Január 25-én újfent az urnákhoz vonul Görögország. A helyi szavazók pedig minden jel szerint nem kisebb dologról döntenek aznap, mint a szebb napokat látott Európai Unió jövőjéről. Természetesen a gazdasági válság kirobbanása óta sokan keltették már az EU halálhírét, ám a mostani választás abból a szempontból valóban sorsdöntő lehet, hogy olyan politikai változást indíthat el a kontinensen, ami könnyen magával sodorhatja az uniót, ahogy ma ismerjük.

Most vasárnap egyetlen igazán fontos kérdés lesz terítéken Görögországban, méghozzá, hogy a mérsékelt konzervatívnak tartott, jelenleg kormányon lévő Új Demokrácia párt, vagy a szélsőbaloldali-populista Sziriza párt nyeri-e meg az előrehozott országgyűlési választásokat. A legutolsó felmérések szerint a két formáció fej-fej halad egymás mellett. Elnézve viszont Alexisz Ciprasz, a Sziriza vezetőjének karizmáját és befolyását a jelenlegi miniszterelnök, Antonisz Szamarasz szürkébb fellépésével szemben, a szélsőbaloldal győzelme közel sem lehetetlen.

("Vasárnap is ünnepelhet?" - Alexisz Ciprasz)

Izgalmas kérdés persze – nem véletlen, hogy a legtöbbeket ez foglalkoztatja –, hogy mit hozhat a valóságban Ciprasz és pártja? Sokak szerint semmit. E tábor véleménye szerint amint hatalomra kerül a Sziriza, fülét-farkát behúzza majd és visszavonulót fúj. A korábbi demagóg és populista ígéretekből - és még inkább fenyegetésekből (pl. Görögország kiléptetése az EU-ból) - egyetlen egyet sem fog betartani a párt. Szépen végrehajtják a trojka (EU Bizottság, IMF, Európai Központi Bank) által előírt feltételeket, amit a közel 250 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi mentőcsomagért cserébe vállalt az akkori görög kormány, és kész. Az első két évük rámegy erre, meg a brutális népszerűségvesztésre, de utána populistáskodhatnak, legalább is a szavak szintjén biztosan. Egy másik népszerű vélekedés szerint a Sziriza nem lesz szégyenlős, egy esetleges választási győzelem után azonnal felrúg minden korábbi nemzetközi megállapodást. Követelni fogja a mentőcsomag teljes felülvizsgálatát, ami magával vonná bizonyos adósságok újratárgyalását, illetve megint mások teljes elhagyását, és még jó néhány további könnyítést. Amennyiben ebbe nem megy bele a trojka és persze Németország, az EU pénzügyi őre, akkor Görögország megkezdi a kilépést a szövetségből. A harmadik csoport feltételezése szerint pedig inkább az előbbi kettő eshetőség elegye valószínű. Ez a gyakorlatban kicsit olyan lenne, mint az elmúlt 5 év magyar külpolitikája, vagyis, a Sziriza vállalja, hogy a mentőcsomag legfontosabb vállalásai teljesülni fognak, cserébe viszont a trojka és Németország szemet huny majd Ciprasz stabilan kakaskodó, szabadságharcos attitűdje felett. Talán néhány kevésbé kardinális kérdésben még engedni is fognak a görög politikusnak, hogy véres kardként legyen mit körbevinnie Athén utcáin, hogy igen, ő ezt is el tudta intézni Brüsszelben.

A jövő hét hétfő ráadásul azért még izgalmasabb, mert a Sziriza esetleges választási győzelmének esetére felvázolt népszerű elemzői forgatókönyvek bármelyike teljesülhet. Lehet, hogy nyernek, de mégsem csinálnak semmi radikálisat. Lehet, hogy nyernek és borítják az asztalt. De az is lehet, hogy nyernek, de csak szavakban lesznek kemények, mert a színfalak mögött teszik, amit elvárnak tőlük. Sőt, még az is a pakliban van - hiszen az Új Demokrácia alig valamivel van lemaradva a közvélemény-kutatásokon -, hogy minden marad a régiben, és nem lesz politikai forradalom színhelye Platón hazája. Éppen ezért én nem is bocsátkoznék esélylatolgatásba, hogy milyen eredmény születhet: azon kívül persze, hogy vélhetően elképesztően szoros, tehát adott esetben még az is előfordulhat, hogy bár a választásokat a Sziriza nyeri, koalíciós partner hiányában az Új Demokrácia alakít újra kormányt.

Azt viszont fontosnak tartom aláhúzni, hogyha valóban a Sziriza nyer január 25-én, és kormányt alakít, akkor egy olyan, az EU egészére nézve veszélyes politikai folyamat indulhat be, amit nem biztos, hogy a mostani beteges állapotában a szervezet ki tud majd védeni. Amire itt gondolok a következő: az idén a görögök mellett még urnákhoz járulnak a britek, a franciák, a spanyolok, a lengyelek és az összes skandináv uniós tagállam is. Ezen államok mindegyikében olyan, a Szirizához hasonló népszerű pártok várják a megmérettetéseket, akiknek vagy az unióból, vagy a németek által erőltetett európai gazdasági válságkezelésből (megszorítások, kiegyensúlyozott költségvetés, stb.), vagy akár mindkettőből elegük van. Ők nem kérnek sem Brüsszelből, sem Angela Merkelből. A saját útjukat akarják járni, és ha ez azzal jár, hogy ki kell lépniük az EU-ból, megtennék. UKIP (Egyesült Királyság), Nemzeti Front (Franciaország), Podemos (Spanyolország) és még sorolhatnánk. És ha ezek a formációk az idén meghatározó erővé válnak a saját tagállamaikban, valamint hangjuk kiegészül olyan európai vezetőkével, mint Matteo Renzi olasz miniszterelnök, vagy Francois Hollande francia elnök, akik évek óta ágálnak a németek forszírozta, ám a dél-európai országok számára láthatóan kíméletlen gazdaságpolitikával szemben, nem nehéz belátni, hogy az EU célja és léte megkérdőjeleződik. Persze könnyen lehet, hogy még egy ilyen folyamat miatt sem szűnne meg. Talán az is lehet, hogy nem is lépne ki belőle senki. Érzésem szerint azonban az majdhogynem biztosra vehető egy ilyen forgatókönyv teljesülése esetén, hogy Európa örökre megváltozna. Hogy jobb vagy rosszabb irányba, azt ki-ki döntse el maga, de hogy radikális kanyart venne a szövetség, az biztos.

Németh Áron Attila