Először is vegyük a blokád kérdését. Igen, törvényes blokádról beszélünk, ha arról van szó, hogy ezzel Izrael a Hamaszt akarja elvágni a külvilágtól és a további fegyverszállítmányok behozatalát akarja elkerülni. De Gázában nem csak a Hamasz van. Hanem még másfél millió palesztin civil is, akiknek viszont joguk van a minimális életfeltételeket biztosító segélyekhez. Izraelnek, a IV. Genfi Egyezményben (A polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 2-én kelt egyezmény) tett ígéretei szerint azonban a blokádot csak úgy tarthatja fenn, ha eközben teljes mértékben biztosítja a blokád alatt álló területen élő civilek ellátását, minimális életfeltételeit. Márpedig azzal, hogy a területet elvágták a külvilágtól, több mint 20 000, naponta Izraelbe átjáró gázait és azok családját fosztották meg a mindennapi megélhetés lehetőségétől. Arra pedig, hogy mennyiben legális ez a blokád, arra az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (UNHRC) által 2010 szeptemberében kiadott jelentése ad választ. Eszerint ugyanis egy blokád illegálisnak minősül, ha annak célja (a) kiéheztetni a civil lakosságot vagy megtagadni tőlük a létfenntartáshoz szükséges eszközöket, vagy (b) olyan mértékű kárt okozni a civil lakosságnak, amely aránytalanul nagy a blokádból származó konkrét és direkt katonai előnyökhöz képest. Ezek alapján az ENSZ a Gázai-övezetet sújtó blokádot illegálisnak minősítette, hiszen „a civil lakosságnak okozott károk” között szerepel a terület gazdaságának teljes ellehetetlenítése, az újjáépítés megakadályozása és a lakosság élelemmel való ellátásának akadályozása is.

De mit is vár tulajdonképpen Izrael ettől az illegális blokádtól? Ha Izrael (és a vele kooperáló Egyiptom) nem enged be több segélyszállítmányt szállító hajót, akkor „maximum” éhen halnak az itt élők, de a Hamasz terroristái attól még fegyverhez fognak jutni. Ahogy eddig is tették – hiszen a fegyverutánpótlás egy része eddig sem a tengeri segélyszállítmányok közé rejtve jutott be Gázába (hiszen 2009 januárja óta tartó blokád előtt mindösszesen öt segélyszállító hajót engedett be Izrael a Gázai övezetbe – nem valószínű, hogy azokon keresztül szerelkezett volna fel a Hamasz fegyverekkel….), hanem pl. az egyiptomi-gázai határnál, Rafah-nál létesített alagutakon keresztül.

Az, hogy Gázában nem jó élni, az egy enyhe kifejezés. Az itt élők több mint 44%-a 14 év alatti (az átlag életkor 17,5 év – a szerk.), 40%-os a munkanélküliség, a lakosság 70%-a pedig a szegénységi küszöb alatt él. Lehet, hogy ez még nem nevezhető humanitárius katasztrófának (bár a korábban említett ENSZ jelentés szerint igenis humanitárius katasztrófa helyzet állt fent 2010. május 31-én), de úgy gondolom, nem szorul magyarázatra, hogy miért is van szükség segítségre. Igen, Izraelből érkeznek segélyek. Szerintem ez a minimum. Az hogy ellentételezés nélküli segélyezésről van szó, az pedig szintén elvárható. Hiszen a segély lényege éppen az, hogy úgy nyújtunk segítséget rászorulóknak, hogy nem várunk cserébe semmit. Hiszen mit is tudnának adni a gázai palesztinok? Vagy a Hamasztól vár Izrael ellentételezést? Egy terrorista csoporttól?

És igen, a Hamasz folyamatosan támadja Gáza területéről Izraelt, ezzel megsértve az ország szuverenitását és területi integritását, veszélyeztetve lakosságát. Az OCHA (az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációjáért felelős szerve) 2010-es jelentése szerint ugyanakkor a Gázai övezetben és Dél-Izraelben idén folytatott összecsapásokban 41 palesztin (köztük 14 civil), három izraeli és egy külföldi vesztette éltét, míg a sebesültek túlnyomó része (a 178 sebesült palesztinból 154) civil volt (a nyolc megsebesült izraeli mind katona). Ezek az adatok is jól mutatják, hogy ezen összecsapások igazi vesztesei nem az izraeliek, nem a Hamasz fegyveresei vagy az izraeli katonák, hanem a palesztin civilek. És ha már szuverenitás és területi integritás megsértéséről beszélünk, akkor érdemes megjegyezni, hogy mindeközben Izrael folyamatosan újabb és újabb telepeket hoz létre a Palesztin Hatóság felügyelete alatt álló Ciszjordániában, amely terület ugyan nem egy szuverén ország része, de nem is Izraelhez tartozik – ha már egymás területének megsértéséről van szó…

De visszatérve a májusi segély-flottilla incidensre: annak szervezése hónapokat vett igénybe, vagyis előre lehetett tudni mikor és hova fognak érkezni a hajók. Ezek az adatok Izrael előtt sem voltak titkosak. Ez számomra két kérdést vet fel. Egyrészt, honnan gondolták az izraeli biztonsági szervek, hogy nem segéllyel, hanem fegyverrel készül ellátni a flottilla Gázát, amíg nem bizonyosodtak meg róla (gondoljunk csak a jóhiszeműség elvére)? És ha valóban nem segélyszállítmányok, hanem fegyverek voltak a hajókon, akkor gondolom az sem az utolsó pillanatban derül ki. Vagyis ha több hónap állt az izraeli biztonsági szervek rendelkezésére felkészülni a hajóraj fogadására, miért nem dolgoztak ki valamilyen stratégiát azok semlegesítésére, ha egyszer meg voltak róla győződve, hogy az fegyvereket szállít?

Végezetül csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy cikkemmel egyáltalán nem az volt a célom, hogy bármiképpen is kisebbítsem a Hamaszt felelősségét a gázai palesztinok borzasztó helyzetének kialakulásában, vagy, hogy Izrael egyedüli felelősségét hangsúlyozzam. Arra az elvre szerettem volna rávilágítani, amit a nemzetközi jogban arányosság elveként említenek. Ellehetetleníteni egy terrorista csoportot nem úgy kellene, hogy közben másfél millió férfi, nő és gyermek életét tesszük kockára nap mint nap. Mint ahogy önvédelmet sem úgy kellene gyakorolni, hogy brutális módon rátámadunk egy aktivistákat szállító hajóra.