Az államügyész rejtélyes halála Argentínában

2015. január 26.

2004-ben Néstor Kirchner, a jelenlegi elnök férje kérte fel Alberto Nisman államügyészt, hogy folytassa a már elkezdett vizsgálatokat az 1994. július 18-án 85 halálos áldozattal és 300 sebesülttel járó – az Argentínai Zsidó Közösség Segélyegylete (AMIA) székháza ellen elkövetett – merénylet ügyében. Az ügyész komoly munkát végzett, január közepén bejelentette, hogy az elnök, Cristina Fernández de Kirchner valamint Héctor Timerman külügyminiszter azzal gyanúsíthatóak, hogy megpróbálták fedezni a feltételezett bűnösöket (magas rangú volt iráni vezetőket). Az államügyésznek állításait hétfőn, január 19-én kellett volna ismertetnie a képviselőház különbizottsága előtt. Vasárnap azonban Alberto Nisman meghalt...

Agatha Christie számára is fejtörést okozott volna, hogy egy ilyen szövevényes, napról napra újabb és újabb kérdéseket felvető gyilkosságot kitaláljon. Egy hete azonban Argentínát egy valóban megtörtént haláleset foglalkoztatja, maga Cristina Fernández de Kirchner múlt hétfő este az egyik közösségi portálon még kérdésként elmélkedett, hogy mi késztet egy embert arra, hogy eldobja magától az életét, míg csütörtök reggel már azt írta ugyanott, hogy meggyőződése, hogy az ügyészt megölték. De mi történt az elmúlt egy héten Argentínában, ami alapjaiban forgatta fel az amúgy sem csendes politikai hétköznapokat?

(Alberto Nisman; f.: ynetnews.com)

Alberto Nisman államügyész január elején nagyobbik kislányával Európában tartózkodott, majd 12-én visszatért Argentínába és másnap meggyanúsította az elnököt és néhány befolyásos politikust, hogy titkos tárgyalásokat folytattak Iránnal azért, hogy a feltételezett bűnösök felmentéséért cserébe gazdasági előnyökhöz juttassák az országot. Az ellenzék természetesen hamar lecsapott az ügyre és hétfőre behívták Nismant, hogy a közel háromszáz oldalas dokumentumot a képviselőház különbizottságával ismertesse. (Az államügyész két éve került összetűzésbe az elnökkel, miután Argentína – Héctor Timerman külügyminiszter személyében – aláírta Iránnal a „Megértés Memorandumát”, mely az 1994-es terrorcselekményt volt hivatott kivizsgálni. A memorandumot az államügyész nyíltan ellenezte és alkotmányellenesnek tartotta). Alberto Nisman azonban soha nem ért oda bizottsági meghallgatására, mert múlt vasárnap – az igazságügyi orvosszakértő számításai alapján argentin idő szerint délután kettő és négy között – meghalt. Aznap este a fürdőszobájában talált rá édesanyja, Sara Garfunkel és testőrei. Egy Bersa Thunder típusú pisztolyt találtak mellette, mely egyben a gyilkos fegyver is volt, halántékán érte a lövés. Első körben a hivatalos vizsgálatok öngyilkosságra utaltak, de egyre több nyom cáfolja az eredeti feltételezést, így elképzelhető, hogy Nisman gyilkosság áldozata lett, de az sem zárható ki, hogy öngyilkosságba kergették.

Kérdőjelek sokasága merül fel az üggyel kapcsolatban, nézzük a legfontosabbakat:

1. Nem találtak lőpornyomokat az áldozat jobb kezén az ügyön dolgozó nyomozó ügyész Viviana Fein szerint, aki elrendelte, hogy használják újra a fegyvert ellenőrizendő a lőpor maradványát a kézen.

2. A fegyvert, amivel később a halálos lövést leadták Nisman kölcsönkérte egy volt munkatársától, Diego Lagomarsinótól, akit évekkel azelőtt maga hívott az ügyészségre dolgozni. Utóbbi látta utoljára életben az államügyészt, szombaton, 17-én este nyolc óra tájban. Érthetetlen, miért kérte kölcsön a fegyvert Nisman, hiszen volt neki két másik, legálisan tartott fegyvere. Lagomarsino elmondása szerint az államügyész azzal indokolta a pisztoly kölcsönkérését, hogy egy nappal azelőtt felhívta őt Antonio Stiusso (az argentin titkosszolgálat műveleti részlegének mindenható vezetője, akit az elnök decemberben váltott le pozíciójából), és figyelmeztette, hogy ne bízzon testőreiben és vigyázzon a lányaira. Jelenleg a nyomozó ügyész és az ügyet vizsgáló bíró, Fabiana Palmaghini azt fontolgatják, hogy Lagomarsinót vádlottként hallgatják ki, egyelőre azonban csak az ország elhagyását tiltották meg neki.

