Súlyos gondokkal küzd Latin-Amerika legnagyobb állama, ami bár nem most kezdődött, ám a helyzet mostanra mérgesedett el odáig, hogy még a nagyobbik kormánypárt soraiban is hallani olyan hangokat, amelyek szerint Dilma Rousseff elnöknek mennie kell. Az országot ráadásul egyszerre sújtja egy gazdasági és egy politikai válság. A munkanélküliség mindeközben az egekben, 2014 végén még „csupán” hat és félmillió brazilnak nem volt munkája, mára ez a szám közelít a tízmillióhoz. Ilyen körülmények között joggal érzik a brazil emberek, hogy választott vezetőik átverték őket és – ami talán még rosszabb – ellopták a jövőjüket is. Brazíliában múlt hónap közepén hatalmas kormányellenes megmozdulások voltak, ugyanis kiderült: a Petrobras-botrányban minden jel szerint a legendás ex-elnök, Luiz Inácio Lula da Silva is nyakig benne van, akit talán már az elnök sem tud megmenteni.
Utólag nézve a dolgokat, valószínűleg nem örül Dilma Rousseff, hogy elnöksége előtt tett egy „kitérőt” a Petrobras igazgatótanácsába. Az ott eltöltött időszak miatt ugyanis ma úgy néz ki, hogy nem töltheti ki 2019-ig tartó elnöki mandátumát. Igaz ugyan, hogy közvetlenül a neve nem hangzott el vádlottként, de Brazíliában senki nem hiszi el, hogy ő, mint igazgatótanácsi elnök semmit nem tudott a Petrobrason belül 2003 és 2010 között folyó dolgokról. Ezen időszakban közpénzek hatalmas összegei vándoroltak pártok, politikusok és különböző cégvezetők zsebeibe a Petrobrastól, de más – elsősorban építőipari – nagyvállalatoktól is. A kormányzó Brazil Munkáspárt (PT – Partido dos Trabalhadores) ráadásul legnagyobb szövetségesét veszítheti el a napokban, ugyanis a Brazil Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB – Partido do Movimento Democrático Brasileiro) azzal fenyegetőzik, hogy kilép a koalícióból.
"Már nem a nép barátai" (f: bbc.com)
A konfliktus persze nem újkeletű, de ebben Dilma Rousseff hibás lépése is közrejátszott: 2014-ben közvetlenül második győzelme után az elnök mindenképpen meg szeretett volna szabadulni a PMDB-től. Akkori kísérlete számára rosszul sült el, de arra jó volt, hogy ellenségeket szerezzen magának a koalíciós partner vezető politikusai között. Az, hogy egészen mostanáig megmaradt a két párt közti szövetség csupán annak köszönhető, hogy belharcok folynak a PMDB-ben is. Az egyik oldalon a Kongresszus elnöke, Eduardo Cunha vezette tömörülés található, míg a másik térfélen a Szenátus elnöke, Renan Calheiros támogatói állnak. Cunha ellen is vizsgálódik az ügyészség, és ő indította el a Rousseff elleni parlamenti eljárást is, mely utóbbi elmozdítását célozza. A PMDB politikusai felismerték, hogy ugyan a korrupciós ügyek sem tesznek jót a pártnak, de ha kitartanak a PT mellett, akkor egészen biztos, hogy fejjel mennek a falnak. A párt elnöke, Michel Temer az ország alelnöke is egyben, ők adták a turizmusért felelős minisztert, Henrique Alvest is, aki időközben már le is mondott. A Rousseff-kormány 31 miniszteréből hetet adott a PMDB, és a mostani lemondás jelzésértékű, hiszen március 29-én szavaz a párt legfőbb testülete a jövőről, így azonban majdnem borítékolható a végső döntés. Öt hónap múlva ugyanakkor kezdődnek az olimpiai játékok is, tehát ez sem jön jókor a Rousseff-adminisztrációnak.
Közben Lula sajnálatát fejezte ki, hogy Brazília nem számíthat a már elhunyt Hugo Chávez és Néstor Kirchner támogatására, elmondása szerint „olyanok voltunk mi hárman a nemzetközi politika számára, mint Suárez, Messi és Neymar a Barcelona számára, amikor nem találkoztunk, telefonon beszéltünk, majd újra találkoztunk, hogy lelkesítsük egymást, mert a politika nagyon sok lelki támogatást igényel.” Lula kabinetfőnöki kinevezésével kapcsolatosan (Rousseff megpróbálta kinevezni Lulát, hogy vélhetően ezzel mentse meg őt az azonnali felelősségre vonástól - szerk.) Brazília legfőbb ügyésze is megszólalt: Rodrigo Janot kifejtette, hogy arra kéri a legfelsőbb bíróságot, hogy hagyja meg a miniszteri rangú kinevezést, de úgy ratifikálja azt, hogy az ex-elnök kiváltságos státust ne élvezhessen; tehát korrupciós ügyeiben az eddig eljárt bíróságok továbbra is vizsgálódhassanak.
Az ENSZ Latin-amerikai és Karib-térségi Gazdasági Bizottságának (Cepal – Comisión Económica para América Latina y el Caribe) főtitkára, Alícia Bárcena eközben nyilatkozatot adott ki, amelyben támogatásáról biztosította Dilma Rousseff elnököt, és aggodalmát fejezte ki a brazil demokráciát fenyegető lépések miatt, melyek az utóbbi időben megsokasodtak. Ez az álláspont azonban felettébb érdekes, ugyanis Brazíliában semmi nem veszélyezteti a demokráciát. A kormányt annál inkább a felelősségre vonás az elmúlt 14 évért, ezen felül pedig szokatlan részrehajlás ez egy olyan szervezet részéről, amelynek függetlennek kellene látszania és lennie is.
"Megfogyva bár, de törve nem" (f: rubendariobuitron.wordpress.com)
A legjelentősebb ellenzéki formáció, a Brazil Szociáldemokrata Párt (PSDB – Partido da Social Democracia Brasileira) már be is jelentette, hogy támogatná Michel Temert, a PMDB elnökét egy átmenetei kormány élén, amennyiben Rousseff lemondana. Aécio Neves hangsúlyozta, hogy ez nem jelentené feltétlenül azt, hogy pártja funkciókat töltene be egy ilyen kormány felállása esetén. Az elmúlt hónapokban jól kivehető egyfajta közeledés a volt elnökjelölt, Aécio Neves pártja és a jelenlegi alelnök pártja között. Egy márciusi felmérés szerint a brazilok 68 százaléka támogatja Rousseff elmozdítását, míg csupán 27 százalékuk gondolja úgy, hogy ez nem jó megoldás. A volt elnök, Fernando Henrique Cardoso (1995-2002) úgy nyilatkozott, hogy az egyetlen kiút a válságból, ha az elnököt lemondatják; eddig egyébként ő nem támogatta a jogi felelősségre vonást, időközben viszont megváltoztatta korábbi álláspontját.
