Ma hajnalban 91 éves korában elhunyt a független Szingapúr megalapítója, Li Kuan Ju. A sokak által diktátornak, elnyomónak tartott keménykezű politikust a világ vezetői mégis Ázsia legendájának, igazi példaképnek tartották, például Obama amerikai elnök. Lee azonban nincs többé. De vajon nélküle összeomlik-e az általa megálmodott és felépített szingapúri modell vagy fiának, a jelenlegi miniszterelnöknek köszönhetően tovább él? Ma még mindkettőre van esély.
Korabeli visszaemlékezések szerint egy ritka intelligens, gyors észjárású és rendkívül határozott jellemű fiatal csatlakozott a legendás Cambridge-i Egyetem jogi karához az 1940-es években, aki angliai tanulmányait követően azonban szinte azonnal hazaköltözött Szingapúrba. Pedig Li Kuan Ju otthona ekkor még egy volt a rengeteg szegény és jellegtelen ázsiai brit gyarmat közül, amiről ráadásul sokan akkortájt úgy tartották, hogy több moszkitó lakja, mint ember. A városállam története és fejlődése ennek ellenére gyökeres fordulatot vett 1959-ben, miután Li-t miniszterelnökké választották az általa alapított, Népi Akció Párt (PAP) jelöltjeként. A kezdet persze, mint mindig, rettentő nehéz volt. 1963-ban a brit koronától függetlenedő Szingapúrnak két évvel később újabb függetlenségi harcot kellet folytatnia Malajziával (akikkel a britek után önszántukból összebútoroztak), ugyanis a felek szinte minden fajsúlyosabb politikai és gazdasági kérdésben ütköztek. A kenyértörést végül a maláj parlament döntése hozta el, amely egyhangú szavazáson (126 igen – 0 nem) lényegében kidobatta a szingapúriakat a föderációból. A döcögős indulás viszont nem szegte Li kedvét, aki ázsiai mintaállamot képzelt el hazájából. 50 év távlatából kijelenthető, hogy igaza volt, bármennyire is többen voltak azok, hosszú évtizedekig, akik kinevették és lesajnálták ezért. Az idő mindenben őt igazolta.
(Szingapúr az 1950-es években)
Lehet tehát szeretni vagy gyűlölni, átkozni vagy magasztalni Li Kuan Ju-t mindazért, amit és ahogyan tett Szingapúrral. Egy dolgot azonban nem lehet, nem elismerni az eredményeit. Talán Orbán Viktor magyar miniszterelnök is erre gondolt tavaly nyáron, az erdélyi Tusványoson elmondott, és azóta elhíresült beszédében, midőn követendő példakánt hivatkozott az országra. A kis délkelet-ázsiai városállam, amelyet nagyjából 5,4 millióan laknak, ma ugyanis az egy főre jutó GDP tekintetében például a világ harmadik leggazdagabbja; viszonyításként: ez az érték hazánk esetében kb. 20 ezer dollár, míg Szingapúr esetében kb. 80 ezer. De a sort még bőven lehet folytatni, hiszen az ország oktatása, egészségügye, versenyképessége, innovációs potenciálja évtizedek óta stabilan a világ legjobbjai között van. Ahogy korrupciós szintje is közel a nullával egyenlő. Nagybetűs gazdasági sikertörténet, amit tényleg nehéz vitatni. A külföldről érkező tőke egyik állandó lieblingje.
(Szingapúr a 2010-es években)
Szingapúrral kapcsolatban azonban – nem meglepő módon – a legtöbbeknek nem is a pénzügyi eredményei miatt van problémája, hanem sokkal inkább politikai hiányosságai miatt. Kér tagadni, ezekből is akad jó pár. Li Kuan Ju kreálmánya kezdetnek például egyáltalán nem rendelkezik szabad és független médiával. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi civilszervezet legutóbbi felmérése szerint (2015 World Press Freedom Index) Szingapúr médiaszabadsága 139-ik helyen áll az összesen 180 államot listázó indexen. Ez azt jelenti, hogy olyanok is előzik, mint Afganisztán vagy Venezuela, akiket nem szoktunk mintaállamként emlegetni, maximum elrettentő példaként. Nem jobb a helyzet továbbá akkor sem, ha az ember fia helyi ellenzéki politikus vagy aktivista, a jutalma ugyanis könnyen bebörtönzés, pénzügyi ellehetetlenítés lehet, gyakran nevetséges, koholt vádak alapján. De említhetnénk még a Li-féle leplezetlen nepotizmust is, mint aggasztó politikai gyakorlatot, hiszen idősebbik fia a jelenlegi miniszterelnök, a fiatalabbik pedig a helyi légügyi hatóság első embere, míg lánya egy kiemelt finanszírozású állami intézet igazgatója. És, ha ez még nem lenne elég, mindeközben a nagyobbik fiának, a kormányfőnek a felesége a legendás szingapúri befektetési alapnak, a Temasek Holdingnak a mindenható vezetője.
("Örökre elbúcsúzott Harry Lee" - Li Kuan Ju)
A felvezetőben feltett kérdésre tehát, hogy Li nélkül összeomlik-e az általa felépített és sok, a világpolitikában ma is meghatározó politikus által követendő példaként emlegetett szingapúri modell, nagyon nehéz válaszolni. Hiszen egyfelől igen, lehet, hogy középtávon bedől az egész. A városállam mai lakossága ugyanis, és főleg annak fiataljai, tanultak, külföldet megjártak és tájékozottak. Nem beszélve arról, hogy az új média területein járatosak, melyeket már sokkal nehezebb cenzúrázni, mint a klasszikus napilapokat, tv-csatornákat vagy rádiókat. Ha az ő jövőbeli követeléseik, vágyaik nem lesznek reprezentálva a mindennapokban, a Li-család által irányított politikai elit könnyen súlyos problémák és zavargások elé nézhet, ami akár a végüket is jelentheti. Másfelől azonban könnyen előfordulhat, hogy a modell nem csupán fennmarad, de meg is erősödik alapítójának halála után. Li Kuan Ju fia ugyanis sok elemző szerint sokkal jobban érti már a modern világ folyamatait, és benne a modern szingapúriak elvárásait, mint apja, aki bár nagy idők szemtanúja és nagy tettek végrehajtója volt, a 21. század politikai sikereihez ez már édeskevés. 2011-ben ezt viszont maga Li is felismerte és távozott a hatalomból, még ha csak formálisan is. Ma éjjel viszont már informálisan is. Szingapúr, ennek a 19. században a britek által létrehozott kis városállamnak tehát az igazi ereje és sikere vélhetően csak most, Li Kuan Ju halála után mutatkozik meg igazán.
Németh Áron Attila