Erdogan szerint Franciaország terroristákat pártol

2018. április 11.

Feszültté vált a viszony Törökország és Franciaország között, miután Emmanuel Macron egyértelműen kiállt a kurd Népvédelmi Egységek támogatása mellett. A török politika ezen egységeket terrorista szervezetként tartja számon, s kiterjedt katonai hadműveletet vezet ellenük Szíria északi területein.

„Ankara és Párizs között feszültté vált a viszony az elmúlt hetekben, hiszen Franciaország egyike Törökország leghangosabb kritikusainak, miután a törökök két hónapja tartó katonai hadműveletet vezetnek Észak-Szíriában a kurd Népvédelmi Egységek ellen, melyet a törökök terrorista szervezetnek minősítenek.”

„A feszültségek azután kerültek felszínre, hogy március harmincadikán Macron találkozott a Népvédelmi Egységek politikai szárnyának delegációjával, és biztosította őket a francia támogatásról, melyet az Iszlám Állam elleni harcban fognak nekik nyújtani.”

„Törökország szerint a franciák lépése gyakorlatilag a terrorizmus támogatását jelenti, és könnyen Törökország célpontjává teheti Franciaországot. E törés a legújabb keletű az Erdogan-rezsim és nyugati NATO szövetségesei között.”

„Törökországot az amerikaiak által a Népvédelmi Egységeknek nyújtott támogatás is felbőszítette, melynek hatására azzal fenyegetőzik, hogy több száz mérfölddel kiterjeszti katonai műveleti területét, olyan régiókra is, ahol amerikai csapatok állomásoznak.”

„Franciaország, csakúgy, mint az Egyesült Államok, már megkezdte a Népvédelmi Egységek által vezetett milíciák kiképzését és ellátását az Iszlám Állam elleni harcra, és több tucat különleges egységet telepített a régióba, mellyel bosszantja a török politikát.”

„A török erők mindeközben kiűzték a Népvédelmi Egységek erőit Afrin városából, mellyel ismét nemzetközi kritikát váltottak ki, különösen Macron irányából.”

„Ankara eközben kijelentette, hogy szövetségeseitől arra számít, hogy kivonják erőiket a török előrenyomulás útjából.”

A teljes cikket a következő linkre kattintva tekintheti meg:

https://www.reuters.com/article/us-turkey-france/turkeys-erdogan-says-france-is-abetting-terrorists-idUSKBN1HE0KP

30120818_1898054466911388_1502572420_n.jpg

Holló Richárd

A bejegyzés trackback címe:

https://diplomaci.blog.hu/api/trackback/id/tr1013823000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása