Miért káros ez a szemlélet?

Röviden, mert megöli a párbeszédet és az ebből eredő értelmes, független közgondolkodás lehetőségét. A Nemzet cikkében például a szerző azzal támadja a Galamus által előhúzott marginális svájci orgánum cikkét, hogy az úgy próbálja besározni a magyar kormányt, hogy érvelését olyan gazdasági mutatókra alapozza, amelyek szelektíven vannak válogatva. Ezért a szerző mit tesz a baloldali kötődésű portál nyilvánvalóan egyoldalú írására válaszul? Hát, ír maga is egy szelektív cikket. Ezzel részben köztudatba emel egy nemzetközileg nem túl jelentős sajtóterméket, aminek a véleménye nem tekinthető fajsúlyosnak. Részben, felesleges hangulatot szít. Részben pedig semmi értelmeset nem mond el a megszerzett tényekre alapozva, csak vagdalkozik. De nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a másik fél ennek tökéletes mása, némi mesterkélt rettegéssel fűszerezve.

Véleményem szerint ugyanis a szerzőknek a nevezett példák esetében a tények alapján nem olyan következtetésekre kellett volna jutniuk, minthogy a liberális állami-gazdasági berendezkedés az egyetlen sikeres a világban, ami tehát a magyar miniszterelnök tusnádfürdői kijelentését illeti, hogy ezt meg kell haladni, nemzetrontó (Galamus), vagy, hogy az elmúlt évtizedek statisztikái alapján a szingapúriak és a törökök hihetetlen növekedést tudhatnak maguk mögött, tehát a magyar kormány akár le is válthatná a jelenlegi államszerkezetet (Nemzet). Hanem a kettő ötvözésére kellett volna törekedni, mert a valóság bár az, hogy az elmúlt 1000 évben nyugati minták hatására fejlődtünk annyit, amennyit, közel sem biztos, hogy a következő 1000 évben is azok alapján fogunk, vagy azok alapján kell. Ezt az egész kérdést tehát, ahogy amúgy minden egyéb nemzetközi politikát érintőt is, nem lehet fekete vagy fehér alapon értelmezni. Helyette arra kell törekedni, hogy tényekből dolgozzunk, szem előtt tartva mindig a helyi kontextust. Azokat igyekezzünk mindig maradéktalanul bemutatni. És ezek alapján próbáljunk mindig világos, saját véleményt kialakítani, ami alapján később – a másik következtetéseit tiszteletben tartva – másokkal érdemben vitatkozhatunk.

("Nem muszáj elfogadni, mindent amit leírnak. Választás mindig van.")

Úgy érzem, hogy ezt a felfogást itthon sajnos (még) kevesen képviselik. Ám az idő remélhetőleg nekünk dolgozik, mert mi eddig is, és ezután is ezt fogjuk képviselni itt a DiploMacinál. Éppen ezért az elkövetkező hetekben több újítást tervezünk a blogon. Lesz például friss logónk. Lesz új, letisztultabb felületünk. Illetve elindítjuk saját hírlevél rendszerünket is, hogy a legfontosabb heti külpolitikai hírekről még véletlenül se maradjatok le. A DiploMaci tehát és persze mi, akik szerkesztjük, változatlanul elkötelezettek vagyunk amellett, hogy segítsünk nektek abban, hogy megértsétek a minket körülölelő világot és benne legfőképp hazánk, Magyarország helyzetét.

Remélem továbbra is velünk tartotok, mert Mi itt leszünk!

Németh Áron Attila