Abe Sinzó japán miniszterelnök a mai napon beszédet mond az országa számára a második világháború végét jelentő fegyverletétel hetvenedik évfordulójának alkalmából. Magában persze az, hogy egy kormányfő beszédet mond egy történelmi megemlékezésen, nem nagy esemény. Ezt a beszédet azonban nem csak a helyiek várják, sőt, talán nem is ők várják igazán, hanem Japán több szomszédjának lakosai és politikai vezetői. A kerek évfordulók ugyanis mindig alapot adnak a Távol-Kelet következő évtizedének legfontosabb kétoldalú kapcsolataihoz. Márpedig ezeknek mostanság külön jelentőségük van a térségben, elég a Kínával fennálló jelentős nézeteltérésekre (erről itt írtunk), vagy a Dél-Koreával jó ideje meglévő fagyos viszonyra gondolni (erről meg itt).
Abe Sinzó miniszterelnök az esti órákban fogja megtartani a Távol-Kelet következő évtizedét talán alapjaiban meghatározó beszédét. A jelentőség oka, hogy Japánnak rég volt annyira feszült a viszonya több más globális (Kína) és régiós (Dél-Korea) hatalommal, mint mostanában. És ezt a helyzetet alapvetően az elmúlt évtizedek gyakorlatától némiképp eltérő, retorikájában nacionalistább és militaristább Sinzó-kormányzat idézte elő, lévén a múlt kormányzatai és miniszterelnökei jellemzően érzékenyebben közelítették meg ezeket a kényes viszonyokat. Ezek közül külön említést érdemel Murayama Tomicsi szociáldemokrata kormányfő legendás 1995-ös nyilatkozata, amiben őszinte bánatról, mély lelkiismeret furdalásról és erőszakos gyarmatosításról beszélt országa második világháborús szerepvállalása kapcsán. Ezeket a kijelentéseket ráadásul aztán Koizumi miniszterelnök sem vonta vissza, sőt újra el is ismételte őket 10 évvel később, vagyis, az utolsó két centenáriumi megemlékezés komoly gesztussal élt a szomszédok felé, amit azok emiatt már szinte el is várnak.
("Minden szónak jelentősége lesz" - Abe Sinzó, f: globalpost.com)
Abe Sinzó és kormánya azonban teljes más háttérrel, más felfogással közelíti meg ezt a kérdést: szerintünk nem volt szándékos erőszak, nem volt gyarmatosítás, egyszerűen háború volt, amiben mindenki követett el bűnöket, de ezekért Japánt kiemelten felelőssé tenni nem elehet, és ezért nincs is miért hamut szórni a fejükre. Ebből az alapállásból természetesen világosan az következik, hogy a Murayama és Koizumi beszédekkel szemben, Abe nem kér elnézést a Japán által elkövetett háborús tettekért, sőt kijelenti, hogy nincs miért megbánást vagy sajnálatot érezniük. Ha ez megtörténik, a már egyébként is hűvös dél-koreai-japán és kínai-japán relációk (jó esetben csak) befagyhatnak, ami a régiós ügyekben elképesztő hátrányokkal járhat – nem véletlen, hogy az Egyesült Államok állítólag jó ideje győzködi a japán vezetést, hogy törekedjen a szomszédokkal való jobb viszony kialakítására.
Ez utóbbinak viszont a legfrissebb sajtóhírek szerint lesz foganatja, mivel Abe várhatóan nem fog szembemenni a korábbi miniszterelnöki beszédekkel, és nem vesz fel egy karcosabb stílust. Valamiféle változást azonban mindenki vár, ám ez minden jel szerint a megbánás tanúsításának egy kifinomultabb formája lesz: például beszél majd a tettek felett érzett bánatról, esetleg még elkövetett agresszióról is, de a legutóbbi beszédekben elhangzott nagyon erős kijelentéseket (pl. gyarmatosítás) nem fogja elismételni, azokra maximum csak hivatkozik, hogy a kormány szellemiségében egyetért a korábbi nyilatkozatokkal. Vajon ez elég lesz-e a szomszédoknak? Vélhetően nem. Vajon ez további, hosszú távú elhidegüléshez vezet? Vélhetően nem.
("Dél-Koreában sokak nem kérnek a japánokból" f: ajw.asahi.com)
Látszólag persze a fenti párhuzam nem állhatna meg. Mégpedig azért nem, mert az ész azt diktálja, hogyha a mostani feszült helyzetben, egy egyébként is a korábbi szokásokkal, retorikával szakítani akaró nacionalista kormányfő – aki a múltban már többször nyilatkozta, hogy szerinte nincs miért elnézést kérni, illetve, aki újra aktív japán haderőt szeretne – akár csak minimálisan is eltér az elmúlt két megemlékezésen hallott kormányfői gondolatoktól, az széleskörű nemtetszést vált majd ki a kínai és dél-koreai közvéleményben. És ez amúgy minden bizonnyal így is lesz. A csavart azonban az ilyen diplomáciai helyzetekben most is, mint a legtöbbször, a reálpolitika jelenti. Ez ugyanis a kezdeti felháborodás és semmitmondó fenyegetőzések után asztalhoz kényszeríti majd a feleket, mert más út nincs. Sem Kína, sem Dél-Korea, sem pedig Japán számára.
Németh Áron Attila
