A CNN június 12-i cikke szerint nemrégiben több magas rangú diplomata is megerősítette, hogy az EU-USA tandem nem csak kilátásba helyezte az Oroszország elleni szankciók körének kibővítését, hanem már a konkrét tervek is a fiókban vannak. A kérdés az, hogy ki lép előbb: Oroszország hív lapot a 19-re, vagy Európa jelent be újabb korlátozásokat Moszkva ellenében?
2014-ben a többségi Európa előbb tétlenül végignézte a krími annexiót és a kelet-ukrajnai harcok kirobbanását, hogy aztán több hónapon keresztül szemlélje a kontinensen a délszláv háború óta példátlan, határokon átnyúló fegyveres konfliktust. Ezzel egyidejűleg Putyin sikert sikerre halmozott: az orosz nép megvédőjeként hazai népszerűsége új csúcsokat ért el, az, még erősebb fekete-tengeri jelenlétet biztosított magának, valamint az újonnan gerjesztett fegyveres konfliktus révén el tudta terelni otthon a figyelmet az ország egyéb – jellemzően gazdasági – strukturális problémákról.
A jószerencse egyelőre nem hagyta el az orosz elnököt, azonban 2014 vége óta érződik a fordulat. Az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciók hatásai ekkortól érződnek igazán, és egyre nehezebb fenntartani azt a látszatot az orosz lakosság körében, hogy a moszkvai vezetés képes lesz a felborult gazdasági egyensúly okozta gondokon felülkerekedni. A külföldi tőkepiacokra kifejezetten rászoruló orosz kormány finanszírozási lehetőségei számottevően beszűkültek, arról nem is beszélve, hogy a korlátozó intézkedések miatt távol maradó külföldi befektetők mellett további gondot okoznak azok az orosz nagytőkések, akik alig burkolt formában próbálják tőkéjüket különböző külföldi – jellemzően svájci és távol-keleti – számlákra kimenteni.
("Ki nevet a végén?" - Vlagyimir Putyin orosz elnök; f.: reuters.com)
Moszkva egyelőre saját tartalékait felhasználva próbálja elejét venni a teljes gazdasági összeomlásnak, azonban a végesnek tűnő olajdollárok helyébe nem érkezik új forrás. Az orosz rubel árfolyama hónapok óta nem talál magára, a kőolaj világpiaci ára pedig csak hosszú évek múlva érheti el a 2013-as szintet. Mivel az orosz export (és rajta keresztül az egész gazdaság) a végtelenségig a szénhidrogén-kivitelre van kihegyezve, az olajár visszarendeződésig a válságjelenségek további mélyülése várható.
Az EU-USA páros kifejezetten a szakadárok támogatásának megszüntetését követeli Moszkvától, és az aktuális helyzet szerint kész bármikor a még határozottabb fellépésre. Ez még mindig nem a katonai erő általános alkalmazását jelenti, sokkal inkább a meglévő szankciók körének jelentős kibővítését. Várhatóan ennek formája a következő lesz: újabb oroszországi cégek és magánszemélyek kerülnek tiltólistára, tovább szűkítik azon tőkepiaci szereplők körét, akik nem nyújthatnak pénzügyi segítséget az orosz kormányzat és állami cégek részére, továbbá az orosz energia- és védelmi ipar szereplőit is megpróbálják külföldön (pl. tendereken, felvásárlások során) ellehetetleníteni.
Washington egyre erősebb nyomást gyakorol az európai vezetőkre, hogy tegyék meg a következő lépést.Amerikából nézve a konfliktus már egy évvel ezelőtt túlhaladta a kritikus határt (egy territoriális konfliktus az amerikai demokrácia-felfogásban sokkal súlyosabb vétség annál, mintsem válasz nélkül maradjon), ezzel szemben a megosztott Európa a kivárásos taktika mellett tett hitet. A kérdés jelenleg az, enged-e az EU az amerikaiak nyomásának, és megszavazza az újabb szankciókat? A forgatókönyv ugyanaz, mint 2014-ben: az EU még sodródik az eseményekkel, nem provokálja Moszkvát újabb szankciók bevezetésével, azonban ennek megvan az a kockázata, hogy még véresebb harcok újulnak ki, és Európának majd utólag kell magyaráznia a bizonyítványt. Ugyanakkor érvelhetünk úgy is, hogy Európa ad egy utolsó utáni esélyt Oroszországnak a békés rendezésre, és nem kívánja feleslegesen tovább terhelni az amúgy is feszült viszonyt.
Az eddigiek alapján azonban valós annak a veszélye, hogy Oroszország a szakadár erők támogatása révén megpróbálja még jobban bebiztosítani magát Kelet-Ukrajnában, még annak árán is, hogy újabb gazdasági szankciókat léptet életbe a nyugat. Putyin eddigi stratégiája elsősorban az erőre épült: a nyers katonai erőre, amelyet semmilyen gazdasági szankció nem győzhet le, és amiben az orosz vezetés töretlenül hisz. Kétséges, hogy kizárólag az újabb szankciók miatt Moszkva felhagyjon a fegyveres konfliktus támogatásával.
Sokkal inkább valós forgatókönyv, hogy a „levegőben lógó” szankciók miatt ismét sikerül tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket (ahogy azt tették már két ízben Minszkben), és az USA-EU tengely számára megfelelő kiindulási alap lehet a szankciókkal történő fenyegetés. Abban az esetben, ha Putyin gesztusokat tesz (megfelelő garanciák mellett), akkor egyelőre a mostani intézkedések is elégségesek lehetnek. Ha viszont az orosz elnök tovább mérgezi a viszonyt, akkor lesz a nyugati hatalmak kezében egy újabb ütőkártya, amit akár már másnap kijátszhatnak.
("Egy véleményen vannak" - Angela Merkel, Francois Hollande és Donald Tusk; f.: euobserver.com)
Utóbbi esetben a legfőbb kérdés a "hogyan tovább?" – több szankciós kör után valószínűleg nem marad más hátra, mint a katonai beavatkozás előkészítése, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Oroszország gazdasága lehet, hogy térdre kényszerül, azonban a katonai potenciál továbbra is segítené Moszkva alkupozícióit.
Ezért is lenne kívánatos az újabb korlátozó intézkedések előtt egy újabb tárgyalási forduló, hátha sikerül valamilyen köztes megoldást találni. Olyat, amire a többségi Európa már egy éve vár, és ami elhozza a tartós fegyverszünetet. Ezt követhetnék majd az oroszok által átrajzolt határvonalakról szóló tárgyalások, de ez már egy másik történet.
Hámori Viktor