A Petrobras-botrány kipattanása óta sokan jóslatokba bocsátkoztak, hogy meddig fogja Dilma Rousseff elnökként kibírni ezt az időszakot. A tábor, mint mindig, most is megoszlik, én mégis úgy látom, hogy április első napján a helyzet úgy áll, hogy több az olyan érv, amely az elnök menesztése mellett szól, mint ahány ellene. Amellett, hogy Dilma Rousseff 2019-ig Brazília első embere maradjon igazából kevés érv szól. Az egyik ilyen például, hogy az elnök a brazil politikai közélet legnagyobb túlélője a katonai diktatúra óta: Dilma már a hetvenes évektől építette saját imázsát, és a diktatúra idején elszenvedett kínzásait is a maga javára tudta fordítani. Tudja milyen szenvedni, és azt el tudja viselni hosszú távon is, ha nyomás alatt van. Tehát a legendás túlélési ösztöne működhet most is. Második, és talán még erősebb érv maradása mellet, hogy helyette igazából senki nem jöhet szóba, mint komoly esélyes. Hiszen ki lehetne az utóda? Temer, aki eddig mindenben alárendelte magát Dilma politikájának? Kissé hiteltelen lesz tőle hallani több millió brazilnak, hogy mától vele más lesz. Cunha, aki maga is nyakig benne van a korrupciós ügyekben? A harmadik érv Rousseff mellett maga Lula, aki annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban alaposan megtépázódott renoméja, a brazil baloldal legkarizmatikusabb politikusa és megkérdőjelezhetetlen vezetője. Ezzel együtt tény, hogy a PT-nek egy nagyon megviselt, de még mindig hatékony gépezete van, amely akár még a mostani – számukra kedvezőtlen és legrosszabb – helyzetet is képes megoldani és elsimítani. Ne feledjük, hogy mozgalmak és szakszervezetek tömegei kötődnek Lulához, és a kormányellenes megmozdulások idején ezek is kivezényelték saját híveiket a brazil városok utcáira.
"Egymást segítve, amíg lehet" (f: diariocorreo.pe)
A másik oldalon – azaz Dilma Rousseff menesztése mellett – valójában sokkal több érv szól. Néhányat kiragadva: jól látszik, hogy Dilma egyre sebezhetőbb, erőtlenebb, súlytalanabb lett politikai értelemben az elmúlt hónapokban. Soha ilyen alacsony támogatottságot (10 százalék) nem mértek még hivatalban lévő brazil elnöknek. Ráadásul a korrupciós ügyek elértek hozzá is, még akkor is, ha formálisan nem vádolták meg. Delcídio Amaral, a Szenátus volt kormánypárti elnöke, akit tavaly novemberben vettek őrizetbe ugyancsak a Petrobras-botránnyal kapcsolatosan, azt nyilatkozta, hogy Lula és Rousseff maga is tudott a túlszámlázásokról és a pénzmosásról.
Ha úgy vesszük tehát, Rousseff egyedül maradt, hiszen a legerősebb koalíciós támogató, a már említett PMDB elhagyni készül a süllyedő hajót, Lula és a PT is inkább saját bőrét próbálja menteni, nincs energiája és ideje már az elnököt védeni. A PMDB soraiban sokan az elnök elmozdítása mellett érvelnek (Cunha és köre), mások szűkíteni szeretnék az elnök jogköreit, egyfajta félelnöki rendszert preferálva (Calheiros és társai), egy kisebb csoport pedig a jelenlegi politikai felállás mellett kardoskodik. Az biztos, hogy többségben vannak a koalícióból való kilépést szorgalmazók, és azok is, akik közelíteni szeretnék a pártot Aécio Neves szociáldemokratáihoz. Amíg eddig a nagy cégek, vállalatok Dilma mellett foglaltak állást, ez a helyzet 2016-ra megváltozott. A politikai válság még kiszolgáltatottabbá teszi a gazdaságot – mondják – így ők is az elnök távozását sürgetik. Nem utolsósorban, de e felsorolásban utolsóként szólok a médiáról, amely gyakorlatilag mára kormányellenessé vált. Különösen a Rede Globo cégcsoport, amely kitüntetett figyelemmel kísérte az utcai megmozdulásokat. De ne feledkezzünk el a közösségi médiáról sem, amelyet nagyobbrészt fiatalok használnak, akik egyértelműen a mostani kormány bukását szeretnék elérni. Nem csupán maguk miatt, hanem majdani saját gyerekeik élhetőbb Brazíliája miatt is. A brazilok két évvel ezelőtti futballban elszenvedett hatalmas vereségét még túlélte az elnök – a foci Brazíliában élet-halál kérdés – a mostani helyzetből azonban szinte bizonyosan nem tud majd jól kijönni.
Erőss Bulcsú
