A magyar kormányfő a hétvégén Erdélyben, a tusnádfürdői Bálványosi Szabadegyetemen tartott, szokás szerint, markáns politikai beszédet. Orbán Viktor kitért rá, mint az elmúlt bő 4 év során már oly sokszor, hogy szerinte a nyugati világnak leáldozott, így a jövőt hazánk számára egy munkaalapú, karakterét tekintve nem liberális természetű demokrácia jelenti. Bár a beszéd több izgalmas részletet tartalmaz, az elkövetkező írásban én az elmondottak külpolitikai vonatkozásait próbálom elemezni, illetve, hogy abból milyen miniszterelnöki világkép szűrhető le.
A hazai média baloldali része (pl: link) szombat este óta diktatúra, míg annak jobboldali része már-már a könnyes szemű dicsőítés (pl: link) lázában ég a magyar miniszterelnök által a Bálványosi Szabadegyetemen elmondottak alapján. Ebben persze semmi újdonság. Az itthoni sajtó két oldala, mint mindenhol a világban, mindig is különbözőképpen értelmezte / értelmezi az aktuális politikai folyamatokat. A kormányfő által elmondottak azonban kivételesen számunkra is tartalmaztak érdekes gondolatokat. Itt viszont nem azokra a kérdésekre gondolok, minthogy milyennek kell lennie az ideális magyar politikai berendezkedésnek (liberális kontra munkalapú, illiberális), vagy, hogy mennyire volt jelentős a rendszerváltás és az elmúlt 25 év. Természetesen ezek is fontos témák, ám egy külpolitikai szakblog munkatársaként ezekhez sem a kellő orgánum, sem a kellő felkészültség nem áll rendelkezésemre – meg aztán belpolitikai szempontból ezeket mások úgyis elemezni fogják.
(Kezdődik a miniszterelnök beszéde Tusnádfürdőn, f: www.mno.hu)
Amire ezzel szemben úgy érzem, hogy érdemes reflektálni az aktuális Orbán beszédből, az a következő kis rész: „(…) ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberálisak, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Ma a sztárok a nemzetközi elemzésekben Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország.” A miniszterelnök szerint ma tehát az olyan országok példája lehet követendő Magyarország és a nyugati világ számára, mint az idézetben felsoroltak. Ezzel kapcsolatban először is egy két évvel ezelőtti saját, illetve egy kollégánk, Gyuris Klaudia által írt tavalyi cikk ugrik be a Globális (ismertebb nevén: Keleti) Nyitás politikai stratégiájáról. Klaudiával akkor mindketten megállapítottuk, hogy a kormány keleti orientációja alapvetően üdvözölendő fejlemény. A világ azon felén ugyanis olyan mérvű gazdasági növekedés és tőkefelhalmozás történik, amit egy hazánkhoz hasonló pici és nyitott európai gazdaság nem hagyhat figyelmen kívül. Alapjaiban kellett és kell tehát a magyar kormánynak újra gondolnia, hogy kivel és milyen területeket mentén létesít üzleti kapcsolatokat. Azt azonban kiemeltük, és ezt máig így gondoljuk, hogy bármilyen stratégiai váltás nem mehet a korábbi kötelékek lazítására, esetleg felbontására, illetve a saját elveink, és általunk vallott alapértékek feladásához. Úgy vélem, bár a kormány ezekben vétett hibákat, sőt, néha nem is keveset (pl. azeri-örmény konfliktusba tenyerelés), a stratégiának egyelőre nem az irányával, sokkal inkább annak kivitelezésével van a gond. Hiszen amíg a kereskedelmi mutatóinkban szinte még semmi nem mutatkozik meg a nagy elhatározásból, hogy kelet felé nyitunk, addig politikai presztízsünkből már bőven veszítettünk. Erre persze lehet mondani, hogy csak az hibázik, aki dolgozik. Ez igaz. Ám lévén, hogy több probléma adódott inkább nemtörődömségből, vagy meggondolatlan, nem szakmai döntésből, mint a tényleges tudás hiányából, ezért a jövőben bőven van még hova fejlődni, és bizonyítani, hogy az új kormányzati külpolitikai stratégia mögött valódi elhatározás és szakmai munka, és nem csak üres PR-kommunikáció áll.
A fenti eszmefuttatásnak amúgy azért van jelentősége a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kapcsolatban, mert látható, hogy Orbán Viktor jelenleg keleten és nem nyugaton látja azokat a pozitív államberendezkedési / államfelfogási példákat, amelyekre szerinte építkezni kell, hogy a magyar nemzet sikeres lehessen. Ezzel összefüggésben azonban nem árt néhány, számomra fontos megállapítást tenni: 1) Törökország és India, ellentétben a miniszterelnök kijelentésével, demokratikus országok. Bár tény, előbbi valóban mutat jeleket, hogy hamarosan letér a nyugatias demokráciák útjáról, de jelenleg még nem ez a helyzet. 2) Kína és Oroszország, felfogását tekintve valóban mutat hasonlóságokat, amennyiben mindkettő esetében nagyon erős az állami szerepvállalás a gazdaságban – politikailag ugyanis, legalább is papíron, Oroszország több-, míg Kína egypártrendszer. Azonban nem árt észrevenni, hogy Kína sokkal pragmatikusabb menedzsment szemlélettel rendelkezik, mint az Orosz Föderáció. Sok esetben például azok a kínai nagyvállalatok, amelyekben az állam rendelkezik befolyásoló erővel (Bank of China, Dongfeng, Huawei, stb.) korántsem elfekvő, maradi, korrupcióban vergődő kifizető helyek, hanem nagyon is nyugatias mintákat követő profi vállalatok – ellentétben pl. az orosz államfő által kézi vezérelt Gazprommal. 3) Szingapúr a világ negyedik legnagyobb pénzügyi központja és munkavállalóinak közel a 70 százaléka a szolgáltató szektorban dolgozik. Ezt azért fontos aláhúzni, mert a jelenlegi magyar kormány általános szemléletével meglehetősen ellentétes módon a szingapúri vezetés kifejezetten sokat dolgozott azon az elmúlt 30 évben, hogy a kis városállam a klasszikus nagy üzleti központokat (pl. London) ellensúlyozva meghatározó legyen a nemzetközi pénzvilágban. Nem beszélve arról, hogy a miniszterelnök 2010 utáni kijelentéseit, valamint a kormány elmúlt 4 éves ténykedését alapul véve erősen kétséges, hogy egy jövőbeli, munkaalapú magyar gazdasági berendezkedés alapját a szingapúri, erősen szolgáltató szektor intenzív rendszer adná. 5) India gazdasági a közelmúltban olyan szinten lassult le – elsősorban a korrupciónak és az átfogó reformok sorozatos elodázásának köszönhetően –, hogy az ottani miniszterelnök, Narendra Modi, tipikusnak nevezhető, főleg nyugaton használatos gazdaságpolitikai eszközökkel (pl. privatizáció) kívánja élénkíteni országát. Ez a megközelítés pedig az eddig látott kormányzati hozzáállás alapján újfent távol áll hazánktól.
("Munkaalapú, nem liberális demokrácia a cél" - Orbán Viktor, f: www.mno.hu)
Összefoglalva: meggyőződésem szerint Orbán Viktor miniszterelnök, csak úgy, mint a Keleti Nyitás stratégiájának megvalósításával, egy alapvetően jó irányt kíván megvalósítani hazánkban azzal, hogy vizsgálni kívánja a keleti autoriter, fél-autoriter államok felépítését, berendezkedési koncepcióit, és azok pozitív jegyeit esetlegesen megpróbálja lefordítani a hazai viszonyokra. Annak a kornak az ideje ugyanis – tetszik vagy nem – lejárt, amikor mi kizárólag nyugatra tekinthetünk. Az előremutató innovációt (nem csak a gazdaság területén) és a komoly növekedést már rég nem Franciaország, az Egyesült Királyság, de még csak nem is az Egyesült Államok szállítják, hanem sok szempontból valóban az olyanok, mint Kína és Szingapúr. Ennek azonban nem kell, és nem is szabad azt jelentenie, hogy a „keleti kincsek” érdekében feladunk mindent, amit vallunk, amit eddig gondoltunk demokráciáról, szólásszabadságról, stb. Mert ami ma működik Shanghajban, Szentpéterváron, vagy Isztambulban, az nem feltétlenül működik itt Pesten, vagy Nyíregyházán. Ez persze egyetlen percig sem kell, hogy azt jelentse, hogy nem is tanulhatunk belőle. De mivel szerintem illik minden kérdést a megfelelő környezetben kezelni, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Árpádtól kezdve Istvánon és IV. Bélán át egészen Széchenyiig és Kossuthig a magyar nemzet minden vezetője azért küzdött, hogy a nyugati minták elsajátításával, és azok saját felfogásunk szerinti átalakításával valami egyedit, valami hazait alkossanak. Persze volt, amikor ez jobban, és volt, amikor rosszabbul sikerült, de a végcél mindig egyértelmű volt, és ennek kell most is annak lennie. Amit tehát én remélek, az az, mint tettem azt a Keleti Nyitásnál is, hogy a miniszterelnök és kormánya tanulni, és nem szolgamód másolni akar keleti mintákat, hanem a saját értékeink megőrzése és erősítése mellett valami újat, valami jobbat alkotni. Tény: az elmúlt évek tapasztalata, illetve a sokszor nem egyértelmű, sőt, néha kifejezetten zavaros kommunikáció (mint például a mostani tusnádfürdői beszéd egyes részei) alapján most még azonban mindkettőre van esély.
Németh Áron Attila