3. Érthetetlen, hogyan érkezett a tett helyszínére (a Le Parc toronyház 13. emelete, Buenos Aires egyik legszebb és legmodernebb negyede, Puerto Madero) a bírónál és az ügyésznél is hamarabb Sergio Berni, a Biztonsági Minisztérium második embere, Kirchner elnök bizalmasa. Elmondása szerint jelenléte az átláthatóságot garantálta.

4. Találtak egy folyosót az államügyész lakása és a szomszéd lakás között, amelyen át elméletileg bejuthatott valaki Nisman lakásába. Ezen a helyen a légkondicionáló berendezés található, itt rögzítettek nyomokat is, de még nem tudni, hogy idegentől származnak, vagy a szerelők hagyták javítás közben. A szomszéd lakásban egy kínai állampolgár lakik albérlőként.

5. Az Argentínai Zsidó Szervezetek Szövetsége (DAIA) volt alelnökének, Jorge Kirschenbaum elmondása szerint a családtól tudja, hogy a lakásban találtak egy feljegyzést, amely a hétfői bevásárlási listát tartalmazza, Nisman maga készítette, ez is bizonyítja sokak szerint, hogy nem lehetett öngyilkos.

6. A DAIA alelnökének, Waldo Wolffnak szombaton (január 17-én) este hat óra körül Nisman WhatsApp-on (mobilos üzenetküldő alkalmazás) keresztül küldött egy képet az íróasztalán lévő dokumentumokról, jól látható, hogy készült a hétfői meghallgatására, ez volt az államügyész utolsó üzenete.

nisman_iroasztala.jpg

("Az utolsó fotó" - Nisman íróasztala; f.: clarin.com)

7. Nisman volt felesége Sandra Arroyo Salgado, aki bíróként dolgozik és két közös gyermekük édesanyja határozottan azt állította, hogy nem hisz volt férje öngyilkosságában.

8. Az elmúlt hat évben tíz rendőr ügyelt a nap 24 órájában Nismanra, de szombaton, halála előtt egy nappal senki sem volt mellette, a rendőrök azt állítják az államügyész maga kérte, hogy vasárnap 11:30-ig hagyják egyedül.

9. A szakértői vizsgálatok kiderítették, hogy a pisztoly a fejtől számítva 15 cm-nél távolabbról sült el, ami majdhogynem lehetetlenné teszi az öngyilkosság lehetőségét.

Múlt kedden a Management&Fit közvélemény-kutató intézet által elvégzett mérések azt mutatják, hogy tíz argentinból hét nem bízik az igazságszolgáltatásban és így abban sem, hogy az államügyész halálának körülményei tisztázódnak. Arra a kérdésre, hogy mit gondolnak Nisman az ország elnöke és más vezető politikusok elleni állításairól 61 százalékuk azt mondta, hogy igazak, és csupán 12 százalékuk gondolta, hogy ezek hamis állítások. Ugyan a kormány sem hisz már az öngyilkosságban, azt azonban továbbra is fenntartják, hogy Nisman állításai nem felelnek meg a valóságnak, és valójában őt Antonio Stiusso leváltott titkosszolgálati vezető irányította és vezette félre, aki így akart bosszút állni – állítják az elnök környezetéből – Cristina Fernández de Kirchneren a decemberi leváltásért. Stiusso egyébként eltűnt, egyes információk szerint Uruguayban van, mások szerint Miamiban. Környezete azt nyilatkozta, hogy fél és családjának is védelmet kért. Üzent, hogy amennyiben szavatolják a személyi biztonságát, kész beszélni Nisman haláláról és az államügyész állításairól.

("Én vagyok Nisman" - utcai demonstráció az argentin utcákon; f.: hirado.hu)

Az ellenzéki balközép Polgári Koalíció képviselője, Elisa Carrió hihetetlenül erősen fogalmazott, amikor azt mondta: „tudtam, hogy lopnak (Kirchner elnök és kormánya), hogy szisztematikusan hazudnak, de nem gondoltam volna, hogy ölnek is”. A tét nem kicsi Argentína számára: a Nisman-ügy alapos, politikamentes kivizsgálása jelenti az ország jogbiztonságának és hitelességének a fokmérőjét. Már az államügyész halála előtt is vitatott volt a köz- és jogbiztonság az országban, ezt kellene ennek az ügynek a mihamarabbi és megnyugtató megoldásával egyszer s mindenkorra rendezni. Meggyőződésem, hogy Nisman államügyész roppant kellemetlen volt a kormány számára, de afelől sincs kétségem, hogy halála sokkal többet ártott Cristina Fernández de Kirchnernek.

Erőss Bulcsú

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr267109543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása