Kedden került nyilvánosságra a Kínai Népköztársaság Fehér könyve, amelyben részletezi az ország védelmi politikáját a megújult globális kihívásokkal szemben. Bár a legtöbb médium a nukleáris ellencsapással kapcsolatos részeket fogja kiemelni, a dokumentum ennél sokkal fontosabb részeket is tartalmaz.

Az új védelmi stratégia nem is jöhetett volna ki időszerűbben: Kína bár korábban sem volt kifejezetten passzív a déli tengeri régiókban való dominancia elnyerésében, a Japánnal és a Fülöp-szigetekkel szembeni tartós konfliktust (amelyről mi is többször írtunk például itt és itt) az utóbbi időkben a kínai fél mesterséges szigetek létrehozásával mélyítette tovább. A stratégiai pontokon létrehozott katonai bázisok természetesen Japán fő szövetségesének, az Egyesült Államoknak sem tetszenek: nem véletlen, hogy május óta a Pentagon a legfejlettebb felderítő repülőgépeket repteti a szigetek felett. A konfliktus tehát adott, Kína pedig egyértelmű jelzést akar adni, hogy nem adja fel tengeri érdekeit a régióban. Erre (is) érkezett válaszul az új védelmi stratégiát taglaló Fehér könyv - amely az első alkalommal taglalja részletesen a kínai hadsereg létszámát és stratégiai felosztását.

("Egyszerű külcsín, fontos belbecs" - A Kínai Védelmi Minisztérium szóvivője mutatja be a Fehér könyvet; f.: telegraph.co.uk)

A dokumentum sokat merít az eddigi stratégiákból, így továbbra is megtalálható benne az „aktív védelem” doktrínája. Ennek értelmében Kína továbbra sem akar agresszorként fellépni a globális világban (tehát a nukleáris fegyverek bevetését is ellenzi), azonban támadás esetén természetesen teljes erejével válaszolna. Ami viszont újdonság, hogy szakítva az eddigi szárazföldi védelmi kereteket jellemző túlsúlyával, előtérbe kerültek a fentiek okán a tengerészeti biztosítékok erősítései is. Ez, összekötve a Fehér könyv azon pontjával, amely mostantól sokkal nagyobb hangsúlyt fektetne a kínai tengerentúli érdekek védelmére, egyértelműen jelzik, hogy a kínai biztonságpolitika új szintre lépett. Míg eddig egy inkább a háttérben munkálkodó hatalom képe jelent meg előttünk, addig most egy sokkal aktívabb politikát követő országé. Alapvetően ez nem lenne egy feltétlenül problémás helyzet: a nemzetközi hatalmak már többször jelezték Pekingnek, hogy erejének és érdekeinek megfelelően neki is részt kellene vennie a globális kérdések megoldásában, nem csupán passzívan értékelni és maximum kommunikációs csatornákon elítélni vagy támogatni azokat. Nem valószínű azonban, hogy könnyű lesz integrálódni a mostani nemzetközi missziók tagjai közé a tengeri hadviselés (és így a területi konfliktusok) további előtérbe helyezésével. Sőt, valószínű, hogy a május 21-én befejezett első közös kínai-orosz haditengerészeti gyakorlat a Földközi-tengeren további ellenérzéseket szül a globális szereplők körében.

A tengeri hadviselés fókuszba helyezése és az erősebb érdekérvényesítési stratégiák ezzel szemben nem jelentik egyértelműen azt, hogy Kína háborúra készülne. A dokumentum alapvetően kijelenti, hogy újabb nagy háborús időszak nem várható a közeljövőben, azonban a „neo-kolonializmus” kifejezett kockázatokat rejt az ország számára. Az amerikai jelenlét, a Japán béke-alkotmány leépítése mind olyan tényezők, amelyek hatással vannak a kínai veszélyérzetre, és így közvetlenül befolyásolják annak biztonságpolitikai irányultságát is. A tengeri fókusz előtérbe helyezése valószínűsíti, hogy az eddig sem békés Dél-kínai- és Kelet-kínai-tenger vidéke egyre több konfrontációnak és konfliktusnak ad majd otthont.

("Újfajta terjeszkedés" - Mesterséges leszállópálya építés közben; f.: breakingdefense.com)

Japán és a Fülöp-szigetek természetesen azonnal reagáltak az aktív lépéseket előrevetítő dokumentumra. A fülöp-szigeteki elnök, Benigno Aquino a jövő héten találkozik Sinzó Abéval Tokióban, hogy egyeztessenek a jövőbeli együttműködések megerősítéséről. Aquino a maláj miniszterelnököt, Najib Razak-ot követi a japán fővárosban, aki szintén stratégiai kapcsolatokat épít ezen a héten a szigetországban. Érezhető tehát, hogy a kelet-ázsiai régióban erőteljes blokkok kezdenek kialakulni az eddig is ellentétes érdekekkel rendelkező államok között, ami egyfajta új fegyverkezési versenynek is táptalajul szolgál.

A helyzetet bonyolítja, hogy a régió biztonságpolitikai kereteit tovább feszítik az észak-koreai nukleáris programjával kapcsolatos kérdések is – ez azonban kifejezetten hasznára válhat a Kínai Népköztársaságnak. Phenjan ugyanis továbbra sem hajlandó tárgyalni az atomstratégiájának részleteiről, miközben egyre több rakétakísérletnek lehetünk szemtanúi. Kína pedig ezen a téren kardinális szerepkörben helyezkedik el, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea is Pekingben bízik, hogy sikerült visszaültetnie Kim Dzsong Un-t a tárgyalóasztalhoz. Ameddig ez nem történik meg, további szankciókat vezethetnek be a diktatórikus állammal szemben.

Kína tehát új területen, a tengeren kezd – most már hivatalosan is – terjeszkedési stratégiába a közeljövőben. Bár úgy tűnik, hogy a régió többi állama, valamint a tradicionális kínai ellenpontként működő Egyesült Államok semmiképp sem fog engedni az eddigi status quo-ból, Peking hatalmi pozíciója kellő mozgásteret ad a népköztársaság vezetőinek, hogy nekik tetsző kompromisszumot érhessenek el a kérdésben.

Mészáros Tamás