Érdekes kettős játékot tapasztalhatunk Szerbiától, amely az európai uniós tagjelöltsége mellett igen szorgosan építi kapcsolatait Putyin Oroszországával is. Bár a két ország nyelvi és kulturális közössége okán szoros történelmi viszonyra tekinthet vissza, a jugoszláviai évtizedek során aktív eltávolodás volt soron. Mostanra viszont újra beteljesedett egy 180 fokos fordulat – vajon Szerbia lesz Moszkva igazi falova Európában?

Egy rövid időre talán fellélegezhet a magyar külügyi sajtóosztály: úgy tűnik déli szomszédunk átvette tőlünk a stafétát az orosz-EU hintapolitika kiteljesítésével kapcsolatban. Nagyon úgy tűnik, hogy Szerbiában valósul meg az orbáni keleti nyitás annak totális formájában, azzal a nagy különbséggel, hogy Szerbia még nem EU tagállam. A mostani lépések pedig nem sokat fognak tenni annak érdekében, hogy ez sokat változzon a közeljövőben.

Ahogy a hírlevelünk olvasói már tudhatják, Vlagyimir Putyin lesz a díszvendége a most csütörtökön tartandó, a második világháború szerbiai lezárását ünneplő megemlékezésnek. A tény természetesen nagy protokolláris jelentőséggel bír, főleg, mert az évforduló hivatalos dátuma október 20-a, míg most csütörtökön még csak 16-át fogunk írni – azonban az oroszok első emberének csak így fért bele az idejébe a látogatás. A szerb kormány pedig mindezek fényében egyszerűen előrehozta az eseményt pár nappal, és szervezett rá egy nagyszabású katonai felvonulást (amire a jugoszláv-szovjet szakadás óta nem volt példa). Nem meglepő, hogy az EU nem kifejezetten repes az örömtől annak hallatán, hogy Putyin előtt fog tisztelegni körülbelül 4500 szerb díszgárdista.

("Hasonló irány" - Dacsics és Orbán, f: www.mno.hu)

Szerbia kettős játszmáját nyílt gazdasági és politikai érdekek kényszerítik a jelenlegi keretek közé. A szerb gazdaság (mint majdnem minden régiós állam) nagyban függ az orosz gázimporttól, az oroszokkal való stratégiai viszony fenntartása így elsőrendű prioritás. Emellett fontos szerepet tölt be az egyenletben Koszovó elismerésének a kérdése is: az önállóságát 2008-ban deklaráló állam erős támogatást élvez az Unió irányából, amely ezt Szerbiától is elvárná. Oroszország eddig a szerbeknek kedvezett azzal, hogy a szakadár mozgalmak gyengítése érdekében az ENSZ-en belül megvétózta a koszovóiak székét a szervezetben, ez a körülmény azonban a jelenlegi, bizonyos szeparatista mozgalmak erős támogatásával könnyen elillanhat. Nem véletlen, hogy Alekszander Vucsics szerb miniszterelnök egyik oldalról folyamatosan nyugtatni próbálja az orosz felet az épülés előtt álló Déli Áramlat melletti kitartásukról, azonban meg is hajol az EU-s jogi ellenőrzések előtt, hátráltatva a földgázt szállító csővezeték építésének megkezdését.

A közelgő díszszemle azonban nem az egyetlen, a szerb-orosz közeledést mutató tény: megkezdődtek a tárgyalások egy limitált szabadkereskedelmi zóna kialakításáról a két ország között, hogy aktivizálni tudják az egymás közti export-import tevékenységet. A szerb vállalkozások ugyanis egyértelműen az EU-s kapcsolatokra hagyatkoznak jelenleg, a nyugatra induló kivitel közel nyolcszorosa az Oroszországba menő forgalomnak. Emellett szervezés alatt áll egy közös hadgyakorlat a már NATO-tag Horvátország határa mentén. Az pedig, hogy hétfőn Belgrádban szobrot emeltek II. Miklós orosz cárnak, már csak mondhatni „hab a tortán”.

("Növekvő elismerés" - Putyin bár Szerbiában, f: www.reuters.com)

Bár a szerb külügyminiszter, Ivica Dacsics kijelentésében megpróbálta a szoros viszonyt egyszerű történelmi, baráti múltra visszavezetni, egyértelmű, hogy mindez nem lesz elegendő az EU vezetőinek megnyugtatására – már ha még mindig ez a cél. Vucsics szerint azonban ez nem kérdés: országa számára a stratégiai irányok teljesen egyértelműen az EU és a nyugat felé mutatnak – erről a szerbek nemrég népszavazás* keretében is döntöttek. Mindezek fényében azonban kérdéses, hogy Szerbia meddig lesz képes mindkét felet ugyanolyan közel tartani magához, főleg most, amikor az oroszok közeledése Európához kifejezett ellenszenvet vált ki sokakból. Déli szomszédunknak tehát hamarosan döntésre kell jutnia, melyik érdekcsoport tud neki többet nyújtani hosszú távon, és érdemes elfogadni, hogy például Orbán Viktor közeledése az oroszokhoz egy nagy előnnyel indul: Magyarország már tagja az Európai Uniónak. Ha Szerbia számára továbbra is szintén ez a tagság a valódi cél, akkor a hintapolitikát érdemes lesz a teljes jogok megszerzéséig háttérbe szorítani – az Unió valószínűleg még akkor sem lesz abban a helyzetben, hogy egy ilyen irányultság ellen hathatósan fellépjen. Ám látva azt, hogy Moszkva mire használja fel és hogyan hálálja meg az EU-tagokkal való jó viszonyt, talán a legjobb, ha átgondolják a teljes kötéltánc-stratégiát.

*utólagos javítás: Szerbiában nem volt még a kérdésben népszavazás, azonban a legutóbbi választásokon az EU-párti erők győzedelmeskedtek. Elnézést a tévedésért!

Mészáros Tamás